Megjelent a
The State of The News Media 2009 , a
Pew Project for Excellence in Journalism éves összefoglaló jelentése.
Az egyik legalaposabb anyag, kötelező olvasmány mindenkinek, akit komolyabban érdekel a média helyzete. (A jelentés természetesen az amerikai média vizsgálatával foglalkozik, de megállapításai az Egyesült Államokon kívül is érvényesek.)
A jelentés nagy falat, időbe telik, mire feldolgozom. Most csak a bevezető fejezetekből csemegézek:
- Néhány évvel ezelőtt, amikor először találkoztam a Pew jelentésével, az online média valahol a tartalomjegyzék vége felé helyezkedett el (valahol arrafelé, ahol most az Audio található.) Idén az egyik vezető téma. Kiemelt helyet, önálló fejezetet kapott a citizen (állampolgári) média is.
- Össznépi vita folyik a média finanszírozhatóságáról. Ez a jelentés nélkül is feltűnt. Újabban szinte másról sem lehet olvasni az újságírással foglalkozó blogokban, és az újságok média rovatában, mint a világmegváltó javaslatokról és azok cáfolatáról. Javaslatok vannak, megnyugtató megoldás még nincs.
- A "tűzerő" a szerkesztőségektől és az intézményektől egyre inkább az egyes újságírók felé tolódik el. (Részben arról van szó, amiről éppen az előző bejegyzésemben is írtam: Növekszik a személyes márkák szerepe.) Ennek oka az (online) olvasási szokások változásában (keresés, linkajánlás stb.), illetve a vélemény-újságírás erősödésében kereshető. (A témára később feltétlenül visszatérek.)
- A webes hírszolgáltatók a látogató behúzása helyett egyre inkább a tartalomnak a közönséghez való tolására (pushing contetnt out) koncentrálnak. A közönség egy része (jellemzően a fiatalabbak) nem mennek a tartalom után. Oda kell tehát vinni hozzájuk. Idehaza a tartalomszolgáltatók többségétől még teljesen idegen ez a hozzáállás.
A tanulság (szerintem) mindebből az, hogy hiába "tanulta ki" valaki 5-10 éve alaposan az online médiaipart, a mai körülmények között szinte semmit sem ér a tudománya.
hogy válság van. Mintha a boltos azért panaszkodna, hogy nem veszem a mellette lévő parkban szedett füvet
Valamelyik nap merült fel bennem az online vs. hagyományos újságírás harcában az oknyomozó-feltáró cikkek kérdése? Talán ez az a terület,amit nem tud felváltani sosem az online média? Másfelől: a hagyományos média jelentőségével csökkenni fog az ilyen jellegű tevékenység?
pollner
|
2009. március 17. 20:41
|
Kücsük: A média lehetőségei korlátozottak. Az újságírók nem mindentudók. (Bár egyesek annak hiszik magukat.) A legtöbb, amit tehet, hogy felkutatja azokat, akik választ tudnak adni a felmerülő kérdésre. Persze tudomásul kell venni, hogy vannak kérdések, amire csak tippek vannak, biztos válaszok nem.
tamgaben: Én az újságírókkal kezdeném azt a tanítást. Meglepő, de sokan közülük nem tudnak az interneten keresni, információkat szűrni, a találatok igazságtartalmát ellenőrizni.
Kücsük
|
2009. március 17. 19:35
|
Igaza van babo-nak: szükség van egy "karitatív-magyarázó " médiára!
Szerintem e mellé pedig egy pusztán tényközlő (értelmezés nélküli)médiára is szükség lenne!
Az embereket először meg kéne tanítani arra, hogyan szelektálják ki a helyes információkat a netről. Most még elég könnyen félre lehet sajnos sokakat vezetni.
babo
|
2009. március 17. 12:23
|
A média akkor lesz jó, - és egyre jobb, ha nem csak tájékoztat - és elkényezteti az olvasót mindenféle szenzációval, hanem őszintén SEGÍT őt eligazodni bizonytalan és kusza világunkban. Ez egyfajta "karitatív média". Erre MOST nygy szükség lenne - ehhez persze fontos a hiánykutatás az nagybetűs élet minden frontján. (Bocsi, ha nem írtam újat.)
critics
|
2009. március 17. 12:18
|
http://index.hu/kultur/blog/2009/03/17/146_ev_utan_megszunik_a_nyomtatott_seattle_post-ingelligencer/