Úgy adódott, hogy korábban  részt vehettem az egyik "ismert politikai-közéleti hetilap" (nem a HVG) lapindító értekezletén. Ezeknek az összejöveteleknek az egyik csúcspontja, amikor a rovatvezetők "vallanak" a következő lapszámokba leadandó anyagokról. A szerkesztőségben járva-kelve megfigyelhettem, hogy a szerkesztők és kivált a rovatvezetők ilyenkor lázasan lapozgatják az egyébként békés kupacokban heverő újságokat.

Bevallom, akkor őszintén megdöbbentett (talán fogalmazhatok úgy is, lesújtott), hogy egy ismert, megbecsült kiadvány nem az Életből, hanem a napisajtóból (+ az előző napok televíziós hírműsoraiból) merít ihletet. (Azért az igazság kedvéért hozzá kell tennem, hogy a médiából merített témák többségét a hetilap természeténél, lehetőségeinél fogva egész másképpen dolgozta fel, mint az eredeti források tették.)

Nemrég egy amerikai cikk egy tanulmányra hivatkozott (sajnos link nélkül), ami szerint a média információi 80 százalékát a médiából veszi. A cikk szerzője szerint ez a becslés túl óvatos, szerinte ez az arány inkább a 90 százalékhoz közelít. Magamban azonnal rehabilitáltam a hazai hetilapot.

Ez a 80-20-as (90-10-es?) játék tehát eddig jól működött. Azért azt nem árt  szem előtt tartani, hogy ehhez alapvetően két dolog kellett:

1) Néhány olyan szerkesztőség, amelyik rendelkezik elég emberrel, idővel, pénzzel  a 20 (10) százaléknyi eredeti információ, téma felkutatásához, azok feldolgozásához. (A válság éppen őket veszélyezteti leginkább.)
2) Kellően nagy médiapiac ahhoz, hogy ne legyen nagyon szembeötlő  a hírvándorlás. Az offline világban csak a legelszántabbak néztek át több lapot, az online világban ez természetes.

Kapcsolódó téma:

Sajtó: a kevesebb több? (Médiainfo blog)