Néhány nappal ezelőtt Andy Dickinson nyílt levélben fordult a lapigazgatókhoz és a főszerkesztőkhöz. Nem vagyok biztos benne, hogy az online videókkal foglalkozó írás minden hazai címzetthez eljutott, ezért most én is segíteni próbálok a kézbesítésben.

Egy videót több időbe telik elkészíteni, mint egy szöveget. (Videózással ugyan nem foglalkozom, de mostanában készítettem néhány hangos képsorozatot. Egy 3-4 perces anyaggal símán elpepecseltem 6-8 órát úgy, hogy a képeket készen kaptam, azokkal nem kellett foglalkoznom. Melyik szerkesztőség hajlandó / képes ennyi munkát megfizetni?) Az olcsóbb, rugalmasabb berendezéssel, a megfelelő stílus megválasztásával lehet valamit spórolni, de a videó előállítása akkor is kemény ráfordítás az amúgy is elfoglalt szerkesztőség számára.

Amikor a főnökség elkötelezi magát a videók (multimédia anyagok) készítése mellett, pénzt biztosít a produkciókra, valójában még nem tett meg minden tőle telhetőt. Az igazi segítség az, ha felismeri, hogy az embereknek időre és megfelelő képzésre van szükségük, hogy elsajátíthassák a megfelelő technikákat, szakmai fogásokat.

Az a vezetőség, amelyik úgy követel eredményt, hogy nem biztosít lehetőséget a képzésre és a kísérletezésre nem az innovációt segíti, hanem rombolja saját munkatársai hitelét. A felülről támasztott elvárásoknak és a szerkesztőség kapacitásának illeszkedniük kell egymáshoz. (A túlterhelt belső embereknek nincs idejük videóval /podcastinggal / multimédiával vacakolniuk, a külső szolgáltatóktól rendelt tartalomra pedig nem futja az amúgy is szűkös, legfeljebb csak néhány külsős "cikkíróra" kalkulált költségvetésből. Feltételezhetően itthon is a 22-es csapdája határozza meg a szerkesztőségek életét.)

Nem segít a terhek viselésében az a főnök, aki a normál napi munka mellett várja el, hogy az emberei videókat készítsenek. Az átgondolt szerkesztőségi stratégia nem csak teret és időt biztosít a produkciókra, de figyelembe veszi, hogy egy jó ötlet alapos kidolgozása fontosabb, mint a lapzárta.

Hát, nem tudom. magukba szállnak-e a médiavezérek Dickinson levelétől . (Valahogy nehezen tudom elképzelni.) Itthon még nem hallottam olyat, hogy digitális fényképezőgépet nyomnának az újságírók kezébe, videózásra akarnák rávenni az "egyébként is ráérő" fotósokat, olyan szerkesztőségről viszont hallottam már, ahol a napi kötelező "adag" mellett az online kiadásba is próbálnak íratni az újságírókkal. Ingyen. Ilyenkor érti meg az ember, miért torzul el egyes újságírók arca, ha az "online újságráról" hallanak.