A Népszabadság február 11-i számában hirdetésben keres saját maga számára gazdasági szerkesztőt.
A kiírás több érdekességet is tartalmaz. Ezek egyike, hogy a leendő munkatársnak a nyomtatott lap mellett a NOL megfelelő rovatát is felügyelnie kell. Jó jel, mert arra utal, hogy ha piciben is, de elkezdődött valamilyen integráció a Népszabadság és a NOL szerkesztőségei között. (Arra gondolni sem merek, hogy "gyámot" akarnak kirendelni kiskorú gyermek fölé.) A szövegből persze érződik, hogy igazi, papíron edződött újságírót keresnek, de akkor sem gyakran látni mifelénk efféle hirdetést.
A követelmények között szerepel, hogy a a jelöltnek a Word szövegszerkesztő ismerete mellett nem szabad megriadnia akkor sem, ha egy Excel táblázattal szembesül.
Persze, rendben, mégis marad valamilyen hiányérzet az emberben. Valóban ezeknek a követelményeknek kell csak megfelelnie 2008-ban egy vezető napilap gazdasági szerkesztőjének? 15 éve egy ilyen hirdetésben még fontos volt külön hangsúlyozni, hogy ismerni kell az említett programokat, ma talán másféle készségekkel kellene rendelkeznie egy gazdasági szerkesztőnek. Már a nyomtatott médiában sem boldogulhat az az újságíró, aki nem ismeri a korszerű internetes anyaggyűjtés, feldolgozás, megosztás módszereit. Vajon ezek a kritériumok mikor kerülnek be a hasonló kiírásokba?
A hirdetés utolsó szakaszában arról olvashatunk, mik azok a szempontok, amik miatt "előnyben részesülhetnek" egyes jelöltek egyes jelöltek. Ezek közül az egyik "a Népszabadság szerkesztőségében szerzett szakmai tapasztalat." Örkény egypercese jut az eszembe:
"Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt, Sas-hegyre nézõ lakásomat sürgõsen, ráfizetéssel is elcserélném Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt lakásra, a Sas-hegyre nézõ kilátással."
RSS 