Már korábban belekezdtem, de csak a napokban tudtam befejezni Chris Anderson könyvének olvasását. A Long Tail (magyarul Hosszú farok ) Anderson egy korábbi cikkében megjelent elmélet részletes kibontása. Arról szól, hogyan változtatta (változtatja) meg szűkösségen, a korlátozott kínálaton alapuló világot a végtelen választék és a hatékony szűrés.

A könyv izgalmas és szórakoztató. Anderson érdekesebbnél érdekesebb példákkal bizonyítja, hány területen érvényesül a Long Tail elv. Engem persze leginkább a médiára való alkalmazhatósága foglalkoztat.

Az online médinak is megvan a saját "hosszú farka": A nagy látogatottságú részben, a "fejben" ott vannak a vezetőt hírszolgáltatók, a gyorsan lefutó görbében a második vonal, majd a hosszú farok legvégén ott búslakodik az a blogger, akinek eddig csak egyetlen látogatója volt. Köztük találhatók a helyi lapok, a szűkebb területekre koncentráló kiadványok, a blogok... A hagyományos média egyre inkább atomizálódik, a nagy hírszolgáltatók anyagai sem csak saját honlapjukon jelennek meg, hanem elkeverednek a "hosszú farok" anyagaival. Innen aztán a keresők, a hírgyűjtők, az ajánlók és más szűrők segítségével jutnak el saját közönségükhöz.

Anderson példái a "végtelen választék" világából kerülnek ki. A "Long Tail" modell segítségével jól leírható az Amazon.com, ahol a néhány darabos eladások összege is szép kerek számot ad ki, így működik az eBay, vagy az iTunes is. De vajon alkalmazható mindez a hazai piacra is, ahol messze nem "végtelen" a választék?

Emlékeim szerint a "Long Tail" elméletről Doránskytól hallottam először. Mint a Blogter (egyik) szellemi atyja úgy tervezte, hogy éppen a "farok" távolabbi részén kutató, ott tehetségeket felfedező és azokat a "csúcsra" feljuttató serpák tartják majd működésben a blogszolgáltatót.

A tetszetős elméleti modell a gyakorlatban nem működött. Azt hiszem, a Blogter ma nem sokban különbözik a többi "nagy" hazai blogszolgáltatótól. (Pontosabban: A kölönbség nem a blogok kezelésében rejlik.) Doransky koncepciója nem volt megvalósítható, mert a néhány száz (néhány ezer) aktív blog kínálata messze van a "végtelen választéktól", ugyanakkor túl sok az egyszerű átláthatósághoz. Néhány önkéntes serpa, vagy a szavazáson alapuló "Alternatív Címlap" pedig önmagában nem képez elég finom, a felhasználók igényeit kielégítő szűrőt.

Hasonló a helyzet az írott sajtóval is. Ha megnézed valamelyik hazai hírgyűjtőt, nagy nyüzsgést látsz. A címekre kattintva azonban hamar kiderül, hogy sok az ismétlődés, az átfedés. A közel sem végtelen választék jelentős része natúr-, vagy részben átírt MTI-hír, egymástól "kölcsönzött" anyag, cikknek álcázott reklám...

Véges és helyenként ritkás a hazai "hosszú farok". (Sokban hasonlít a "lyukacsos" magyar Wikipédiához.) A hazai blogtér növekedése az elmúlt évben érezhetően lelassult. A "civil újságírás" szerepe idehaza marginális. A hivatásos tartalomszolgáltatói elit kirobbanthatatlan pozíciójából, az erős hagyományos médiaháttérrel rendelkező második vonal kivár, a többiek pályázással és csodavárással múlatják az időt. Másolgatjuk a nagyokat, de nincsenek igazán jó, saját igényeinkhez kialakított szűrőink. (Ami van, csak a beavatott kevesek játékszere.) Erős a gyanúm, hogy Anderson elmélete nem alkalmazható a hazai viszonyok között. Amíg nem születik meg a Rövid Farok elmélete, egyet tehetünk: csóváljuk.