Biztos tipp. A címben feltett kérdéssel bármelyik szerkesztőségben pillanatok alatt óriási vitát generálhatsz.
Egy Ismert Lap Még Ismertebb Főszerkesztője már attól a gondolattól is rosszul lett, hogy a lap számára készülő érdekesebb interjúk alatt (előtt, után) az erre kiképzett "segédszemélyzet" néhány percnyi videofelvételt készítsen. Szerinte ugyanis az efféle akcióeltereli a riporter figyelmét a fontosabb dolgokról. (Az, hogy maga a riporter - akinek a riportalanyon kívül még egy magnetofonnal/diktafonnal is meg kell birkóznia - maga videózzon természetesen még csak egy laza beszélgetés szintjén sem vetődhetett fel.)


Egészen máshogy gondolják ez a Washington Postnál, ahol eddig 185 újságírót képeztek ki videofelvételek készítésére. A fenti interjúban Chet Rhodes, a WaPo videókért felelős főszerkesztő-helyettese többek között arról beszél, hogy eddig főleg az újságírók képzésével foglalkoztak, akiknek meg kellett tanítani a képi fogalmazás legfontosabb fogásait is. Most kerültek sorra a fotósok, őket inkább a technológiai kérdések foglalkoztatják.

Rhodes szerint a cél az, hogy egy esemény elbeszélése során szervesen illeszkedjék egymáshoz az írott szöveg és a videó. A korábban "igazi" tévésként dolgozó szakember szerint a webes újságba épülő videó nagyon más műfaj, mint a tévés riport. Nincs akkora nyomás, az anyagok nem az esti híradóba készülnek, sok olyan érdekes történetet is fel lehet dolgozni, ami egy pörgős híradóba nem férne bele, kisebb a személyiségek és nagyobb a történések szerepe.

Azonnali csodákat várni persze nem érdemes. Chet Rhodes szerint nagyjából 3 év szükséges ahhoz, hogy beérjen ez a mostani befektetés.