Természetesen a májusi előzetes beetetés bejelentés óta engem is foglalkoztat, milyen is lesz az email leváltását ígérő Google Wave, de nem lettem depressziós, amikor nem kaptam azonnal meghívót az új eszköz kipróbálásához. Arra gondoltam, biztosan lesznek nálam okosabbak, ügyesebbek, több szabadidővel rendelkezők, akik majd küzdenek vele, én meg majd megkapom tőlük az alaposan leszűrt információkat.

Jól kalkuláltam. Elég elolvasni az Index és a Webisztán összefoglalóját ahhoz, hogy kiderüljön: A Wave hozzáférést birtokolni ugyan nagyon menő dolog, egyelőre azonban szó sincs róla, hogy a hullámzás kiszorítaná a levelezést, vagy a csetelést.

A múlt hét közepén @bulvarcsirip (twitteres "ismerős") váratlanul felajánlott egy Wave-meghívót, amit természetesen nem utasítottam vissza. Így azután valamennyi személyes tapasztalatra is szert tehetettem.

Ahogy látom, sok kezdő "hullámlovasnak" az a legnagyobb baja, hogy nincsenek olyan ismerősei, akik szintén rendelkeznének Wave-hozzáféréssel. Azt hiszem, még átütő siker esetén is hosszú ideig ez lesz a Wave legsúlyosabb problémája: Nem azzal "hullámozunk, akivel szeretnénk, hanem akivel tudunk.

A Google nyilvános béta tesztje egyben hihetelenül hatásos marketing akció is. A hiány (korlátozott számú meghívó) sokszorosára gerjeszti az igényt, közben persze mindenki a Wave-ről beszél. (Természetesen a boldog Wave-felhasználók által indított hullámok legfőbb témája is maga a Wave.) Ha sikeres lesz - ez még korántsem teljesen biztos - gyorsan növekedhet a felhasználók száma. De mennyire? A példátlanul sikeres Facebook felhasználóinak száma nemrég lépte át a  300 milliót. Összehasonlításképpen: egy 2007-es adat szerint világszerte 1,2 milliárd ember használ emailt. Mikor lesz tehát, hogy "normális" (nem "geek") ismerőseid 90 százalékával tudsz majd hullámozni? Mi lesz az átmeneti időben? Hogyan tud majd a Wave együttműködni a többi levelezőrendszerrel?

A Wave természetesen még nincsen kész. Nem minden működik úgy, ahogy kellene, meglehetősen lassú, kicsi még a kiegészítő alkalmazások választéka. (Vagyis valóban  nyilvános béta üzemmódban működik.) Ennek ellenére máris látszanak a benne rejlő lehetőségek. A Wave sokféle kommunikációt támogat. A csettől a wikiig számtalan átmenettel úgy használjuk információmegosztásra, közös munkára, ahogy csak akarjuk.
Az egymásból kiinduló hullámok elvileg valóban alkalmasak a hagyományos emailezés kiváltására, a rettenetes (munkahelyi) email-folyamok megszüntetésére. Rendkívül egyszerűvé teszi a beszélgetésekbe történő bekapcsolást, megjegyzések beszúrását, a  vélemények szerkesztését, javítását. Mindennek csak egyetlen "apró" feltétele van: Hogy legyen mindenkinek Wave-hozzáférése. (Addig kicsit olyan a dolog, mintha Gmailen csak gmailes ismerőseiddel tudnál levelezni.

Valószínű, hogy a Wave éppen oda nem tud majd behatolni, ahol a legnagyobb (?) szükség lenne rá: a nagyvállalati, közigazgatási környezetbe. Ahol eddig is tűzzel-vassal harcoltak a Google Documents, vagy az MSN ellen, ott holnaptól sem hisznek majd az efféle "megbízhatatlan" eszközökben.

Nem hiszek tehát az azonnali és teljes Wave-forradalomban, viszont  éppen az újságírók számára látok szinte azonnal használható lehetőségeket. Legközelebb erről írok. Mindenesetre elindítottam egy hullámot a Wave-felhasználó újságíró ismerőseim között.