Időről időre eszébe jut valakinek, hogy könyvben is megjelentessen korábban sikeres blogokat.
A blogkönyv ellentmondásos képződmény, hiszen végleges és lezárt termékként (könyv) mutat be egy korábban leginkább folyamatként létező valamit. A könyvben megjelenő blog olyan, mint a gombostűre tűzött lepke. Szép, lehet nézegetni, de éppen a lepkeség lényege, az élet, a mozgás hiányzik belőle.

A blogkönyv megválzoztatja a blog normális viszonyait. Egy blogban igazából csak a legutolsó, a legfrissebb bejegyzés számít. (Ki olvasgatja a Médiablog 2 évvel ezelőtti bejegyzéseit?) A könyvben minden egymás mellé "kiterítve" olvasható. A könyvé magasztosulás legnagyobb vesztesége a linkek elhagyása (lábjegyzetben megjelentetni a webet reménytelen vállalkozás) és az interaktivitás kényszerű mellőzése. Talán meglepő, de mindezek ellenére vannak jó blogkönyvek. Leginkább azok, amik igazából nem is annyira"blogszerű" blogokból készülhet.

GG jóvoltából mostanában két, korábban megjelent blogkönyvhöz is hozzájutottam.
A Művelt Alkoholista (emlékeim szerint) még  Freebologon kezdte pályafutását, átigazolása után pedig az Index első blogjai között volt.  Az Alkoholitsa lényegét a bortesztek adják. "Ízében ananász, grépfrút, levesben főtt fehér tyúkhús." Ha valaki szereti az ilyen és hasonló szövegeket, nyilván szívesen olvasgatja azokat a képernyőtől elszakadva is. Ha valaki a borszaküzletben akar puskázni, feltétlenül érdemesebb a könyvvel próbálkozni.

A Szakíts, ha bírsz! könyv a (méltán) népszerű szakítós blog ("Értékellek, mint embert") történeteiből állt össze. Ez a blog nem egy folyamatról tudósít, hanem múltbeli történéseket (és olvasói tapasztalatokat) gyűjt össze, vagyis teljesen jól működik könyvként is.

Rövidesen kapható lesz a Fűszer és lélek gasztroblogból kinőtt szakácskönyv. A receptes gasztroblogok szintén nem "igazi" blogok, hiszen az egymás után megjelenő receptek egyenjogúak, nem kedvez nekik a bejegyzések szokásos "sülyedése".

Az "igazi" (nyomtatott) szakácskönyv szép dolog (lehet nézegetni), jó dolog (kitűnő ajándék), de (tapasztalatom szerint) főzni egyre inkább közvetlenül a webről érdemes.