Kié a fórumon megjelenő hozzászólás? Van -e joga bárkinek egy fórumból kiragadni és máshol közölni? (Erre kivételesen hazai példa is akad: A 168 Óra évek óta közöl heti válogatást a 168ora.hu fórumából. Egyes fórumozók örülnek a lehetőségnek, mások háborognak.)

Kié az ingyenes blogszolgáltatónál megjelenő blog tartalma? A választ nem tudom, de amikor E-média blogomról a Médiablogra váltottam úgy éreztem, hogy nem lenne etikus áthoznom a Freeblogon megjelent szövegeimet. (Döntésemet többen is vitatták. )

A világ azóta persze már előbbre máshol tart. Az emberek mindenféle eszközökkel importálják, exportálják, tükrözik és integrálják a webes tartalmakat. (Más kérdés, hogy aki kulcsot - API - ad a bejárathoz, az ne csodálkozzon, ha valaki használja is azt.)

Kicsit más a helyzet Seth Godin nemrég indult  Brands in Public szolgáltatásával.
A kiindulóhelyzet az, hogy a legnagyobb cégekről rengetegen, számtalan helyen beszélnek, locsognak, fecsegnek, amiből esetenként komoly kommunikációs viharok is keletkeznek. Néhány nagy cégnek van embere, aki követi ezeket a beszélgetéseket, esetleg részt is vesz bennük, mások erre szakosodott ügynökséget bíznak meg a monitorozással, megint mások magasról...szóval becsukják a szemüket, fülüket, úgy tesznek, mintha nem történne semmi. (Fontos az is , hogy különbséget kell tenni a figyelés és a beavatkozás lehetősége között.)

Godin valami mást ígér: A cégeddel foglalkozó, a weben szétszórtan fellelhető beszélgetések összegyűjtését és rendszerezését.

"Te magad nem tudod ellenőrizni, mit mondanak rólad az emberek. Amit megtehetsz, az az, hogy rendszerezed a beszélgetéseket. Kiemelheted a jó dolgokat és ésszerűen megválaszolhatod a nem annyira jókat. Szervezheted úgy is a dolgokat, hogy kiválasztod azokat az embereket, akik imádják a márkádat és támogatod őket, hogy osszák meg véleményüket másokkal is. Végül lehetőség van arra is hogy te magad válaszolj, olyan nyomot hagyj, ami az idők folyamán fennmarad." -írja Godin a szolbáltatást bemutató bejegyzésében.

A Brands In Public első pillantásra nem csinál mást, csak a néhány, bárki számára elérhető eszköz - Google Blogsearch, Google News, Yahoo! News, Twitter, BackType, Google Search Trends, Quantcast segítségével egyetlen felületre hozza össze a kiválasztott cégről folyó beszélgetéseket.

A nagy trükk ezután következik. A cégeknek havi 400 dolcsit kell fizetniük azért, hogy kiemelésekkel, csoportosításokkal és hozzászólásokkal részt vegyenek a cégükkel foglalkozó oldal alakításában. (Ha nem fizetsz, ott virít a sok összegyűjtött ocsmányság a szégyenfalon.)

A szolgáltatással foglalkozó cikkeket, blogbejegyzéseket olvasva jól látszik, hogy a szakma nem lelkesedik Seth Godin legújabb ötletéért. A szolgáltatás monitorozásra nem elég erős, a 400 dollárért kapott "hatalom" értéke kétséges...

Érdekes, hogy azt senki sem említi, hogy mások véleményének az "eltérítése", üzleti célra való felhasználása sem egészen tiszta és rendezett eljárás. Vagy én vagyok megint túl finnyás?