Mentsük meg a postakocsikat!
Mentsük meg a gőzhajókat
Mentsük meg a népművészetet!
Mentsük meg az egész XIX. századot!

Soroljam még? (Vannak további ötleteim.)

Az újságok miatti aggodalom tulajdonképpen semmiben sem különbözik a fent felsoroltaktól. A megmentés természetesen nem annyira a hírekre, a hírszolgáltatásra, mint azok eddig megszokott, bevált formájára vonatkozik.. Arra, ami eddig kiugróan magas profitot nyújtott a tulajdonosoknak és többé-kevésbé tisztességes megélhetést az újságíróknak.

Ha azonban a lapok megmentéséről van szó, a tulajdonosok többsége csak "ésszerű áldozatokra" hajlandó. A szaksajtóban naponta olvasható "hogyan mentsük meg az újságírást" (how to save the journalism) viták sem a sajtó értékeiről szólnak, hanem arról, hogyan lehetne konzerválni a korábbi állapotokat. (Nagyjából 30 év állt a szakma rendelkezésére, hogy választ adjon erre a kérdésre. Eddig nem sikerült. Nem hiszem, hogy éppen most, az utolsó percekben jönne össze a dolog.)

Az olvasók többsége nem spekulál a napilapok megmentésén. Aki veszi, olvasni, nem pedig megmenteni akarja az újságot, aki meg nem veszi, nem a lapok elpusztításában spekulál, egyszerűen csak nem olvassa őket.

Azt hiszem, a legokosabb, ha tudomásul vesszük, hogy a napilap, mint médium nem örökkévaló. Lehetséges, hogy ugyanúgy kihal, mint a  "bakelit" lemez, a kazettás magnó, a CD és a Discman, a VHS kazetta, Super 8-as film....

Valószínű, hogy mindezen nem sokat spekulált Chris Freiberg, aki a Facebook-on a National Buy a Newpaper Day -t (vagyis a Nemzeti Újságvásárlási Napot) szervezi.  A kezdeményezéshez eddig 10.700-an csatlakoztak. Lehet, hogy a hátralevő 12 napban kétszer ennyien is összejönnek. Február 2-án talán mindannyian vesznek 1-1 újságot. Na és?