Úgy látszik, már Magyarországon is elegen olvasnak blogokat ahhoz, hogy érdemes legyen ebben a közegben is reklámozni. (Persze az is lehet, hogy a blogreklám egyszerűen csak "cool" dolog, ami jól mutat egy kampány kiegészítő elemeként,  ráadásul fillérekből megvalósítható.)

Az utóbbi hetekben három kampány blogos nyúlványával is találkozhattunk. A Häagen-Dazs umlautos blogja, ami mögött egy reklámügynökség állt meglehetősen felemásra sikeredett, amit ugyan az ügynökség nem ismert el, de ez a tényeken nem változtat.

Másképpen  furcsa a most futó Coca-Cola alupalack 2008 blog. A téma jó: Az üdítőgyártó pályázatot hirdetett "limited edition"  palackok megtervezésére - a blog a győzteseket és a győztes terveket mutatja be. Nehezebb magyarázatot találni arra, hogy mindez miért egy bizonyos Balázs "magánblogján" jelenik meg. A "bennfenetesek" persze tudják, hogy ez a Balázs nemcsak rutinos blogger, hanem "mellesleg" a Noguchi Porter Novelli pr-ügynökség egyik vezetője. Éppen azé az ügynökségé, amelyiknek egyik kiemelt ügyfele a Coca-Cola. Ha eltekintek attól az apróságtól, hogy maga az üdítőital egészségtelen elismerem, jó ez a verseny és teljesen rendben lenne ez a blog is, ha nem "felejtették volna el" egyértelműen feltüntetni, hogy mindezt a Coca-Cola támogatja.

A legellentmondásosabb a Futóblog. (Köszönet Rabbitnak, hogy felhívta rá a figyelmemet.) Itt három online celebritás - Sasvári "Plastik" Józsi (angelday), Winkler Róbert (Totalkar stb.) és Uj Péter (39 éves fenegyerek + az Index főszerkesztője) osztja meg az olvasókkal futó kalandjaikat. Ha nőkről lenne szó, egy szavam sem lehetne, de ezeknek a kalandoknak mindig központi szereplője a Nike+. (Tudod, ez az a cucc, ami a hagyományos sportolást bekapcsolja a digitális információáramlásba.)

Az ötlet többszörösen is jó, hiszen a Nike+ igazán "cool" termék, aminek ideális közege a blogoszféra. A három blogger a legismertebb intenretes véleményvezérek közül való. Az egyetlen apró probléma itt is az, hogy  lemaradt az (x), annak jelzése, hogy ez itt a Nike fizetett reklámja. Igaz, nem titkolják a dolgot, több jelzés is utal rá (favicon, fejléc, kedvenc linekek), akkor is tisztább lett volna egyértelműbben jelezni, miről is van szó.

Még problematikusabb Uj Péter szerepe ebben a blogban. Nem tud itt úgy, független, fékezhetetlen megmondóemberként megjelenni, mint hajdanában az Internettóban. Ő ugyanis az Index főszerkesztője, az ő melléküzemáguk a futóblognak helyet adó a Blog.hu is. A világ nagyobbik felén elképzelhetetlen, hogy egy vezető kiadvány első embere szendvicsemberként népszerűsítsen egy márkát, vagy egy terméket. Nálunk, úgy látszik, elmegy.

Adalékok:
Nagyvállalati blog buhera (Terepnapló)
Reklám-e a blog? (Konrad)