Eleinte egyáltalán nem értettem a Twittert. Mi érdekes van abban, ha napjában többször leírom, hogy éppen mit csinálok? Miért korlátozzam mesterségesen 140 karakterre a mondanivalómat, amikor akár a teljes webet is teleírhatom?

Kellett egy kis idő, hogy rájöjjek, miről is van szó. Ezt 80 nap a Twitteren címmel rögvest meg is írtam. Amit akkor leírtam, most is érvényes. (A salátabár-metafora tetszik - tényleg én írtam?) Újabb néhány hónap csiripelési tapasztalat után néhány aprósággal egészíteném csak ki a bejegyzést.

Idővel el kell döntened, kinek is akarsz írni. Az első próbálkozások idején éppen az rettentett vissza, hogy úgy láttam: a Twitteren keresztül elérhető közönség éppen azokból az emberekből áll, akiket az eddig használt csatornákon (Facebook, Google Reader megosztás, TurulMeme stb.) keresztül már úgyis elérek. Miért is dolgozzak egy redundáns csatorna kiépítésén?

Azóta sokat változott a helyzet, idehaza már nem csak a blogoszférából megismert néhány tucat ismerősöm használja a Twittert. (Én is követek olyanokat és engem is követnek olyanok, akikről korábban nem is hallottam.)

Ahogy már írtam, a Twitteren keresztül főleg szakmai linkeket osztok meg. Ehhez 3 módszert használok:
  • A Twitteren talált hasznos, érdekes linkeket egyszerűen továbbpasszolom

  • A Google Readerbe landoló RSS értesítők - jó sok van - közül a legérdekesebbeket a "Send to" funkció segítségével elküldöm a Twitterre. Ezt ugyan ott is meg kell erősíteni egy újabb kattintással, de még így is sokkal gyorsabb és egyszerűbb, mint a cím és a link másolgatása. (A Twitterre természetesen nem az RSS, hanem az eredeti cikk/bejegyzés rövidített URL-e kerül.

  • A weben itt-ott talált olvasnivalókat a HootSuite segítségével osztom meg a Twitteren. Ha regisztrálod magad a HootSuite-en nincs más dolgod, mint egy kis ikont ráhúzni a könyvjelző-eszköztáradra. (bookmark toolbar, ha így jobban érted). Innentől csak erre az ikonra kell kattintanod, ha megosztandó oldalt találsz. (+ még egy kattintás az elküldéshez.)
Régóta túrom az internetet hasznos információk után, ezeknek egy töredékét feldolgozom, elraktározom, illetve megosztom. Ezeknek az információknak a 99 százaléka angol nyelvű. Blogoláskor lehetőleg még a címeket is lefordítom, a Twitteren viszont ez értelmetlen lenne. (Miért fordítanám a linkeket, ha a hivatkozott cikkek úgyis angolul íródtak?) Az angol csiripelés idővel külföldi követőket is hozott. Egyre többet. Nem számoltam meg őket, de úgy tippelem, hogy jelenlegi 700+ követőm 70 - 80 százaléka külföldi. Mit kezdjek velük?

Érdemes tudatosítani, hogy nem feltétlenül követi az üzeneteidet minden követő. Valószínűbb, hogy nem követi. Az a fajta csiripelés, amit én művelek eléggé hasonlatos a palackpostához. Írom, bedobom, írom, bedobom... Vajon mennyire szennyezik a környezetet ezek az üzenetek?

Ahogy már írtam, a twitterezés súlyosan addiktív. (Vagy csak beépül az ember életébe?) A 140 karakteres korlát előnye, hogy percek alatt rengeteg üzenetet tudsz átnézni. Nincs mellébeszélés (vagyis van, de azt gyorsan átugrod). A rendszeresen hadoválókat leveheted a követettek listájáról, felvehetsz helyette másokat. A válszaték állandóan alakul. A Twitter a jegyzetfüzeted. A napi 20-30 fontos linket tulajdonképpen magadnak jegyzed fel. Ha még profitál belőle 10 - 100 - 500 ember, megint visszaadtál valamit abból, amit az elmúlt években kivettél az internetes "ajándékgazdaságból."