"Jelen tendenciákat és kutatásokat figyelembe véve az újságírók az online chat-et, videokonferenciákat illetve az online sajtótájékoztatókat preferálják." - olvasom a Sajttáj.hu új szolgáltatása, az E-Sajttáj bemutató anyagában. Milyen kutatások szerint, milyen újságírók, mihez képest? Azt hiszem, nagyon félreértett valamit a Sajttáj.hu csapata, amikor úgy gondolta, hogy a hazai újságírók másra sem vágynak, mint egy jó kis online sajtótájékoztatóra. (A Sajttáj.hu szolgáltatással kapcsolatos kételyeimet már korábban megfogalmaztam. )

Mivel meggyőződésem, hogy halott az ötlet, itt be is fejezhetném, de úgy gondolom, hogy a kivitelezés során Grüll Tamás és társai néhány olyan hibát követtek el, melyek elemzéséből mások is okulhatnak:

1. Az új szolgáltatást bemutatóját csak akkor nézhetem meg, ha előtte telepítem a Microsoft Silverlight programját. Előnyét itt egy szokásos Flash-alapú videóval szemben nem látom, viszont ilyen húzással azonnal elriasztható az érdeklődők egy része. (Persze lehet, hogy éppen egy ilyen szűrés a cél.)

2. Maga a "mozi" az E-Sajttáj használatát mutatja be. Először a Sajttáj.hu vezetője, a már említett Grüll Tamás beszél, azután a képernyőn zajló eseményeket próbálja követni a kamera. Nem is tudom, melyik a rosszabb. Tamással egyébként semmi bajom - soha nem találkoztam vele - de rossz ötletnek tartom, hogy itt megjelent. Ha valaki nagyon ismert, híres ember, vagy nem nagyon átütő egyéniség talán sikerrel vezethet fel egy termékbemutatót, de egy ismeretlen, átlagos verbális képességekkel rendelkező cégvezető jobb, ha a hátérben marad.

3. A bemutató egy pontján arra biztatnak, hogy kattintsak az E-Sajttáj gombra, majd mikor megtettem, a bemutató elejére jutok vissza. (Ügyes csel, de másodszor már nem veszem be!)

4. A kézi kamerával készült felvételeknek van valami amatőr bája, de egy termékbemutató esetében ez nem érvényesül. Többféle szoftver is létezik, ami a képernyőn való matatást videóvá alakítja, többjük alá hangot is lehet tenni. A mozgó, életlen kép alkalmatlan arra, hogy kedvező benyomást alakítson ki a nézőkben.

5. Az újságírók kérdéseiket előzetes regisztráció után írásban tehetik fel. Mi is akkor ez egész e-tájékoztatás előnye?