Azzal akartam kezdeni, hogy "gondold meg alaposan", de azonnal az eszembe jutott, hogy aki magyarul blogol, soha nem kerülhet abba a helyzetbe. mint a Gawker egykori munkatársa.

A napokban a New York Times Magazine-bann jelent meg Emily Gould, hm, mije is? Visszaemlékezése? Egy 26 éves nő története az elmúlt 2 évről.

Gold könyvkiadói szerkesztői munkája mellett hobbiból kezdett blogot írni. Olvasói igazi és virtuális barátai voltak. Néha ugyan okoztak apróbb feszültségeke az "igazi" és az online élete közötti átfedések, de nagyjából működtek a dolgok.

EG-t 2006-ban "fedezte fel" az állandóan friss húsra éhező Gawker.com. Először névtelenül, szabadúszóként nyomta az ipart, majd a Vanity Fair-hez átigazoló Jessica Coen utóda lett. (A Gawker dobbantóként is jól működik. Talán azért, mert az ottani munka alaposan teszteli a munkatársak álló- és tűrőképességét.)

A most megjelent szövegből kiderül, hogy a Gawker.com munkatársai, akik szándékosan ontják a pletykákat, a kétes értékű értékű információkat, egy kis rosszindulatért nem mennek a szomszédba nehezen dolgozzák fel - fizikailag és mentálisan egyaránt - a nagy mennyiségű és a legfinomabban fogalmazva is vegyes összetételű hozzászólást. Emily Gould végül azután sokallt be, hogy szerepelt Larry King showműsorában. A kukkoló, mások életében vájkáló újságírókról szóló élő vitát követő reakciók, az ugrásszerűen megnövekedett ismertség olyan feszültségeket keltettek a blogger-újságíróban, amit a mai napig nem tudott kiheveri.

Hosszú szöveg - több, mint 40.000 karakter -, ezren felüli - idővel leállított - hozzászólás-özön elolvasása komoly időáldozatot igényel, de ha valaha is elmerültél a virtuálisnak nevezett, de a valójában nagyon is valóságos online világban, akkor magával ragad a történet.. Részben talán azért, mert arról a nehezen megragadható területről szól, ami egyszerre tartozik a magánszférához és a nyilvánossághoz, illetve egy olyan emberről szól, aki a celebritásokra vadászott, majd váratlanul ő maga is celebritássá és ezzel együtt közprédává vált. Mellesleg a szerző őszinte is (vagy ügyesen tetteti.)

Szerencsére a bulvármédiában dolgozók nem mind olyan értelmesek és érzékenyek, mint Emily Gould, nem kell tehát félniük, hogy munkájuk maradandó károsodáshoz, esetleg tartós (külső) minőségromláshoz vezet. A hazai pálya egyébként is kevésbé veszélyes. Itt csak lokális hírességek vannak akikhez ennek megfelelően - amerikai mértékkel mérve - igen szerény a felhajtás tartozik. Itt nincs Larry King, csak az erősen amortizálódott Fábry, az agresszív Gawker helyett meg a langyos Comment.com.

Utóirat:

Az írás utóélete legalább annyira érdekes, mint magaEmily Gould műve. Láthatóan óriási a felhördülés amiatt, hogyan kerülhetett hogy "egy ilyen hosszú értelmetlen" írás az egyik legszínvonalasabbnak ismert vasárnapi magazin élére. A Blogrunner összegyűjtötte a legfontosabb blogreakciókat

Közben a NY Times Magazine oldalán maga Emily válaszol az olvasók kérdéseire.