„Új arculattal jelentkezik hétfőtől a Duna Televízió és a közszolgálati csatorna internetes portálja” (MTI)



Elkeserítő, hogy elkészült egy újabb csúnya, zavaros, korszerűtlen médiahonlap. Kíváncsi lennék, hogy a Dunat TV (köztévé!) döntéshozóinak hogyan sikerül rátalálniuk a honlap tervezőjére, Gergócs Tamásra. Nekem nehezen ment. Egyik honlapján ingyenes szolgáltatónál található honlapján azt olvastam, hogy „Az oldal tulajdonosa még nem töltötte fel kezdőlapját”, a másikon meg azt, hogy „Az oldal fejlesztés alatt”, a harmadikon  ugyan azt ígéri: „Bemutatom mivel foglalkozok”, de nem mutatta meg. Végül egy újabb ingyenes szolgáltatónál megtaláltam Gergócs igazi honlapját. Becsületére legyen mondva, nem lehet azzal vádolni, hogy a saját weboldalait szépen megcsinálta, a Duna TV honlapját meg összecsapta . Ez is rettenetes. Gergócs Tamás referenciái alapján úgy tűnik, hogy egy olyan grafikussal van dolgunk, aki az „offline” világban otthonosan mozog ugyan, fogalma sincs a webes grafikáról, de úgy gondolja, hogy nem egy nagy ördöngösség. Sajnos téved. És tévedtek a Duna TV emberei is, akik megbízták ezzel a feladattal. Persze azt is lehet mondani, hogy legalább nem lógnak ki a hazai tévés honlapok mezőnyéből.

(Ha még mindog kíváncsi vagy a Duna TV új honlapjára, itt megnézheted. Csak erős idegzetűeknek!)