Tovább tart a "hogyan mentsük meg a napilapokat" publikációk szezonja. Az eddigi körök során a klasszikus válaszok kimerültek, közben "a helyzet  fokozódik", még a nyomtatott média "zászlóshajója", a New York Times is kritikus helyzetbe került. Új elképzeléseket kell tehát bevetni.

A Sarkozy-féle állami mentőöv átmenetileg működhet egyes országokban, de elképzelhetetlen az Egyesült Államokban. Ott újabban több közgazdász és publicista is eljátszott a gondolattal: mi lenne, ha a "minőségi" lapok nonprofit alapítványok kezelésébe kerülnének.

Nem tudom, mi ezeknek az elképzeléseknek a reális alapja, mindenesetre Jack Schafer-t, a Slate főszerkesztőjét eléggé felzaklatták ahhoz, hogy szenvedélyes publicisztikában szedje szét az alapítványi sajtó koncepcióját.

A minőségi sajtó védelmének egyik legfőbb érve, hogy nélküle "sérülnének a demokratikus alapértékek." Kérdés az, hogy ha az emberek ezeknek az értékeknek a védelmében képtelenek voltak egy kis pénzt összedobni, valóban megoldás-e mindezt nonprofit szervezetekre hárítani?

Az amerikai lapok ma ismert kínálata nem örökkévaló, a külföldi tudósítások és az oknyomozó írások felfutása éppen azokra az évekre tehető, amikor lapot kiadni nagyon jó üzlet volt..A minőségi újságírás tehát nem a népakarat, hanem a piaci verseny terméke. (Azért a nép a pénzével szavazott rá, akkoriban egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy ez kell neki.)

A szerkesztőségek kiemelése a üzleti környezetből, létszámuk befagyasztása a mostani szinten egyúttal a verseny megszűntét is eredményezné. Megszűnne ezzel a piaci nyomás, ami nélkül nehezen képzelhető el a szerkesztőségek versenye.

Lehetséges, hogy sikerülne megnyitni a leggazdagabbak pénztárcáját és kiénekelni belőle néhány milliárd dollárt a Times és a WaPo "alapítványosítására".  Azon túl, hogy nem világos, ki nevezné ki a vezetőket (az alapítványokét és a lapokét), azt sem tudni, mi történne a lapokkal hosszabb távon. Schafer több publikációra is hivatkozik, amik arról szólnak, hogy a filantrópok magánalapítványai idővel felpuhulnak, szétolvadnak, az alapító halála után ritkán bukkan fel hozzá hasonlóan elkötelezett örökös. (Az Egyesült Államokban éppen mostanában hordanak szét néhány óriási értékű alapítványi múzeumot.)

Schafer érvei számomra elég meggyőzőek. A nonprofit alapítvány nem jó megoldás. Az állami beavatkozás sem. A piac nem tudja/akarja eltartani a minőségi lapokat. Vegyük tudomásul, hogy egyszerűen kihalnak, mint a dinoszauruszok?