Ha politikai kampányszakértő lennék, most egész nap a weben lógnék és az amerikai elnökjelöltek online kampánystratégiáját elemezném.
Persze nem vagyok kampányszakértő, egyébként is egész nap a weben lógok, viszont a nagyobb dózisban végleges agykárosodást okozó kampányanyagok tanulmányozása helyett inkább a nálam okosabb - nem kunszt - bloggerek bejegyzéseit olvasgatom.

Jeff Jarvis szerint könnyen Obama lehet az első, akik az internet segítségével nyeri meg a választásokat. Iowaban és New Hampshire-ben a fiatalok magas részvételi aránya döntött. Az eddigi tapasztalatok szerint hiába szimpatizálnak a fiatalok egyik, vagy másik jelölttel, végül a legtöbben passzívak maradnak. Most csodák csodája, nem csak szavaznak, de ott vannak a kampányeseményeken, ahol egy jobb rockkoncerthez méltó felhajtás csinálnak. Ez kétségtelenül az internetes kampány hatása. Obama a saját közegében érte el a fiatalokat és ott sikerült megszereznie bizalmukat. A média- és kampánystratégák többsége nem ismerte fel idejében az újfajta internethasználat, a web 2.0. erejét.

Idáig az elvek. Gondoltam, azért csak rákukkantok Barack Obama honlapjára, aztán hosszú időre ottragadtam.

Első ránézésre semmi különös. Nagyon kék. (Ennyi erővel az SZDSZ honlapja is lehetne). Levegős nyitóoldal, nem nyom agyon a rádöntött információtömeg. Aztán elkezdesz kattintgatni és látod, milyen irdatlan mennyiségű információt halmoztak fel úgy, hogy közben az egész logikus, átlátható marad, szinte semmi sincs két kattintásnál messzebb.

Az persze természetes, hogy megismerhetjük az elnökjelöl-jelölt életét, családját, beszédeit, sajtószerepléseit. Ami viszont "újdonság", hogy Obama nézeteinek megismeréséhez nem végtelen programokat, beszédeket kell tanulmányoznunk, hanem szépen témakörönként kigyűjtve is megtaláljuk, mit gondol hősünk az egészségügyről, a gazdaságról, az oktatásról és még másik 16, a kampányban kiemelt témáról. (Eddig semmi webkettes trükk, csak átgondolt struktúra és sok munka.)

Ugrás az Action menüpontra. Itt aztán elkötelezheted magad. (Vagyis elkötelezhetnéd, ha amerikai szavazópolgár lennél.) Nyithatsz saját myBarackObama.com oldalt, ahol (irányítószámod alapján) pillanatok alatt megtalálhatod a hozzád legközelebb található kampányközpontot, felveheted a kapcsolatot a többi szimpatizánssal, saját blogot indíthatsz... Az Action Centeren keresztül beléphetsz telefonos aktivistának, adománygyűjtőnek, szervezhet további csoportokat...

Természetesen lehetőség van a (költséges) kampány online támogatására. Különösebb macera nélkül pillanatokon belül átutalhatod adományodat - a legkisebb tét 10 dolcsi, a határ a csillagos ég. Barack az induláskor messze nem volt úgy kistafírozva, mint például Hillary Clinton. Miközben az online adományok komolyan hízlalják a kampánykasszát, az adományozó emberek is jobban magukénak érzik a jelölt küzdelmét. ("Tiéd a kampány, magadnak építed!")

Van aztán a honlapon egy krecli (nem a főhelyen, de nem is eldugva), aminek a címe Obama everywhere (vagyis Obama mindenütt.) Csak linkek: Facebook, MySpace, YouTube, BlackPlanet, Flick, LinkedIn, Obama Mobile (csengőhangok, háttérképek). Hát igen, erről (is) írt Jarvis.

Barack Obama egyik tanácsadója Chris Hughes, a Facebook egyik alapítója.

Utószó: Obama honlapja és a Pallas Athéné között (egyebek mellet) az az alapvető különbség, hogy az előbbi nem Zeusz fejéből és nem teljes fegyverzetben pattant ki. A Bivings Report bejegyzéséből kiderül, hogy a honlap az elmúlt évben több átalakításon is átesett. A köztes változatok zavarossága némi megnyugvással tölthet el: Ott sem tudják egyből összehozni a tökéletest...

Javaslom, hogy a kampányhonlap alaposabb tanulmányozása után néhány napig kerüld a hazai politikusok weboldalait!