Igen, újabb újságíró-iskola. Lehet választani. Ha a MÚOSZ Bálint Gyögy Újságíró Iskoláját nem patinásnak, hanem inkább naftalinszagúnak tartod, ha Népszabadság (Ringier)  Oktatási Intézet a neve miatt már eleve kiesik, ha a  Sanoma Médiaakadémia túlságosan apolitikusnak tűnik, akkor lehetséges, hogy a Heti Válasz Műhely a te iskolád.

A programot végignézve érezhető az igyekezet, hogy a hallgatókat "képbe hozzák", ugyanakkor az is kiderül, hogy a többi hazai újságíróiskolához hasonlóan itt is afféle szabadegyetemi képzés folyik. (Ifjúkoromban a TIT József Attila Szabadegyetem szervezett efféle érdekes, de semmire sem jogosító tanfolyamokat.) 2 óra politológia, 2 óra médiagazdaságtan, 2 óra a tudósításokról... Egy ilyen tanfolyam nyilván alkalmas arra, hogy az érdeklődő fiataloknak valamilyen átfogó képet adjon a médiáról, illetve arról politikai-gazdasági közegről, amiben egy újságírónak működnie kell, de senki ne áltassa magát azzal, hogy a tanfolyam elvégzése után újságíró lesz.

Ami az online újságírást illeti, a 144 órából mindössze 4 óra jut rá: 2 órán át lesz szó az internet nyelvéről, míg az egész kurzust "Egy külön műfaj: az internet világa" című szintén 2 órás előadás zárja majd.

Egyébként nagyon hasonlítanak egymáshoz ezek az "újságíróképzők". Hasonló tanmenet, hasonló óraszám, hasonló tandíj - hasonló végeredmény. A követelmény minimális: középiskolai végzettség és fizetőképesség. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a jelentkezők közül legfeljebb azok lesznek újságírók, akikben már eleve megvolt a tehetség, a szorgalom, akik arra használják fel a gyorstalpalót, hogy a szünetekben kapcsolataikat építgessék.

A 40-60 tanulótól beszedett pénz jóra jön bármelyik kiadónak. Az oktatásban résztvevő újságíróknak egy kis mellékest jelent a tanítás, a meghívott vendégeknek is jut a megtiszteltetésen kívül egy kis boríték. Valamennyi persze marad a kiadónak is, nem is beszélve arról, hogy pozitív üzenete van, számos hirdetésben látható, hogy ők saját Akadémiát működtetnek.

Minden rendben van tehát, már csak a valódi újságíróképzést kellene megoldani.