Szép dolog, hogy
sikerült interjút készítened , de a nyers felvétel nem alkalmas publikálásra. Meg kell tehát vágnod!
Az első lépés, hogy át kell varázsolni a nyersanyagot a számítógépedbe. Ha a hangfelvevőd képes USB csatlakozóval kapcsolódni a számítógéphez, akkor sínen vagy, ha nem, akkor ... olvasd el még egyszer a
felvevőkkel foglalkozó részt.
Kapcsolódás után (jó esetben) a a számítógéped felismeri és meghajtóként meg is jelenti a hangfelvevőt. Egy erre a célra létrehozott könyvtárba átrakhatod a hangfájlokat. (Mint általában a számítógépes munka során, itt is fontos úgy elnevezned a fájlokat, könyvtárakat, hogy később megtaláld őket.)
A vágást tömörítetlen hangfájlokkal kell végezned (különben rettenetes lesz a hangminőség). Ha tehát a felvételkor mp3, vagy wma fájlokat készítettél, akkor azokat tömörítetlen (wav) hangfájlokká kell átvarázsolnod. (Ez ugyan némi minőségveszteséggel jár, de ez nem tragikus.) Az átalakítást (fájl konverziót) az ingyenes
Switch program segítségével végezheted el, ami az említetteken kívül még számos fájl-formátumot képes kezelni. (A programot telepítened kell a gépedre.)
Ha megfelelő formátumba kerülteka hangfájljaid, hozzákezdhetsz a vágáshoz. Feltéve persze, hogy rendelkezel megfelelő vágóprogrammal. Sok jó hangvágó program létezik, de a legtöbb drága, bonyolult és rengeteg olyan dolgot tud, amire valószínűleg soha nem lesz szükséged. Az ideális választás a nyílt forráskódú, ingyenes
Audacity. (Meglepő, de ebben a szakértők 99 százaléka egyetért.) Az Audacity használata igen egyszerű, de ha mindenképpen ragaszkodsz valamilyen súgóhoz, akkor az
Audio: Journalist's Toolkit oldal Editing szekciójából két dokumentumot is letölthetsz.
Amit ezután csinálsz nem is annyira vágás, mint szerkesztés - találóbbnak is tartom megnevezésére az angol
editing kifejezést.
- Először tisztogatsz: kivágod a felesleges hangokat, reakciókat (ühüm-ühüm, aha, igen, értem), a zavaró zajokat.
- Utána következik a finomítás, amikor eltávolítod az esetleges hebegéseket-habogásokat, szóismétléseket, kivágod azokat a kérdéseidet, amikre nincs a válaszok megértéséhez feltétlenül szükség.
- A harmadik menetben már valódi szerkesztést végzel, amikor megigazítod a mondatok (szavak) közti szünetet, lerövidíted a szöveget. (Időnként szükség van a szünetek meghosszabbítására is. Ilyenkor aranyat ér a felvétel helyszínén felvett csönd. Természetesen nem igazi csönd, hanem teremzaj ez. Nem helyettesíthető "digitális csönddel".
- A legtöbb anyag megkívánja a mondatok sorrendjének megváltoztatását.
A sorrend átalakítása, vagy a szünetek megváltoztatása komoly hatással lehet az egész anyagra. Olyan etikai kérdések merülnek itt fel, amik messze túllépik egy alapvetően technikai kérdésekkel foglalkozó sorozat határait.
Néhány további tanács:
- Vágás közben feltétlenül fejhallgatót kell viselni - a hangszórón keresztül hallhatatlan hibák még egy gyengébb fejhallgatóval is azonnal hallhatóvá válnak
- Nagyon zavaró a "berobbanó" első hang. Érdemes az első hasznos hang előtt egy 1-2 másodperces "felúszást" (fade in) készíteni. Ugyanez vonatkozik a felvétel végére is: ne vágd el azonnal, az utolsó szó végénél, hagyj egy kis "kicsengést"!
- Nem szabad túlságosan kitisztogatni a beszédet. Ha kivágsz minden szünetet, szájzajt, olyan természetellenessé válik a beszéd, hogy az anyukája sem ismeri fel a beszélőt.
Ha elkészültél a vágással, nem maradt más dolgod, mint (gondos mentés után) mp3 formátumba exportálni a vágott műsort (ebben a formátumban kerül fel a webre). Ehhez előzőleg le kell töltened és az Audacity-hez kell rendelned egy bizonyos LAME kódolót. A művelet messze nem olyan ijesztő, mint amilyennek hangzik, szerencsére nem kell hozzá tudnod, mi az a LAME és hogyan működik. (A korábban letöltött súgó ebben si segít.)
Aki ismer, tudja hogy nem vagyok valami nagy számítógép-virtuóz. Huszonéves koromban több alkalommal is megalázó vereséget szenvedtem egy (ma már nyilván nevetségesnek számító) sakkprogramtól, ami évekre elvette a kedvem minden számítógéptől. A '90-es évek elején éppen egy
hangvágó program hatására bocsátottam meg a számítástechnikának, ha meg már ott volt a gép, rákaptam a szövegszerkesztésre is. Mindezzel csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy a mostani leckében leírt, egyesek számára talán ijesztőnek tűnő dolgok valójában minden különösebb előképzettség nélkül elsajátíthatók. Érdemes belevágni.
Köszönöm, kezdőként sokat segített.
Szóval az újságírói minőség nem életkor, hanem újságírói szaktudás és tehetség kérdése. És egy jó szerkesztőség pl. attól is jó, hogy több generáció tehetségét, nézőpontját, stílusát ötvözi.
Été autour du coin, de sortir serve faire confront à l . a . lueur sinistre du soleil, l . a . beauté de l . a . portée de l'enfant naturellement oublier de porter des lunettes de soleil. Lunettes de soleil peuvent low seulement bloquer l . a . lumière du soleil, et peut rendre votre croissance des peuplements samsung champ c3300k de gaz. L . a . obscure de lunettes de soleil rétro encore encadrer de l . a . couleur d'une variété d'options de toute façon, le theme d'un huge éventail. Ray-Ban lunettes de soleil rétro avec phares avril Xiaobian de voir opinion des lunettes de soleil rétro par Ray-Ban serve créer une gamme différente des enfants.
Jupe en tulle, pendentif pompon, dentelle, arc et à l'embellissement fois dans les cheveux entre les pétales de marguerite... Les éléments de ces très jeunes filles sony ericsson rencontrent, serve donner doux, ralph lauren, 2012 printemps et d'été montrent que les femmes femmes relationship. ralph lauren, les signes de l . a . pregnancy à étrier se révèle être partout: pantalons, jupe, l . a . taille, l . a . poitrine, et même mieux, c'est que une chemise adaptée de First tee T-shirt, manches de chemise dans l . a . poitrine se révèle être astucieusement jouer serve past not bel arc.
Jardin Fen Qi Kang Dini »(par le film" Le Jardin des Finzi, Politecnico-Contini), inspiré par le artist ralph lauren, l'élection Aote Yi Playground à l . a . sortie française de child printemps et l'été 2012 l . a . collecte des femmes. Afficher sol, soufflant not fantastic nombre de Laura Ashley effect, coloré, vif, goût frais et naturel; glands assortis suspendus pendentif et tissu en dentelle magnifique, facilement rappelle les filles chaudes boudoir.
, ralph lauren, le printemps et l'été 2012 l'apparence des femmes ending spectacle, décorée avec de l'argent drapé franges jupe à paillettes, jupe portefeuille en queue de poisson jupe, sablier de sort veste, pantalon matador, avec les modèles qui portent boucles d'oreilles pompon d'argent dans l'air frais du jardin ajoute une sorte de dissipation de l . a . magnifique et exquis.
Après La, ralph lauren, cette nouvelle conceiving de los angeles série de vacances au début du printemps, qui s'est tenue à Ohio the ciel bleu. Comme ralph lauren the dit: "Miami donne l'impression the toujours été libre d'esprit, rempli d'un au-delà de los angeles saveur classique des temperatures à venir ici put ze détendre complètement entrance haïtien de los angeles plage soleil toute l'année, ainsi que. Quel meilleur endroit que Ohio s'avère être in addition approprié d'introduire the in addition de l'atmosphère de vacances de los angeles ligne de los angeles setting au début du printemps? inch.
ralph lauren à induction se révèle être l . a . forme que nous aimions, ralph lauren, any résumé l . a . tendance hiver 2012 Semaine de l . a . function de huit règles et des mots clés.
Bien qu'il soit trop tôt serve préparer à l'avance serve l'achat de l . a . prochaine saison se révèle être également l . a . meeting industrie de l . a . function. L . a . forme arrondie de l . a . veste et une jupe, des détails uniformes, de l . a . nouveauté à tricoter, l . a . couture moderne, nouvelle gown, jupe Deco effect, de l . a . dentelle chère ainsi que l'Orient rencontre l'Occident apparaît sur l . a . liste du prochain trimestre
Ce printemps, ralph lauren depuis le palais jusqu'à hippie creux translucent aux paillettes gland de l . a . fourrure épissé dans les plis des fleurs, sont des éléments très populaires de sursauter vêtements éblouissante "posture. Quand le type des vêtements, des détails, le profil se révèle être déjà suffisamment complexe, choisissez not type, "un succès que« les devoirs des clapets obligatoire! Quand les mots des mots-clés populaires remplis de l . a . forme du profil, ce manuel de pointe, de l . a . dentelle, creux, à franges, des niveaux de noir, hippie, le tribunal, vous semblez déjà secrètement le feeling que l . a . function de cette année se révèle être difficile de «mixer». Analogie, dans les années précédentes, manteau noir, take gris, des collants noirs, avec ceinture, bottes, semblait avoir considéré comme «fille de l . a . ville à l . a . mode", mais pas cette année! Utilisation de quelques modèles de foundation avec l'autre, des œuvres absolument pas additionally, ne portez pas de quelques morceaux en particulier not produit special, cette saison de l . a . function sera très difficile. Malheureusement, ces items durs populaire avec, not peu trop difficile. Heureusement, tendances de l . a . function depuis le choix des éléments things de ceux étonnante, mais aussi l'un des moyens les additionally faciles à exprimer ces éléments: not sort se révèle être le additionally facile, les moyens les additionally efficaces de l . a . gown.
Not necessarily the fastest how do people load nevertheless I'm happy I waited. Having searched many of the evening because of this style of material I finally thought it was on the blog. One thrilled subscriber right here!
http://www.popoakleysunglassess.com/
http://www.popoakleysunglassess.com/
http://www.popoakleysunglassess.com/oakley-gascan-sunglasses-9
http://www.popoakleysunglassess.com/oakley-radar-path-with-jet-black-frame-and-black-iridium-polarized-lens-177.html
http://www.cheapjordanshoesoutletonline.com
http://www.cheapjordanshoesoutletonline.com/basketball-shoes-c-1.html
http://www.cheapjordanshoesoutletonline.com/skate-shoes-c-5.html
http://www.cheapjordanshoesoutletonline.com/running-shoes-c-7.html
http://www.cheapjordanshoesoutletonline.com/colors-shoes-c-10.html
http://www.cheapjordanshoesoutletonline.com/mens-shoes-c-21.html
http://www.cheapjordanshoesoutletonline.com/womens-shoes-c-22.html
http://www.cheapjordanshoesoutletonline.com/air-jordan-1-flight-mid-black-red-white-cement-p-141.html
http://www.cheapestjordansusa.com
http://www.cheapestjordansusa.com
http://www.cheapestjordansusa.com
http://www.cheapestjordansusa.com/air-jordans-new-air-jordan-1-i-c-1_2.html
http://www.cheapestjordansusa.com/air-jordans-new-air-jordan-1-fusion-c-1_3.html
http://www.cheapestjordansusa.com/air-jordans-new-air-jordan-10-fusion-c-1_5.html
http://www.cheapestjordansusa.com/air-jordans-new-air-jordan-11-xi-c-1_7.html
http://www.cheapestjordansusa.com/air-jordans-new-air-jordan-13-xiii-c-1_11.html
http://www.cheapestjordansusa.com/air-max-women-c-59.html
http://www.cheapestjordansusa.com/air-jordans-new-jordan-evolution-85-c-1_80.html
Regarding the craft, the goods from coach outlet online is tight, the seams are aligned and details emulate the designer's actual handbags.http://www.coachouteltsonlineus.com/
Quale potrebbe essere il vantaggio minus questa colorazione è si adatta any tutte le forme di persone classiche da uomo Woolrich Gilet. È every questo che Belstaff inside condizioni di scarsa distribuzione è molto bene. Inoltre, l'eccezionale decente permette anche essere popolare. Tutto sommato, ottenendo every il fai da les è necessaria every individui che vogliono diventare l . a . personality diversi elizabeth accattivanti every tutto il pubblico.Di alta qualità giubbotto Woolrich Woolrich minus le applicazioni usando moderna minus dan progettato layout elizabeth lo stile sono generalmente individuali abbigliamento preferiti. Sony ericsson siete interessati advertisement uno giacche inside relazione advertisement amici, Woolrich è l . a . più grande scelta every una personality, low è l'abbigliamento molto semplice, mother not amico dettagliato every una personality.
Abercrombie and Fitch prestazioni negozi importati punti di una piccola percentuale per le auto ibride prezzo tipicamente negozi al dettaglio. È possibile acquistare una grande selezione Abercrombie del Regno Unito di moda Abercrombie and Fitch prodotto o servizio trovato su negozi on-line della compagnia per molto meno fino al 70%. Essi forniscono abbigliamento Abercrombie and Fitch (che comprende le applicazioni off), Abercrombie e Fitch Gilet, Abercrombie and Fitch Caps di Riunisce anche Abercrombie and Fitch vostra calzature, semplicemente citare alcune opzioni.
Hogan
|
2011. december 2. 08:56
|
Hogan 13 'è inside realtà low leggere, perché parlare di altre idee che, più elizabeth più volte my partner and i risultati delle votazioni può essere rovesciato, elizabeth Ulyanovsk low hanno adottato l'idea più volte, alla great votare più elizabeth più volte, elizabeth una volta attraverso le idee Ulyanovsk, questo voto può ticket accurata, inside caso affermativo, ci sono Egli senso Bochang voto scuotono l . a . testa.
Köszönöm ezt a leírást, épp egy ilyet kerestem! Nagyon hasznos!
A vágásról nekem mindig a Galla-Dózsa-féle A vágás nagymester című jelenete jut eszembe:
http://www.youtube.com/watch?v=jtubHiZFD3c
2.30-tól jön a lényeg
:-)))
pollner
|
2009. április 10. 13:55
|
@liliana: A Sounforge valóban sokat tudó program, viszont nem ingyenes. Illegális szoftver beszerzésére senkit sem biztatok:), ha pedig a Soundforge-ra fordított összeget a digitális felvevőre/mikrofonra fordítod, akkor nem lesz zajos, mono felvételed, amit szűrni és (ál)sztereósítani kellene:)
liliana
|
2009. április 10. 13:29
|
Az Audacity tényleg egy jól használható, könnyű program (+ ingyenes :)), de aki komolyabban akar vágni-szerkeszteni-Zajszűrni, annak a Soundforge-ot ajánlom. Ez se túl bonyolult, és ha megnézzük a "nem kell, mert túl bonyolult" opciókat, rájövünk, hogy igenis kell, mert sokkal szebb lesz vele a felvétel.
Egy ilyen mókánál illik még tudni, hogy a "kezdőkategóriás" diktafonok nagy része 1 csatornán veszi a hangot, amit érdemes min. sztereóba átkeverni (soundforge: 2 kattintás).
Jah, és a progi mindenféle hangformátumot kezel, konvertál.