2008. |
Médiastratégia |
14 hozzászólás
hmhm: csak igényes tartalomra nincs igény. Illetve van, de az olyan kicsi, hogy nem teszi lehetővé az ingyenes, reklámokból finaszírozott szolgáltatást. Nem véletlen, hogy az ujságoknál a budapesti piac meg a metró van ingyen, nem pedig mondjuk a national geographic vagy a figyelő.
A neten pedig a fizetős dolgok még amerikában, egy jóval nagyobb piacon is megbuktak, ott sem tudták finanszírozni előfizetési díjakból a tartalmakat, hár akkor mit várnánk mi, egy jóval kisebb pocsolyában.
Véleményem szerint az internet információhozzáférési szempontból igenis korszakalkotó változást hozott. A linkelgetésben, ideoda ugrálgatásban, összekapcsolódásban. Valaha, amikor én könyvtártudományt tanultam, még az internet előtti korszakban, "hipertext"-nek hivták ezt az információ-szerkezetet. Akár újságban, akár tv-ben, akár rádióban stb. csak "soros" hozzáférés van, elölről-hátra vagy forditva.
Sajnos az internet elterjedésének idejére esik az információgyártás elsilányulása, nagymértékű gagyisodása is - néha beleolvasok az Indexbe, ott pl. ez már kétségbeejtő mértékű... És ez erősen leértékeli az internetes információk jelentőségét, hitelességét - tanulásra, tanitásra pl. szinte teljesen alkalmatlanok a magyar nyelvű internetes tartalmak. (Ezért tartom kizárólag politikai haszonszerzésnek a digitálistábla-projektet: tartalomfejlesztés nélkül minek?)
Az online média áttörésének kulcsa szerintem a tartalomfejlesztés. Azt pedig először "soros" üzemmódban, azaz sorról sorra megirva el kell végezni, és csak utána lehet kihasználni a "guglizást".
pollner:
".....A Nagy Áttörés nyilván azt jelenti, hogy az online média átveszi a vezető szerepet, a print média a háttrébe szorul. Na, ez az, ami idén nem következik be. ..."
Ezzel egyetértek! ;-) Sőt, véleményem szerint ez nem is fog (belátható időn belül) bekövetkezni. Guttenberg óta több kisérlet volt (főleg a 20. században), de eddig egyik sem sikerült. Gondolj csak a rádió majd a tv megjelenésére. Az Internet a gyorsaságon és tároláson, valamint hozzáférhetőségen kivül semmi ujat, korszakalkotót nem hozott. Az olvasási szokások csak részben változtak, de maga az írás-olvasás NEM. (Könnyebb klotyón vagy ágyban nyomtatottat olvasni, mint monitorról v. laptop-ról. ;-)
Végül egy mondás a múlt század 30-as éveiből:
"....Mit ér az ember papir nélkül?
Kevesebbet, mint egy papir ember nélkül..." (Joseph Roth)
hmhm: Én 3 dolgot látok: 1) Az IT lapokban olvasható információk többsége (vagy mind?) megtalálható a weben. 2) A korábban IT lapokat olvasók 99%-a használja az internetet 3) Az IT lapokban hirdetők egyre hatékonyabban és olcsóbban képesek elérni közönségüket az internetenm keresztül. Nagyjából ez határozza meg az IT lapok jövőjét.
Már többször bebizpnyosodott, hogy a Médiablog olvasói közül néhányan nálam sokkal jobban ismerik az IT lapokat. Ha valaki ír egy elemzést jelenükről/jövőjükről szívesen reklámozom, vagy akár vendégbejegyzésként közzéteszem.
Szivesen olvasnék valami komolyabb jóslást a print IT-lapok 2008-as várható sorsát illetően is. Vagyunk egynehányan, akik nem tudjuk, hogyan is álljunk hozzá az új fejleményekhez: konkrétan a Vogel-lapok széteséséhez...
Vagy tényleg ennyire lényegtelenné válik 2008-ra a print?
Ha valaki még nem olvasta volna: Doransky nagyon-nagyon jó előrejelzése: http://doransky.hu/?p=872
Konrád átnézhetné azért a linkajánlót is a blogján...
Mert most akkor vagy le a vulgármarketing gyakorlóival, vagy nem le a vulgármarketing gyakorlóival...
Vagy menjen mindenki és otthonról internetezzen :)
Bőgel Gy. blogján olvastam egy kitűnő összefoglalót 2007-ről informatikai szempontból. (Hátha másokat is érdekel:
www.kfki.com/hu/blog -dec.21.)
Pocakos: Szoktad nézni Tunyacsáp (a Nickelodeon asztrológusa) előrejelzéseit? Miért várod, hogy én pontosabb legyek?:) /Utólag egyébként is könnyű okosnak lenni./
A Nagy Áttörés nyilván azt jelenti, hogy az online média átveszi a vezető szerepet, a print média a háttrébe szorul. Na, ez az, ami idén nem következik be. Olyan nagyon merész jóslás?
".....A hazai online média számára 2008. nem lesz az Áttörés Éve....."
Mit értesz *áttörés* alatt? Mi lenne az, amitől az "Áttörés Éve"-ről lehet vagy kell beszélni, beszélnünk? Különben is csak "visszafelé" (múltidőben) lehet ilyet állítani, amikor már megtörtént. A Time is csak évvégén közli, hogy kit/mit tart a (következő) Év "nagyjának". Ők legalább nem jósolnak - (így is néha melléfognak) - itt egy érdekes komment:
http://canadafreepress.com/index.php/article/1179
KGyST: Extrapolálás, persze. Talán még a "tömegek bölcsességére" lehetne támaszkodni, de nagyon picike itt ez a "tömeg". (Igaz viszont, hogy nagyon bölcs!)
hmhm, Varta Bulcsu: Már többször írtam róla, hogy szerintem volna helye egy komoly, erős hírportálnak. Ezt a gondolatomat termékenyítette meg némi kósza híresztelés. Az utóbbi a bejegyzésből kimaradt, hiszen pletykálással (itt) nem foglalkozom:)
Az online hirdetési piac paradoxona, hogy a végtelen hirdetési felület (web) világában is sikerült reprodukálni a hagyományos média a modelljét (korlátozott rendelkezésre álló felület). Egy ideig ez a médiatulajdonosoknak és az ügynökségeknek is kényelmes, idővel azonban ők sem tudnak így tovább növekedni és persze egyre nagyobb a rendszeren kívül szorultaktól érkező nyomás is.
Na, én erre a kettőre részletesebben is kíváncsi lennék :-)
1. Jelentős (szakmai) erőkkel, komoly anyagi háttérrel új hírportál indul. Alig leplezett célja, hogy valamelyest egyensúlyozza a Nobilis-média egyre erősebb befolyását. (Kérdés, hogy kitart-e a pénz és a lelkesedés a megfelelő piaci és szakmai pozíció eléréséig?)
2. Az ügynökségek egy része rájön, hogy van élet a Nagy Portálok nyitóoldalain túl is. (Erre részben az élet szorítja őket, mivel az Index vagy az [origo] címlapján egyre nehezebb hirdetést elhelyezni.)
Kifejtenéd bővebben? :-)
"új hirportál indul" - hohó, Te tudsz vmit, csak nem irod meg... ?
Sztem amit itt leírsz, az inkább a jelenlegi trendek extrapolálása az új évre, ami izgalmas, az az, ami ezen túl van. Persze, azt nagyon nehéz kitalálni, és nagy az esély a mellényúlásra.
(De akkor is.)