Huh! Mától látható - olvasható - nézhető az
átalakított FigyelőNet. Több hazai webhely kiszivárogtatós módszerével szemben az FN stábja a nyíltsággal; korai bejelentéssel és a fejlesztési szakasz gondjainak megosztásával próbálkozott. Nyilván nem könnyű az ilyesmi, különösen egy olyan környezetben, ahol ennek nincs hagyománya. Az FN Megújulás blog - ahogy erről már többször is írtam - elég hézagosra sikeredett. Számomra a leginformatívabb éppen az utolsó rész,
Molnár Dániel projektvezető "vallomása" volt. Ebből többek közt kiderült, hogy csaknem egy évig dolgoztak az új honlapon és hogy magát a programozást-rajzolást komoly felmérések előzték meg.
Nos, ilyen előzmények után komoly várakozással néztem a mai találkozás elé. Annak ellenére, hogy a blogból már tudtam, radikális változásra nem számíthatok. Leginkább a "szélesítés" és az elmúlt évben felhalmozódott új szerzemények (tartalom, szolgáltatások) elrendezése volt a cél.
Ma reggel az oldalt megnyitva az volt az első benyomásom, hogy semmi sem változott. Pontosabban, egy 800 képpont széles korszerűtlen oldal helyett most egy 1024 képpont széles korszerűtlen oldalt látok. A második benyomásom meg az volt, hogy a nyitóoldal részeinek az illesztése elcsúszott. Aztán rájöttem, hogy ez afféle tervezői geg akar lenni. Komoly tévedés. Viccelni máshol kell, nem egy üzleti webhely nyitóoldalán.
Jó, hogy a korábbi, nagyon hosszúra nyúlt bal oldali "létramenü" helyett egy áttekinthetőbb, kétszintű, vízszintes menü készült. Nem jó viszont hogy ilyen súlyos-gyászos megjelenésűre sikeredett.
Érzésem szerint aránytalanra sikeredett a címlap függőleges megosztása: A jobb oldali rész szélessége meghaladja a főrész szélességének a felét. (Összehasonlításként érdemes megnézni a nemrég felújított
BusinessWeek.com, vagy a néhány hónapos
CNN.com arányait)
A főrész teteje a kiemelt cikkel, főcímmel, képpel rendben van. Annál nagyobb a zavar a kiemelt cikk alatt. A "normális" (megszokott, elvárható) 2 hasábos tördelés mellé valamilyen meghatározhatatlan okból beerőltették a Hírek / 24 Óra szekciót. Emiatt a nyitóoldal további része zsúfolt, zavaros, lett. (A zsúfoltságot tovább növelik a különösebb információt nem hordozó, de sok helyet foglaló és az oldal megjelenését tervezhetetlenné tevő kis képecskék.)
Ami naygon hiányzik:
Hozzászólás a cikkekhez
Toplisták: A legolvasottabb (A belső oldalon ugyan álcázva, "Nézett" cím alatt van ilyesmi, de ennek a címlapon lenne a helye
Audió, videó, rodeó - a mostani címlapon legfeljebb csak a szélessége mutatja, hogy nem évekkel ezelőtt készült.
Ahogy a Megújulás Blogból is kiderül, az FN átalakítása nem csak a "homlokzatot", hanem a teljes belsőt is érintette. A napokban majd a belső oldalakon szerzett tapasztalataimról is beszámolok.
hogy válság van. Mintha a boltos azért panaszkodna, hogy nem veszem a mellette lévő parkban szedett füvet
This elegant and discreet pair of rhodium-plated button Tiffany And Co Outlet will add sparkle to your outfit. They are covered in clear crystal pave and reflect the light in magical ways. Tiffany Jewellery is well known by many people.I happened to know Tiffany outlets when I was surfing the Internet.It's really a good place. Imagine your guest as they arrive, since Tiffany Jewellery UK are so brilliant, all you need to do is walk by them and they will catch the light and sparkle. The entire room will twinkle like a fairytale.
Welcome to order Discount Louis Vuitton UK and lead a fashionable, luxury and elegant life from our Louis Vuitton Canada Outlet Store. Enjoy the shopping now here! any Louis Vuitton Outlet New backpack features usa a function grownup overall look. Varied piece allows that it is captivated me within the approve and also further than your body. these kinds of purses and also wallets as well as Louis vuitton sales online bags undoubtedly are a minimal too expensive, it will be worth considering a strength not to mention component an excellent to you personally.
Tiffany And Co is an Austrian success story par excellence. At the end of the 19th century Daniel Tiffany founded a company with the aim to cut crystals automatically. In the end, the following bag happens to be an vital new member on your set of clothes last year warmer summer months. Tiffany UK is a straightforward style and design with the help of not one but two reduce storage compartments which will open to facility drawer. I get to know Tiffany Jewellery from my colleagues. Everyday they wear beautiful jewelry such as Tiffany Bracelets,fashion accessories, necklaces and so on.
They're not chosen, so one of these ideal for you. For more flexibleness a lot more like these, there are lots of discount Louis Vuitton UK. Louis Vuitton Handbags are bags that every woman is familiar with-maybe not through directly owning one of the coveted, France bags-but through its countless cultural references. Louis Vuitton Outlets offer famous classic brand for LV,Channel, with perfect service.So become to the VIP soon.They offer more new styles,like LV purses,LV wallets etc. And are tested by product quality monitoring center .
工作,只是知道,在右车道设计的标准广告牌横幅大小的宽度时,应进行调整(?)(通常是330x247,但例如指数的也多用于开幕页:。310x232)所以最少。330px宽应该是吧,如果你给他一些填充/保证金,然后你说350像素。设计在1024只最大。〜650可以是其他乐队的规模,所以肯定kiesbb超过2倍的侧边栏的事件。sssssssssssssssssss
Jómagam is csináltam már pár interjút, de többször találkoztam az interjúalany "túlkapásaival" (imádják például felturbózni az általuk elmondottakat vagy politikai maszlagot is keverni bele olyankor, amikor szándékosan kerültük az ilyen jellegű kérdéseket), mint a szerkesztők indokolatlan, eredeti mondandót megbolygató belenyúlásaival.
coach outlet handbags's special design and fashion is certainly and so eye-catching, I hope you are able to get much more attention towards the Cheap Coach Crossbody.Lots of women like which usually amount normally include a Coach Outlet Online ,it provides coziness to many girls that don't even think it is a great bushel of great interest directly to them.
Coach Outlet Store is known by many people. It provides many new fashionable Coach goods that are surely suitable for you.Coach Outlet will send you a coupon in the post to use in their upon only after you type a achieve. The Coach bags are customarily somewhat many than the ones in the stores.
Remember the Coach Outlet provide coach bags which won't be deteriorated into its overall styles by any means. It will maintain its looks, colors, and uniqueness for long time.Coach Outlet Online own a couple of line, color, or the selected theme, it should be a good choice. It may be the place where offer the bag ladies handbag, you will be able to follow a course of education or training receives for the slim project chest strap wallet.
Coach Outlet Store vision system is a visual enjoy, is a visual art. The particular design has been integrated function and the element of elegancy, then show you an exquisite and excellent product.Coach Outlet has become necessary in everyday life of women seeking fashion and simple designs simple and elegant to look at very affordable and practical.
discount coach handbags, leaders and affordable for the American luxury brand known to create attractive designer coach outlet online store and accessories.Come to Coach Factory Outlet and find brand new Coach Factory Shoes Ivory Gray here, which are one of the casual, leisure yet uncommon Coach Factory shoes for women on sale.
Currently, are you currently carry on confusing of one's choice on LV Bags? If that's the case, louis vuitton outlet online which maybe can solve your problem.
The LV brand has become one of the most fashionable choices. It is favored by large quantity of ladies. Welcome to visit the louis vuitton outlet online.
He went rapidly up the stairs, walked into his unlocked louis vuitton bags room and at once fastened the latch. It's for you to obey, trembling creation, and not to have desires, for that's not for you!
Yesterday, I saw an advertisement of lady's handbags on christian Outlets Online. I was obsessed by the unique decorative pattern and special appearance of christian louboutin uk.Look at this golden christianbag in the? christian louboutin.Those new bags with classic and fashionable design are more and more popular now!christianKristin Op Art Double Zip Crossbody Black-Silver in christian louboutin sale store is a slouchy, summery bag with Op Art printed. Classically designed and meticulously crafted.You will be attracted by the lovely and sweet appearance of new design of christianhandbags of this season. Welcome and enjoy the christianbags free shipping all in the christian louboutin sale uk online.
armani watches uk are all designed with classic features, which are the perfect combination of fashion and function, so they are your ideal choice to select bags. They can show your elegance definitely.Amazon isn't littered with emporio armani watches and merchandise, not by a long mile but you do see them on the well known online shopping mall.armani bags of armani watches outlet successfully conbine modernity and classicality and are quite suitable for fashionable young girls and ladies.
gucci's Crystal is due to their commitment to consistency, precision and quality standards, and to the automatic cutting machine invented by the founder,gucci outlet has a zippered closure and buckles for extra security. Shiny brass hardware, rounded leather handle, and an interior pocket. It also includes a limited edition Hawaii luggage tag and lock.
armani watches uk generally variety within the buying price of $120.00 in order to $450.00, however they perform possess little purses as well as scarfs which are below $100.00.armani Black bag with smooth and fine material makes you feel more attracting and outstanding. Come and get some distinctive bags for yourself from the armani watches sale.Leading any costume using a emporio armani watches but you just seem advanced and trendy. Isn't it time to obtain ones own eluxury ?
Coach Factory outlet,Prada, Hermes, Gucci and so on. With these kind of models, Louis vuitton is definitely the most made welcome make which will will become the category foremost task.The leather Coach coach factory store uses for its totes is procured from the top ten percent of that produced for manufacturing, and tanned in large drums with natural treatments to produce a special look unique to Coach bags.
Kántor
|
2008. január 21. 17:15
|
Hahó!
Szeretném megjegyezni, hogy az FN.hu NEM üzleti oldal, nem is akar az lenni. A Figyelő print újság valóban üzleti politikai hetilap. A FigyelőNET nem az. A szubjektív megítéssel nincs bajom, ha valaki mértékadó kritikát akar megfogalmazni, egy ilyen felületes hiba kihúzza abból a mértékadót.
K.
Nekem nem tetszik. Alaptétel ugye, hogy az új designt általában elsőre mindenki fikázza, aztán megszokja, de ezt most nem akarom megszokni, inkább majd nem negyon olvasom. Szerintem hibák:
- semmi 2.0-ás
- semmi megosztási lehetőség
- semmi videótartalom
- semmi komment lehetőség
- semmi keresőmarketing, és SEO eszköz
- semmi átláthatóság, a blokkok összeolvadnak
- a színek nem trendiek, a fekete fejléc kifejezetten zavaró, és nem a tisztaságot egyszerűréséget közvetítik,
- sok reklám (az index ezt pl. nagyon jól megoldotta anno - szöveges reklámok nem zavaróak)
így elsőre ennyi. ha jobban nézegetném, biztos milliomegy dolgot lehetne még találni. ez az első blikk volt. második nemlesz.
k.bálint: Valóban, a CNN.com jobbfele is széles, az oldal mégsem aránytalan. A borulás oka talán a bal oldalfél túlzott széttöredezetsége.
tewe: Kösz, ez elég meggyőzően (de nem túl megnyugtatóan) hangzik.
zhaoman: Köszönöm az észrevételeket - legalább már ezeket sem kell leírnom.
(Ami meg a Velvetet illeti, már megírtam, hogy ez kívül esik a Médiablog tematikáján, nézegesse mindenki egyénileg, ha akarja:)
A fn.hu címlapja soha nem lesz a kezdőlapom. Számomra bzonyos területek lennének érdekesek, ezért szeretnék külön RSS csatornákat. Eddig találtam egy címlapit, illetve a blogokhoz van külön-külön. Ennyi. Nekem ez kevés.
A címlapon kiemelhetnének több közösségi tartalmat. (Bár lehet, ebből kevés van.)
Belső oldalakon nem találtam kapcsolódó anyagokat/cikkeket. Címkékről nem is álmodom.
apróság1: a kezdőoldal fejléce: "Címoldal" :) Ezt vélhetőelg javítani fogják.
apróság2: egy ilyen oldalhoz készíthetnének saját favicon-t.
Összeségében: a feltételezett célcsoport - aki csak gyorsan át akarja futni, mi történt - szerintem kedvelni fogja az oldalt. Nekem kicsit zsúfolt. A szinek viszont tetszenek, szerintem könnyen olvasható!
off: a megújult velvet.hu is.
tewe
|
2008. január 21. 11:43
|
mivel hasonló áttervezésen dolgozom épp, így tudom, hogy a jobb oldali sáv tervezésénél a szélességet a szabvány(?) billboard banner méretéhez kell igazítani (általában 330x247, de pl. az index itt is mást használ a nyitólapon: 310x232) Tehát min. 330px széles kell legyen a sáv, ha adsz neki némi padding/margin-t, akkor mondjuk 350px. 1024-re tervezve már csak max. ~650 lehet a másik sáv mérete, így az biztosan kiesbb, mint az oldalsáv 2x-ese.
Nem nagyon értem a példáidat az arányokra, Pollner. A CNN jobb oldal egyértelműen meghaladja a bal oldal felét, a BW pedig rögtönzött mérésem alapján pontosan a fele. Szerintem se néz ki jól az FN emiatt, de a példát nem értem.
RN
|
2008. január 21. 11:06
|
Nekem olyan hírszerző jellege van első ránézésre. Nem lesz ez rossz, hozzá kell szokni. Én hiányolom az FN eddigi stílusát stílusát. A jobb oldali sáv tényleg aránytalanul széles.