Idővel nem árt eldöntened, hogy "mi leszel, ha nagy leszel". Vagy inkább azt, hogy melyik versenyszámban is akarsz indulni a Nagy Üzleti Versenyben.  Jeff Jarvis szerint az igazán nagy pofára esések akkor következnek be, amikor egy cég vezetői nincsenek tisztában azzal, milyen üzletben is nyomulnak. Az AOL vezetői például azt hitték, hogy a tartalomipar részei, ezért megvették a Time Warnert. Ha idejében rájönnek, hogy a közösségi média az igazi területük, ma ők lehetnének a Facebookl helyében. Ugyancsak a tévedés vitte a Yahoo-t is a tartalomipar felé. Máskülönben ma ott tarthatnának, mint a Google.

Jarvis szerint az újságok kiadói is hasonló helyzetben vannak. Be kellene látniuk, hogy a költséges és bonyolult gyártás és terjesztés helyett inkább arra kellene koncentrálniuk, ami a dolguk: az újságírásra. Minden egyebet   ki kell adni olyanoknak, akik hatékonyabban, olcsóbban dolgoznak.(A korrektúrázást már sok szerkesztőség kihelyezte Indiába.)

Jeff Jarvis szerint az egyik legnagyobb tévedés, amit ma a lapok elkövethetnek, az önálló fejlesztőcsapatok felállítása, a nagy önálló fejlesztésen alapuló hírportálok kialakítása. Szerinte - és a BuzzMachin blogon a témához hozzászóló Bob Wyman szerint - a technikai dolgokat oda kell kihelyezni, ahol ehhez a legjobban értenek - például a Google-hoz. A felszabaduló pénzt pedig vissza lehetne forgatni az újságírásba.

Szép gondolatmenet. Kár, hogy az ilyen profiltisztítás az újságírókon (és az olvasókon) kívül senkinek sem az érdeke.