Barack Obama kampányában az internet segítségével megvalósított, átlátható, az embereket egymással összekapcsoló demokráciáról beszélt. Most itt lehetőség, hogy ezt meg is valósítsa. Obamát egyesek már eddig is "internetes elnöknek" kiáltották ki, de nem árt tudni, hogy a jól működtetett e-mail kampányok, vagy az elkötelezett szavazókat összetartó hálózatok építése még nem azonos az e-demokrácia megvalósításával.
Ha az új Elnök és emberei valóban elfogadják, hogy a modern internet nagyjából blogok, a YouTube, a Facebook, a Google, az IM, a crowdsourcing (Wiki) és a "visszabeszélő" felhasználók segítségével definiálható, akkor egyértelművé válik, hogy az új whitehouse.gov lényege az eddig mértékű elszámoltathatóság lesz.
Képzelj el egy olyan kormányzati honlapot, amin nem csak beszédek átiratát, sajtóközleményeket és más statikus anyagokat találsz, hanem valóban belelátsz az ott zajló eseményekbe! (Ne fantáziálj, az Egyesült Államok kormányzati honlapjáról van szó!)
Képzelj el például egy olyan webhelyet, ahol a Fehér Ház alkalmazottai blogolnak arról, kik is ők, mivel is foglalkoznak, vagy ahol egyes megbeszélések élő videóközvetítésben láthatók, ahol online frissül az elnök napirendje (terroristák figyelem!), ahol közösségi felületeken (pl. Wiki) lehet megvitatni az éppen alakuló előterjesztéseket, ahol napi frissítésekkel lehet követni a kampányígéretek teljesülését... (Azt talán leírni is felesleges, hogy ide bárki feliratkozhatna, hogy azután e-mailben, SMS-ben, RSS értesítőn, Twitteren vagy bármin keresztül értesítést kapjon a számára fontos ügyekről. eseményekről.
Mindez (Froomkin szerint) csak a kezdet, hiszen ez még csak az információk egyirányú áramlásáról szól. A kampányígéretek akkor valósulnak majd meg, ha Obama és stábja nem csak beszél az emberekhez, de meg is hallgatja őket (és válaszol is nekik).
Na, itt abba is hagyom, mert tartok tőle, hogy a képzeletnek ezt a szárnyalását a Médiablog hazai viszonyok között edződött olvasói már úgysem tudják követni. Olyan szép álom, hogy nem is szeretne belőle felébredni az ember!
Eddig nem nagyon nézegettem a Fehér Ház weboldalát. Lehet, hogy ezentúl fogom?
Adalék:
It's time for a Wiki White House - Froomkin cikke, ahonnan a tájékozottságomat kölcsönöztem.
RSS 