Konrád blogja az első, de röviden írni szeretnék az első 10 helyezettről (és még a "tízen túliakról" is).

Második helyre került a JabJab. Én másfél éve már a magam módján szavaztam rá. A SEO /SEM blogok mezőnye elég erős, nehezen tudom megítélni, hogy ki benne a legjobb.

Bevallom, az én szavazólistámon nem volt dobogós a Nincs szükséged fejvadászra. A "wolfközeli" Pungor Attila ügyesen használja a blogot saját karrierje építgetésére, a "gazdagtanácsadók" további fényesítésére, de számomra kevés benne az önzetlenül, ingyen kiadott információ. (A most elért pozíciója jól mutatja, hogy megtanulta a leckét, de még nem tudja olyan jól, mint a 2 éve kategória és összesített "mester",  Wolf Gábor.

A Koos.hu tartalomban igen gazdag, korszerű, az építészetet több oldalról is megközelítő blog. Megértem, hogy a blogolvasók közegében népszerűbb a keresőmarketing, vagy az állásvadászat, mint az építészet, ennek ellenére úgy gondolom, hogy szakmai kvalitásai alapján a Koos.hu-nak előbb lenne a helye. (Persze elfogadom a Nép Szavát.)

Kismamablog - Vida Ági blogja ugyan csak az 5. helyre került, szerintem azonban ő már korábban megütötte a főnyereményt: Ági a hazai "legyél_gyorsan_milliomos" iskolák eredményességének egyik (egyetlen?) példája.
(Azt hiszem, egyszerű a titka: tehetséges és szorgalmas):

A Baracomp blogot azért szeretem, mert jó bizonyíték arra, hogy igenis lehet érdekes, olvasmányos, hasznos céges blogot írni.

Bélyegző Expressz Blog - Jó példa arra, hogy nincs olyan téma, amiről ne lehetne blogolni, csak elég kitartónak és kreatívnak kell lenni. (Neked mi jut eszedbe a bélyegzőkről?  Nekem leginkább a Szigorúan ellenőrzött vonatok híres jelenete. Ezután majd talán ez a bélyegzőblog is...)

Doransky. Mit is írhatnék róla? Számomra ő volt az első. Vagyis az első magyar nyelvű blog, amit olvasni kezdtem. A Doransky  - lényegében aktuális tartalmától függetlenül "a műfaj hazai klasszikusa", vagyis "normális" blogokkal nem összehasonlítható.

CSőRblog - Ő nem használja a mondat eleji nagybetűket - én így nem olvasom el.. Korrekt üzlet. (Kár, mert egyébként jó a téma és érdekesnek tűnnek a bejegyzések is.)

Sörkollektor - A név első tagja ismerős, egyébként meg úgy tűnik hogy valami környezettudatosságba oltott projektblogról van szó. Passz. (Úgy látszik viszont, hogy aktív közösség szerveződik köré.)

Idén sem került be az  első 10-be az egyik legjobb hazai blog, Bőgel György IT lábjegyzete Más súlycsoport, mint a díjazott blogok többsége. Talán azért sem népszerűbb, mert egy már nem létező cég elhanyagolt oldalán működik. Kár.

Nekem a dobogós hr-blognál színvonalasabbnak tűnik a Menedzsmentor.  Vélhetően azért nem vitte többre, mert nem a mostanság olyan divatos "sikeriskolát" képviseli.

A többiekről talán máskor, máshol írok.