Az már nem újdonság, hogy egyes újságírók ízlelgetik a Twittert (és általában a mikroblogolást), érdekes viszont, hogy a téma most hirtelen átcsapott a hivatalos médiába is. A francia AFP hírügynökség a lelkesedéstől lihegő beszámolóban újságolta el, hogyan előzték meg a kínai földrengésről szóló Twitter-hírek a profi médiát. A cikkből megtudhatjuk, hogy a Twitter révén a San Franciscoban csücsülő Robert Scoble - neki minden ilyen hírben benne kell lennie - már akkor tudott a földrengésről, amikor nemhogy a sajtó, de még a földrengéseket figyelő US Geological Survey sem tudott semmit. A cikk diadallal jelenti, hogy a Twitter hihetetlen sebességével lekörözte még a képmegosztó Flickr, a videómegosztó YouTube és a feltörekvő új sztár, a "videó Twitter" Seesmic anyagait is.

Szánalmasnak, egy rengeteg ember halálát okozó katasztrófa kapcsán pedig egyenesen undorítónak tartom az információk közvetítésének ezt a sportversenyszerű beállítását. Megértem, hogy az AFP újságírója Nagy Témát vélt itt felfedezni, de jó lett volna, ha akad ott egy szerkesztő, aki a helyére teszi a dolgot. Például úgy, mint Josh Catone a Read Write Blogban. Ő azt írja, hogy a Twitter ugyan kitűnő eszköz a különböző rövid információk továbbítására, de jellegénél fogva eleve alkalmatlan a hagyományos újságírás kiváltására. Az utánajárás, az emberek kikérdezése, a dolgok mögé nézés, az összefüggések feltárása nem helyettesíthető néhány 140 karakternyi szövegfoszlánnyal.

Az AFP "szenzációs" írásánál sokkal több tudható meg az Online Journalism Blog bejegyzéséből, amiben Paul Bradshaw felméri, milyen információkat lehetett összegyűjteni a földrengéssel kapcsolatban a különböző "alternatív" csatornák - köztük a Twitter - segítségével. Itt szó sincs arról, hogy a Twitter "lealázná" a hagyományos médiát, viszont az az újságíró, aki elolvassa a bejegyzést, vagy Bradshaw valamelyik másik Twitterrel foglalkozó bejegyzését ráérezhet a mikroblogolás valódi lehetőségeire.