Miért volt esélytelen a Zoom? |
Újságírás |
23 hozzászólás
@ Szalay Dániel
"Azzal "igazolod", hogy a kampány milyen hatékony volt, hogy ezek szerint 30 millió ment el rá, miközben tudjuk jól, hogy a hatékonyságot nem az elköltött pénzben fejezik ki, hanem hogy hányan észlelték, mekkora volt a CT-je, illetve mennyi az ezer főre eső elérési költség stb."
Nem, ezt is félreértetted és még ki is oktatsz. A 30 millió NEM az elköltött pénz volt. Kérlek olvasd el figyelmesen, amire reagálsz. Éppen ez a felszínesség, ami zavart eddig is.
Ahogy korábban is írtam: ez a reklámmegjelenések száma volt az interneten.
Azaz 30 milliószor jelent meg a hirdetés (az óriásplakátot nem tudom, hogy lehet-e valahogy mérni, ezért azt nyilván nem vettem ide).
És 360 ezerszer kattintottak át az oldalunkra.
Vagy szerinted ezek nem jó számok? (Azt tudom, hogy te és az ismerőseid nem láttátok, de ettől függetlenül.)
Egyetértek: az érdemi okokkal kellene foglalkozni (Pollner elég sokat felsorolt azok közül). Ezért is reagáltam arra, hogy feleslegesen és hibásan a bevezető kampányt fikáztad. Annak ugyanis semmi köze nem volt ahhoz, ami végül történt, inkább a pozitiv dolgok közé tartozott. És hogy lásd, hogy nem a mundér becsületét védem, pl. a Mr noproblem kampányról már egyáltalán nem ezt mondanám. Annak tényleg semmi értelme és eredménye nem volt. A mai napig nem értem. Valszeg bármi másra (és lett volna sok lehetőség) jobb helye lett volna a ráköltött pénznek.
A kérdésedre a válasz: rosszul éltük meg, én is és a volt kollégáim is... Nem is szeretnék többet foglalkozni ezzel a kérdéssel.
Kedves Ex-Zoom!
Konkrétan miben is tévedtem szerinted, illetve mely "alap tényeket" nem veszek észre?
Csak mert én mindössze annyit tettem, hogy leírtam a véleményemet arról, hogy szerintem a kampány nem sikerült túl jól, illetve hogy én milyen egyéb problémákat véltem feldezni.
Ehhez képest Te önkényesen kiragadsz félmondatokat korábbi hozzászólásomból, sokszor akár az ellenkezőjét is állítva annak, amit én eredetileg írtam.
Azzal "igazolod", hogy a kampány milyen hatékony volt, hogy ezek szerint 30 millió ment el rá, miközben tudjuk jól, hogy a hatékonyságot nem az elköltött pénzben fejezik ki, hanem hogy hányan észlelték, mekkora volt a CT-je, illetve mennyi az ezer főre eső elérési költség stb., vagy hogy végső soron hozta-e azt a látogatói számot a portálnak, ami a kitűzés volt... Vagy azért lenne szerinted hatékony egy hirdetés, mert sokat elköltöttek rá? Hát szerintem nagyon nem. De talán Te sem gondolod.
És bocs, de miért ne jelenthetném ki, hogy hasonló problémákat véltem felfedezni, mint a Vianovo ügyében, ha egyszer így látom?
Azt gondoltam, azt reméltem, hogy szabadon elmondhatom a véleményemet. Ebben láthatóan tévedtem. Megértem, hogy ex-Zoom-osként úgy gondolod, védened kell a "mundér becsületét", de láthatóan nem értetted meg, hogy én nem támadok senkit, csak leírtam, hogy szerintem hol volt többek között hiba. És elismerően szólok most is arról, hogy a Zoomnak voltak elég komoly, szerethető értékei is (ha nem is minden nap, de viszonylag gyakran jártam az oldalon), ami miatt személy szerint sajnáltam is az oldal megszűnését, ahogy azokat a kollégákkal is együttérzek, akik ennek áldozataiként elveszítették munkahelyüket. Arról meg végképp szó nincs, hogy bele akartam volna rúgni a Zoomba, vagy nekem bármilyen érdekem fűződne ehhez az egészhez, ha csak az nem, hogy ennyi sikertelen próbálkozó után jöhetne végre a piacra egy olyan is, aki nem követi el újra ugyanazokat a problémákat.
Ugyanakkor a dolog érdemi részéről kellett és jó lett volna beszélgetni (vagyis mik okozták a site vesztét, mi hogyan rötént), és láthatóan nem azt a személyt támadni, aki elmondta a véleményét, még ha az a vélemény láthatóan nem is feltétlenül egyezik meg a Tiéddel.
Jobban érdekelt volna, hogy szerinted mi volt az igazi oka a történteknek. Belülről, volt dolgozóként, érintettként hogyan láttad, hogyan élted meg.
@ Szalay Dániel
Akkor nem úgy kellett volna eleve írnod, hogy TE (és "több ismerősöd") NEM VETTED ÉSZRE, hogy mellesleg volt egy 30 milliós reklámmegjelenésű kampány az interneten? ;)
Pont azért irkálok itt, mert szakértői véleményként tálaltad a dolgokat (lásd kezdő hozzászólásod), miközben alap tényeket nem veszel észre, láthatóan nem vagy képben arról, amiről nyilatkozol.
Akkor viszont nem is kellene ilyen markáns vélemény formálni: pl. "a bevezető kampány nagyon gyengécske" (ha NEM VETTED ÉSZRE, akkor honnan veszed!?), "elkövették ugyanazt a hibát, mint a Vianovo" stb. Nem sorolom.
Nekem speciel bántó a tájékozatlanságod és az ebből fakadó megalapozatlan, partvonal mellőli szakmaiskodás.
Most, hogy kiderült, hogy nem korrekt a hozzászólásod, már tényleg csak arra vagyok kíváncsi, hogy MIÉRT? Azt írod, hogy nem volt semmi kapcsolatod a Zoomhoz. Netán pont azért?... Vagy simán csak le akartad vizelni a döglött oroszlánt, az már úgysem harapja le...
Kedves ExZoom!
Nem, nem tartozik nekem Tarjányi, sőt semmilyen kapcsolatban nem álltam/állok vele vagy végével. Amúgy meg ha figyelmesen elolvasod az általad idézett mondatomat _végig_, akkor benne volt az is, hogy "...vagy nem volt észrevehető."
@ Szalay Dániel
A tény: 30 millió reklám megjelenés a Zoom online kampányában több mint 30 portálon 360ezer átkattintással
vs.
a véleményed miszerint: "online kampányt nem folytattak, vagy nem voltak észrevehetők. Több olyan ismerősöm is van, aki most hallott először a site-ról, amikor már becsukják."
Erre írtam hogy deficites a szakmai hitelessége számomra annak, aki ilyet ír (ráadásul többször, több hozzászólásban). És innentől felmerül az emberben a kérdés, hogy miért...
És ezek után a válaszodban gyenge kattintási arányról beszélsz. Ember, 360 ezer találat jött az oldalra csak a kampányból! Tényleg nem értem: mi fáj ennyire? Esetleg neked is tartozik a Tarjányi?
Itt emlitette valaki a Hirsarok-Infosarok esetét.
Hát az a helyzet, hogy egy hónap múlva ők is mennek a levesbe.
http://hvg.hu/itthon/20090827_pannon_infosarok_hirsarok.aspx
Tényleg senkinek sem sikerül betörni a nagyok által uralt piacra?
Illetve még annyit, hogy nekem picit ellentmondásosnak tűnik az, ha igaz, hogy azért is volt az óriásplakát, hogy "a hirdetőknek, befektetőknek nagyságot mutasson a site". Bocsánat, de szerintem az nem túl meggyőző, ha úgy akarnak rávenni, hogy online költsem el náluk a marketingbüdzsém egy részét, hogy erre egy offline hirdetési formával akarnak rávenni.
Ex-Zoom@: Az általad említettek alapján, ha jól számolok, akkor 0,012 volt az átkattintási arány (CTR) - ez alapján szerintem nyugodtan kijelenthető, hogy az a kampány nem volt igazán jó, hiszen elenyésző számban kattintották le. Önmagában meg a magas adview csak azt jelenti, hogy sokszor jelent meg a kreatív a site-okon, de ez közel sem jelenti azt, hogy az adview-val megegyező magas számban észlelték is a userek, és még értették is. (Persze tudom jól, létezik imázsépítő kampány is, aminek nem az a célja, hogy lekattintsák, de egy induló oldalnál gondolom nem erről van szó, hanem ténylegesen a látogatószerzés, pláne ha a cél az óriásplakát szerint az index/[origo] páros legyőzése.)
Az óriásplakátot illetően pedig azt gondolom, hogy az a plakát tud ütős lenni, amire ránézve nem kell hosszú időn át gondolkodni, illetve valamilyen érzelmet kivált. Ez a plakát ennek épp ellenkezője volt, így egy piros lámpánál az autóban ülve, ha észlelte is valaki, arra nem biztos, hogy volt idő a következő lámpaváltásig, hogy fel is fogja, mit rejtenek a betűk. Az meg végképp kis esélyű, hogy ezek után, hazaérve elkezdik beütni a webcímet. Persze biztosan volt ilyen is, de kérdés, hogy ez mennyire volt összhangban az óriásplakát költségeivel.
A kommentemben egyébként csak arra a szerintem gyakori hibára kívántam rávilágítani, amit több induló site is elkövetett már, hogy egy online termékhez kapcsolódóan sok pénzt elköltöttek számukra nem túl hatékony offline-ra, de igen kis hatékonysággal, és amikor elfogyott a büdzsé, akkor szomorúan kellett észlelniük, hogy ez nem hozta meg a várt eredményt. Akkor viszont már késő volt.
Egyébként sajnálom, ha a véleményem bárkit is sért - nem szándékom megbántani senkit sem. Ugyanakkor azért, mert nem feltétlenül egyezik meg a véleményünk (ami önmagában még teljesen rendben is van), még nem kellene rögtön megkérdőjelezni a szakmai hitelességemet, valamint mögöttes szándékokat sugalmazni. Komolyan aggasztó az a trend, hogy ha valaki valakivel nem ért egyet, akkor az illető rögtön a szakmai hitelességét próbálja meg kikezdeni. A személyeskedés akkor is személyeskedés marad, ha a mondatban előtte az szerepel, hogy "nem akarok véletlenül sem személyeskedni", majd egy ennek mégis ellentmondó "...de..."-vel folytatódik, illetve rögtön mögöttes szándékot feltételeznek "nem is ismerem őt, és hogy miért írja, amit ír".
Nos, azért írtam, mert ezt gondolom.
A propeller.hu Tarjányi cége, bár nehéz lesz vele bármit is kezdenie így, hogy több kifizetetlen számlát hagyott maga után a zoom.hu-val. Aki régről ismeri, tudja, hogy ez jellemző rá, nem ez az első cége, ami tartozásokkal tűnik el.
A zoom-ot birtokló cég offshore tulajdonba ment át, ügyvezetője egy román állampolgár lett, aztán hirtelen nevet és székhelyet is váltottak (Haltor Technik Kft), ahol már "természetesen" nem lelhetőek fel...
@Sz.D.: egykori zoomosként, de reklámban kevésbé jártasként őszintén érdekel, hogy ez az óriásplakát tényleg rossz volt-e. A plakátot házon belül anno nagyon sikeresnek ítélték, de itt teljesen ellentmondó érveket olvasok arról, hogy volt-e értelme.
A pro oldalon (az itteni kommentek mellett: prospero, kvitter) pl az Indexes GG hozzászólásaira gondolok: http://mediablog.hvg.hu/2008423.aspx
A fő cél tudtommal nálunk is hasonló volt a plakáttal, mint amit GG írt. Vagyis a hirdetőknek, befektetőknek nagyságot mutatni, azt hogy a Zoom egy tényező a médiapiacon. Ahogy az is alapkiindulás volt, hogy az indexhez és origóhoz mérjük magunkat.
A kontra oldallal kapcsolatban, nem akarok véletlenül sem személyeskedni, nem is ismerem őt, és hogy miért írja, amit ír, de Szalay Dániel hozzászólásainak szakmai hitelességét és a témára rálátását számomra megkérdőjelezi, hogy pl. azt írja:
"Ehhez képest online kampányt nem folytattak, vagy nem voltak észrevehetők. Több olyan ismerősöm is van, aki most hallott először a site-ról, amikor már becsukják."
Pedig volt online kampány az induláskor. Nem volt olyan könnyű, de már csak a fenti vélemény miatt is utánakerestem az összefoglaló statisztikának (nem tudom, hogy akkor publikus volt-e, viszont most már biztosan nem oszt, nem szoroz...). Laikusként sajna nem tudom mihez viszonyítani az adatokat, de a számok alapján azt meg merem kockáztatni, hogy biztos nem igaz a kijelentés, hogy "észrevehetetlen" volt a kampány (pláne hogy "nem volt"). Ezzel szemben majdnem 30 milliószor jelent meg a reklám (bannerek, "layerek"(?)) és ez összvissz 360 ezer átkattintást hozott az oldalra. Két hétig a betűs ment, ugyanaz ami a plakáton is volt, utána pedig egy olyan banner, amiben rss volt és a cikkeinkre hozott olvasókat. Sok (30 fölötti) internetoldalon jelent meg, viszont sok helyen csípőből nem engedték kitenni, mert konkurensnek minősültünk...
Mindenesetre én akkoriban egyáltalán nem a kommunikációban éreztem a problémákat, hanem például a portál motorban. Illetve abban, hogy kvázi félkész állapotban indultunk. És mire 1 év alatt nagyjából beállt volna a rendszer, pont be is csukott :(
Most látom, hogy időközben mennyi hozzászólás érkezett itt. Gyorsan reagálok.
Prospero és kvitter: nem azt mondom, hogy csak online kell népszerűsíteni egy online terméket, de a kampányra fordítható büdzsé jelentős részét online-ra kellett volna allokálni, és csak a maradékot költeni el egyéb módon.
Egyébként lehet, hogy volt kampányuk online is, de észrevehetetlen. Több olyan ismerősöm is van, akik a site bezárásakor hallottak egyáltalán a site létezéséről.
Az, hogy néhány szemfüles blogger is felfigyelt a plakátra, és blogjukban megjelent a plakát, még nem azt jelenti, hogy a teljes célcsoport is észlelte és ÉRTETTE a plakátot, és hatására, haza érve bepötyöge a buszról, autóból látott hirdetésen szereplő honlap url-jét.
Ami az offline plakátot illeti: először is az volt a probléma vele, hogy nem volt egy pillanat alatt levehető, hogy mit akar vele mondani, hosszú gondolkodást igényelt. Egy óriásplakáttól elvárható, hogy ha ránézel, azonnali legyen a hatása, hisz autóban egyszerűen nincs idő többre. Ráadásul ha a célcsoport a mainstream közönség volt, vagyis a tömegek elérése volt a cél (erre utal, hogy a plakáton az Index/[origo] páros "lenyomását" mutatták), akkor ehhez megfelelő kreatívra lett volna szükség.
Ha ugyanazt a pénzt, amit a plakátra elköltötték, online költötték volna el (és ott is megfelelő médiatervezéssel és valóban figyelemfelkeltő, online-os gondolkodással elkészített kreatívval), meggyőződésem, hogy jóval nagyobb ismertséget tudtak volna elérni...
Egyetértek Prosperóval, jó volt a Zoom kampánya, emlékszem az óriás plakátra és másoknak is felkeltette a figyelmét. Pl Pollner is írt róla anno ( http://mediablog.hvg.hu/20084241.aspx ), de más blogon is megtaláltam most: www.hellorepublic.com/soho/2008/05/21/1685/
Szalay Dániellel viszont vitatkozom abban, hogy egy internetes terméket csak online kellene/lehetne hirdetni. Miért is?
A fenti példák (érdemes elolvasni a kommenteket) is mutatják, hogy működik a dolog, és bekerül online-ba, ha jó. Márpedig ez jó volt, ha a zoom is ilyen jó lett volna, máig élne. Rest in peace.
Ez a Zoom-ügy indította el bennem a gondolatot, hogy mit keres a piacon a Infosarok/Hírsarok nevű képződmény? Júniusban őket is úgy indította el mobilos anyacégük, hogy megverik az indexet és az origót. Megmosolyogtuk már akkor is...
Kihoztak egy a Zoomnál lényegesen gyengébb "portált" színtelen, szagtalan tartalommal. Az Infosarok rész bármilyen orientálódásra, keresésre alkalmatlan, a Hírsarok egy unalmas, MTI-s hírekre kül- és belpolitikai félcikkekre szakosodott valami. Se látogató, se hirdető csak húsz fős stáb és csodák csodája még mindig húzzák... De meddig?
Egyáltalán nem osztom Dániel véleményét az induló Zoom plakátról. Éppen ez volt a kampány legeltaláltabb része: intelligens volt és azok számára hordozott üzenetet, akik később jobbára a célközönség lettek... Az sem egyértelmű, hogy offline-ból nem lehet online aktivitást generálni. Itt több ellenpéldát is tudok.
Amúgy ha jól emlékszem, ebben a kampányban volt online aktivitás is, éppen közösségi oldalakon. Furcsa, h nem ezekről beszélsz, hanem csak a plakátra emlékszel... akkor mégsem volt annyira rossz? Mégsicsak emlékezetes maradt :-))
A met.hu az Országos Meteorológiai Intézet honlapja. Ha az is Tarjányi-érdekeltség, akkor az újabb misét is megérne, merthogy a meteorológiai intézet fenntartása rendkivül sok adóforintba kerül. De szerintem ez félreértés lehet, bár már semmin nem csodálkozik az ember.
A zoom csoporthoz tartozik a propeller is, és talán a met.hu is. Webauditot kell megkérdezni.
tudja valaki,hogy miért pont propeller.hu lett belőle? (Vagyis hát nyilván akkor ők vették meg?)
@HG: propeller.hu-t olvastam valahol.
azt irják, hogy a Zoom-munkatársak egy része Tarjányi más internetes lapjainál kap munkát. Lehet tudni, hogy milyen internetes lapjai vannak még Tarjányinak?
@Telkes: Tarjányi motivációi (számomra ismeretlenek), a tieidet (azt hiszem) ismerem: Kíváncsiság & megszállottság:)
Tanulságos, és számos pontod alapján újra lehet szépen értékelni, amit eddig csináltam. A leglényegesebb különbség, hogy nulla költségvetéssel dolgozom, igy minuszba legalább nem mehetek. :)
Pollner, maximálisan egyetértek az itt leírtakkal, gyakorlatilag szívemből szóltál. Annyit tennék hozzá, hogy a bevezető kampány nagyon gyengécske volt, elkövették ugyanazt a hibát, amit annak idején a Vianovo (offline kampány, pl. óriásplakát jó sok pénzért), és ugyanúgy nem is hozta meg a várt eredményt. Vajon még hány induló site fogja elkövetni ugyanazt a hibát, hogy online terméket offline akarnak látogatottá tenni?
Ráadásul a plakát, amely ugyan provokatív akart lenni, eleve gyenge volt, mert egy óriásplakáttól elvárnám, hogy azonnal le lehessen vágni róla, hogy mi a mondandója. (Ránézek és ÜSSÖN. Egy autó ablakából felnézve, nincs idő arra, hogy elkezdjek gondolkodni azon, hogy mit akartak kihozni belőle.)
Ehhez képest online kampányt nem folytattak, vagy nem voltak észrevehetők. Több olyan ismerősöm is van, aki most hallott először a site-ról, amikor már becsukják.
Egyébként ha eleve az NB II.-t lőtték volna be maguknak mint célt, azt akár teljesíthették is volna, mert tartalmát tekintve (alapvetően) színvonalas site volt a Zoom. Így viszont jóval felülpozícionálták magukat, és nem vették figyelembe, hogy pl. a videógyártás nagyon költséges, és nem csak a technikáról van szó, hanem a vágó, riporter, operatőr stb... humánerőforrás-költségeiről stb. (Aki dolgozott már tévéstábban, tudja, miről beszélek.)
Ezt pedig csak jóval nagyobb bevétellel és látogatottsággal lehetett volna kitermelni. Ahhoz viszont valóban TÖMEGEKET megszólító sikeres kampány kellett volna.
De abba is hagyom, mert ezeket részben már Te is említetted.