Fizess! |
Biznisz |
13 hozzászólás
a helyzet az, hogy fogalmunk nincs, hogy az autógyárak milyen haszonkulccsal dolgoznak, mert az újságírók legjobb esetben is csak felszínesen közlik a hivatalos adatokat, és nem ástak azok mélyére. itt szuper nyereséges ágazatokról kiderült, hogy szuper veszteségesek.
vélhetően azért, mert az addigi nyereségük árfolyamnyereség volt csupán. vélhetően a saját papírjaikat vásárolták így emelték az árfolyamot, és ebből a játékból szállt ki néhány jelentős cég, és 2008q4 elején nem tolták be az előző évi árbevételt, a forgalom megzuhant. és ebből lett a tőzsdeválság. persze ezt pontosan nem tudjuk.
a téma egyáltalán nem off ez. mióta a gazdasági lapok jelentős részben ingyenessé váltak, a komoly gazdasági újságírás kezdett megszűnnni. és az, hogy ilyen válság kialakulhatott annak is betudtható, hogy a sajtó az ingyenesség mellett nem tudja betölteni az ellenőrző szerepét.
egy komoly elemzés rengeteg pénzbe kerül. sokkal egyszerűbb leírni, hogy azért esett a forint, mert zloty is esett, és a zloty azért esett, mert a forint is esett. mert a régió valutái együtt mozognak. és akkor mindent megmagyaráztak.
@nev Persze, mert mindenki hitelből meg 0 kezdővel vett autót. Most a raktérkészlet új autóihoz táskában viszik a kápét.
Hihetetlen, de az autókon van a gyárnak majdnem 30-40 % volt a haszna, a kereskedőknek meg 5-10 a rés. A gumikon még nagyobb a fogás, ott 50 százalék legalább. Bocsánat az offért, nem hagyhattam ki.
Csikós Gábor,
ez az autóipar csuklott össze, mint egy zollstock.
@nev Az állami eltartás @berci és elég kevés szakmai társa esetében akkor baj, ha elmegy külföldre. Ugyanis orvosként éppen hogy az én egézségemre, gyógyításomra szolgál a twitteres kapcsolatrendszere. Nyilván átsiklik az olyan üzeneteken, hogy most éppen ezt eszem, itt és itt (fotóval) és ápdételi azt a kóresetet, amit én produkáltam nála és nem találkozott még vele. A válaszokat megjátssza nálam és meggyógyít. Ilyen esetek eddig csupán konferenciákon történhettek vagy ismerős orvosok korlátozott számú körében, tehát kisebb esélyem van a gyógyulásra.
@Dévai Zoltán. 1-et értek, ne legyen fizetős része az online forrásnak. Én kábé 15 éven át valamennyi jelentős autógyár mérnökével, dizájnerével találkoztam. Megírtam, kitettük ingyen, de az ügynökségek hozták a hirdetést rá, mert olyan info volt, ami befolyásolhatta az autóvásárlást.
A @berci szindróma minden területen létezik, most video és fotó témában tartok kapcsolatokat twitteren és azok között, akikkel közvetlenül is váltok üzenetet, többen terelik a "verebeket" a könyvvásárlóik vagy print lap előfizetők közé. Könnyedén kapok tanácsot tőlük, ha én is mutatok számukra érdekes dolgot. Ezen a területen egyébként szoftver hirdetésekből ömlik a pénz vagy most abból a szolgáltatásból, hogy HD videót azonnal feltesznek, és tárhelyért + gyorsaságért kell fizetni. Fotós vonalon már nagyobb a kamu, ott megfizettetik, hogy vásárolni is lehessen a felrakott képekből, de tapasztalatom szerint ezek a közösségi oldalak annyira gigantikusak, hogy a fotókhoz nehezen lehet eljutni, még precíz címkézés után is. (Külön honlap kell és annak a paypal gomját kell menedzselni.)
Ez így teljesen hülyeség. Nekem nem korlátlan letöltési lehetőségem van, maga a letöltéssel is szűkítem a körömet, ha olvasok valamit az érdekel. A Netes honlapok tartsák el magukat a hírdetésekkel, ha átakarnak állni vélemyényem szrint az eddigi fogyasztók is átállnak a levelezési szintre. Ismereteket nem csak a neten keresztül lehet szerezni. Ugyanakkor a jó és tartalmas hírdetések hozzák a vevőket a hírdető részére. Ezt jobban ki kellene használni. Az olvasókat, tájékozódni kívánókat pedig minőségi ismeretekkel, felelősségteljesen ellátni, nem összeollózott, innét-onnét származó dolgokkal. A cégeknek jobban fennt kellene lenni, beleértendő a magyar kis és közép vagy esetleg mikrovállalkozások, jobban reklámozni magukat, megfelelő kereső rendszerekbe, ne adj isten esetleg szakmai bemutatkozással is, hogy az egyszerű emberek a hasznosítható tudáson kívül összehasonlítások után választani is képesek legyenek, hogy kitől mit vesznek, illetve mit csináltatnak meg kivel. Mindenki jól járna vele.
Van egy régóta motszkáló, ellentmondásos gondolatom. Mivel ide passzol most leírom.
Az online információnak két értéke lehet. Az egyik a gyorsaság, a másik a szerkesztettség, vagy nevezhetjük "szűrtségnek" is.
Ezek azok a tulajdonságok, amiért akár pénzt is lehet kérni. A kettő közt pedig van egy ellentét. Mert minden, ami azonnali, az nem lehet ellenőrzött, szűrt, viszont ami meg szerkesztett, annál már nem fontos a sebesség, vagyis másolható (gondoljuk csak a fizetős tartalmak google-cache módszerére...)
Tehát - én, mint egyszerű tartalomfogyasztó - miért is fizetnék?
A két dolgot _együtt_ még nem kínálja senki.
@parakov: Kevéssel is beéred. Akkor inkább Aczél Endre - TGM - Lovas István trióban!
Nyilvánvaló, hogy a magyar utalási körülményekkel gyakorlatilag megoldhatatlan a fizetős tartalom menedzselése, mert míg az ember az újságosnál kotorászik a zsebében, addig itt kicsit több előkészület szükségeltetik. Mondom ezt úgy, hogy rendszeresen vásárolok neten, tehát nem idegen tőlem az eljárás, csak körülményesnek tartom.
Most akkor képzeljük el az "egyszerű olvasó"-t, és máris bukik a rendszer.
A másik mániám, hogy a hirdetéseket is velem fizetteti ki minden cég, tehát tulajdonképpen már benne van a pénzem a lapban, amiben mosóport reklámoznak, sőt még az is fizetett érte, aki sohasem olvassa, mert mosni neki is kell.
Ahhoz, hogy előfizessek online tartalomra, több kell, mint betűk a monitoron.
Majd ha Aczél Endre és Tamás Gáspár Miklós személyesen olvassa fel nekem a vezércikkeit egy podcast keretében, akkor esetleg...
és persze amikor ezen a vágányon egyesek elkezdenek visszafelé tolatni, akkor könnyen lehet, hogy a vonatok össze fognak ütközni, és lesz, amelyik kisiklik. már most is van, amelyik leállt, nem megy előre, és látjuk, hogy egyesek kezdenek tolatni. szóval kavarodás van, amit úgy hívnak válság, ami a magyar sajtót szerintem még igazából nem is érte el.
nyilván az ingyenes lapok két kézzel kapálóznak minden fizetős megoldás ellen, úgyse venné meg senki felkiáltással. ezt nem tudjuk. ugyanis nem működik a piac. ma minden technológia adott ahhoz, hogy pdf kiadványokat mikrofizetéses rendszerben eladjanak, és amihez rss (vagy a gyerekeknek twitter) csatornán jön a bevezető.
az a baj, hogy @bercit az állam tartja el.
és mihelyt azt mondják, hogy neki @berci, most akkor vége a felelősség nélküli twitter életnek, a dolgod mostantól az: gyógyíts, akkor ez megszűnik. és nem lesz másik @berci. mert nincs másik. azaz ez egy tipikusan olyan rendszer, ami legfeljebb kezdetben működik, és akkor is csak részlegesen.
nekem minden tiszteletem meskó bercié. de szerintem ő sem egy orákulum, hanem egy orvostanhallgató, és egyáltalán nem biztos, hogy a legtehetségesebb. csak azt tudjuk, hogy ő a leginkább exhibicionista. (de félre értés ne essék, mellette @berci ért még valamihez, szóval ő a vágó istván kategória, és nem a vágó piros.)
nem látom be, hogy a piacon miért ne működhetne olyan ismeretterjesztő lap, ami közérthetően ír a biológiáról, és néhány eurós előfizetési díjért cserébe miért ne lehetne ezt eladni. és abba írjon meskó berci, meg írjanak még nagyon sokan.
nem értem, hogy miért forradalom az, ha ezt a jövőben majd a twitterből kell kibányászni. pontosan értem, hogy abból a logikából, amin a web halad a twitter a következő állomás, csak azt mondom, hogy ez a vonat alighanem vakvágányon halad.
tom, ezt nem értem, de lehet, hogy bennem van a hiba.
Az RSS értesítőket és mondjuk a google readert könnyű szelektálni. A twitteren is ki tudom választani azokat, akik például nem seoznak pénzért. Csak egy példa, orvosi témában nekem is @berci és még egy-két hasonló okos búvár és hírközvetítő a forrás. Újságírásban is megtaláltam a twitteres forrásokat, annyira, hogy ma már csak a google readert, de inkább a twittert használom. Testre szabottak.
saját tapasztalatok alapján azt mondhatom, hacsak nincs valami extrém, nélkülözhetetlen írott tartalom, az emberek nem hajlandóak online fizetni.
a mi lapunk megjenik online és print is naponta. ha online előfizetnek egy napi printet is kapnak. így kb. 1400 emberből 1 akart előfizetni. aki a printre fizetett elő, azoknál 1000/2 az arány az online hozzáférés igénylését illetően.
az a megoldás, hogy csak a regisztrált tagoknak engedünk teljes hozzáférést, a regisztráció feltételeit pedig a marketing határozza meg és az gazdálkodik velük, személyreszabott reklámokkal.
Nem egy egyszerű kérdés. Ugye az ember több helyről szerzi az infókat. Jönnek az rss értesítők, (elég sok) szelektálunk, egyik cikket innen olvassuk másik cikket onnan. Közben megpróbáljuk a (számunkra!) érdektelen tartalmat minél jobban kikerülni. Ha lenne egy olyan portál ahol a cikkek jelentős százaléka engem érdekel akkor fizetnék érte, hogy ne kelljen szelektálni. Ez így szép, de ilyen nincs, hiszen a szomszédnak már mások az igényei...