Ülök az elegáns szálloda kulturált termében és hallgatom az Egyiptomból, Kenyából, Iránból és még ki tudja honnan érkezett előadókat, hogyan próbálják országukban elnyomni a szabad véleménynyilvánítást, hogyan próbálják elérhetetlenné tenni a "veszélyes" webes csatornákat és óhatatlanul a hetvenes-nyolcvanas évek jutnak azt eszembe. Azok az idők, amikor a kádári diktatúrában a stencilgépek - emlékszik még valaki ezekre -, majd később a fénymásolók szigorú ellenőrzésével, a telefonhálózat korlátozásával (és lehallgatásával), ma már ártatlannak tűnő könyvek és folyóiratok bezúzásával, a külföldi rádióadások zavarásával próbálták ellenőrizni, mit olvassunk, hallgassunk, mondjunk, gondoljunk. Kevés sikerrel. A gondolkodni hajlandókhoz valahogy akkor is eljutottak a legfontosabb információk, a birkanyáj-tömegek meg most is, amikor néhány kattintásra vannak az egész világtól,  jól elvannak a készen kapott, előre csomagolt és természetazonos aromákkal és állományjavítókkal felturbózott táplálékukkal. Érdemes azonban elgondolkodni azon, vajon mi lett volna, ha nem a 90-es évek elején, hanem 20 évvel korábban tör ki az internet-forradalom? Mit tudott volna kezdeni a világhálóval az MSZMP Központi Bizottságának Agitációs- és Propaganda Osztálya? Valószínűleg valami olyasmit, mint amiről most a Global Voices Summit előadói számolnak be.

Szerencsére a Facebook, a YouTube, vagy a GoogleMaps tiltása mifelénk elképzelhetetlen, viszont ismerősek azok a japán elképzelések, amiket Chris Salzberg, a Global Voices tokiói "képviselője" ismertetett. Lehet, hogy az internetes tartalmak szabályozásának (egyik) élharcosa, Körmendy-Ékes Judit Japánba tette át  székhelyét?

A mai délelőtt egyik leghatásosabb fellépője a szingapúri Au Wai Pang volt, aki saját magát cenzúrázva valóban csak 5 percet beszélt. Kár, szívesen hallgattam volna még. Szingapúrnak az elmúlt 20 év alatt a szegénységből meglehetős jólétbe sikerült eljutnia,. az elégedett embereket viszont nehéz bármilyen ügyben is aktivizálni. Au Wai Pang tehát azon tűnődött, milyen lehetőségeket tartogat itt az internet, illetve vissza kell-e térni az internet előtti módszerekhez.

Mi ugyan az elmúlt 20 évben nem éltünk meg a szingapúrihoz hasonló fejlődést (sőt!), az emberek nem a jóléttől, inkább a kilátástalanságtól, kiábrándultságtól tompultak el. Vajon léteznek Szingapúrra és Magyarországra is érvényes, közös megoldások?