Nemrég a Golden Blog verseny zsűritagjaként döbbentem rá, hogy egy ideje nem olvasok már magyar blogokat. Van ugyan 2-3 hazai blog, amibe rendszeresen belekukkantok, de nem nézek már bele a blogszolgáltatók címlapjába, nem figyelem milyen új bloggerek bukkannak fel, milyen témák futnak. A külföldi szakmai blogok között persze megvannak a magam bejáratott útjai, követem nagyjából ugyanazokat a blogokat, mint a többi médiablogger.
Úgy látom, egyáltalán nem én vagyok az egyetlen, akinek így átalakult a blogokhoz való viszonya. Évekkel ezelőtt, amikor „felfedeztem” a blogokat, azok még inkább egy internetes szubkultúra részét képezték. Ma a blogok sokkal heterogénebbek. Egy részük továbbra is csak szűk körnek szól, de a blogoszféra egy jelentős része valamilyen módon bekerült a mainstream média darálójába.
Ma már alig létezik olyan online újság, amiben ne találnánk néhány saját, a szerkesztőségi anyagba ágyazott blogot. Ezek egy része csak a blogok külsőségeit vette át, továbbra is a korábban jól bevált szerzők írják azokat, mások sikeres bloggerek „importjával” próbálták kiaknázni az elmúlt évek blog-konjunktúráját. A stratégia egyébként bevált, egy 2006. decemberében készült felmérés szerint a 10 vezető amerikai lapban megjelenő blogok olvasottsága 1 év alatt 210 százalékkal nőtt.
A Technorati adatai szerint a blogoszféra gyors növekedésének időszaka lezárult. (Újabban valahogy David Sifry is leszokott a blogoszféra állapotáról szóló diadaljelentések közzétételéről...) Az hiszem, itthon is véget ért a Nagy Blog Boom. A Blog.hu beindulásával (túl)telítődött a piac, akinek blogolhatnékja van már rég blogol, a blogszolgáltatók leginkább csak egymás rovására képesek növekedni.
A hazai mainstream média természetesen ezen a területen is töketlenkedik. Évekig tartó vacilálás után végül az Index szánta el magát rá, hogy néhány ismert szerzőjét „blogosítsa” - szerintem ez be is jött nekik. Hiába azonban a működő, követhető modell, többen(NOL, Hírszerző, Figyelőnet, stb.) legfeljebb csak saját blogszolgáltatás, vagy saját blogfarm építgetésével próbálkoznak. Elfecsérelt energia.
Meggyőződésem, hogy a „blog” hamarosan ugyanolyan elavult, régimódi kifejezéssé válik, mint a „portál”. Nem a közlés formája, a megjelentetéshez használt platform, hanem a tartalom a lényeg. Ha érdekel, ha fontos számomra, akkor elolvasom. Ahhoz persze, hogy ezt a döntést meghozhassam, előbb tudomás kell szereznem létezésről. Szűrés, gyűjtögetés, ajánlás – erre az előre!
hogy válság van. Mintha a boltos azért panaszkodna, hogy nem veszem a mellette lévő parkban szedett füvet
Coach Factory Outlet supplies the newest and most fashionable brand Coach on sale.The more Coach shoulder bags you order, the more discount you will get.You can find all kinds of coach bags whatever you chose which one in coach factory outlet online will never be out of fashion. Not only they have many nice and design styles, but also made from the finest leather and fabric.coach factory outlet store with fashion style and top quality succeed. In any occasions they are very suitable and appropriate for its precise and rich design.
Have you ever dreamed of being as charming as Madonna? Have you ever thought of becoming an envy of all your friends? If so, come to Louis Vuitton Outlet.High quality of products on louis vuitton outlet usa can be guaranteed. all kinds of louis vuitton bags design unique, handmade fine, bright colors in the slightly rebellious personality.I have known LV as a distinguished worldwide luxury brand since I was a very little girl. At that time, I often dreamed of having Louis Vuitton Usa of my own.
Coach Outlet Online is your smart choice when you want to get the discount Coach accessory. You can find the exact Coach Bags and other accessory you want at a low price that's right for you. My dear friends, let the Coach Outlet Online pave your way into the world of high fashion with their ultimate fashion factory.It is believed that you will like the products on the Coach Factory Online. There are spacious sizes and different colors, styles and so on.coach online outlet is dedicated to providing the best and the newest designer products at a fraction of the cost. Order your designer handbags and wallet from us and you will be convinced!
christian louboutin uk marketed properly all greater compared to earth and earn cozy praise from customers. They are made from the finest leather and fabric.christian brand is one of the most successful leather brands. It is also the longest by American market. Recent years, Cheap christian louboutin uk sale become more and more popular. It is form USA traditional inspiration and is the integration of modern American style purses.christian louboutin outlet embodied both strength of style and features, as well as what else are you able to request only one bag?
Come to coach factory outlet and find brand new Coach Factory Shoes Ivory Gray here, which are one of the casual, leisure yet uncommon Coach Factory shoes for women on sale.coach factory online is the prior choice on the market today, because you can change the value of the innovative design of the fashion and high quality hides are popular, because of other accessories, best option.coach factory outlet online offer New Signature bags which is a the newest cool creation from Coach. The look is positively upscale. Gorgeous lightly textured black leather, beautiful for any season.
The choices are likely to be basically countless seeing that coach outlet occurs with the help of completely new and also incredible concepts once in a while.coach outlet store online are all designed with classic features, which are the perfect combination of fashion and function, so they are your ideal choice to select bags. They can show your elegance definitely.In the coach outlet online shop, a collection of high quality and hottest Coach Shoulder Bags is offered to you. They are all at the best prices you will ever find.
coach outlet online is your smart choice when you want to get the discount Coach accessory. You can find the exact Coach Bags and other accessory you want at a low price that's right for you. My dear friends, let the coach outlet online pave your way into the world of high fashion with their ultimate fashion factory.Mainly because products are rattling straight forward, locomotion, to see our own elements connected with coach factory outlet you can actually just make an effort to accomplish without this.If you have been to the mall lately and browsed coach outlet you may find that a high price tag goes along with just about everything in the mall.
Cheap louis vuitton uk wholesale offers a variety of options to satisfy your needs. Some new ones even has fashionable styles fold over flap to disguise the snap closure and a draw string is added for a convenient closure.I am so confused that I don,t even know where to buy the louis vuitton Handbags. Because I can prefer to chose the fashionable design, favorable price, top service .Looking for a louis vuitton outlet and don't know where they are? The easiest way is to enter here. That simple and you definitely will never be disappointed.
Regarding the craft, the goods from coach outlet online is tight, the seams are aligned and details emulate the designer's actual handbags.http://www.coachouteltsonlineus.com/
Tőzsde
|
2007. szeptember 29. 22:08
|
Hogy a címre válaszoljak, szerintem: MINDENKI
Akarva és akaratlanul is olvasunk blog -okat, ugyanis az Internet igazi közkincs szférája. A keresőgépek nagyon gyorsan és nagyon hamar megeszik a blogok tartalmát, így ha ma írsz valamit, holnap már lehet valaki ráakad az egyik keresőgéppel. Nekem azok a naplók tetszenek, amelyek problémák megoldásának menetét írják le. Legyen pl. Linux -os blog, vagy bármi más.
pollner
|
2007. szeptember 19. 13:21
|
Szerintem éppen azért lehettem elfoglatlan, mert a zsűrizés során csupa korábban ismeretlen blogot kellett értékelnem:)
razo
|
2007. szeptember 19. 13:05
|
"Nemrég a Golden Blog verseny zsűritagjaként döbbentem rá, hogy egy ideje nem olvasok már magyar blogokat" - OMG, akkor valóban helyed volt a zsűriben :))
Rooza
|
2007. szeptember 15. 18:16
|
Számomra nem az a fontos, hogy milyen gyakorisággal frissül egy blog (ha nem a napi olvasnivaló közé tartozik), mert keresés, böngészés közben találok rá, és ha jónak találom, megjegyzem. Ehhez nem kell más közvetítő. Viszont éppen azért fontos a korrekt dátumozás, forrásmegjelölés, ha nem saját gondolat van az írásban.
Jó lenne egy olyan segédszoftver :), ami az esetleges hozzászólásaimat nálam is megőrzi, ez ugyanis a visszatalálásban is segít.
A blogter, mivel fórummal ötvözték, ebben azt hiszem, hogy egyedül áll a blogszolgáltatók között. Bármikor megnézhetem a korábbi hsz-eimet, és visszakanyarodhatok a tetthelyre, kivéve, ha törölték, Nyilván ez egy közös fórum-adatbázisban van. Namost, ha én máshová is beírok néhány világraszóló hozzászólást :) , akkor az nálam nem marad meg. Ezt kellene megoldania egy szoftvernek. Sajnos én nem vagyok programozó, hogy megírjam. Helyette persze írhatnám elsőre egy szövegszerkesztőbe az adott linkhez, ami megmarad nálam, de eddig még nem jutott eszembe.., csak most. Máris nem zavarna a keskeny üzenet-doboz.
Borzasztó vagyok, már megint elkanyarodtam...
pollner
|
2007. szeptember 15. 13:54
|
Az aktív (működő, rendszeresen frissülő) blogok száma a szolgáltatók szeritn is csak töredéke a regisztrált blogoknak. Az aktív blogok 95 százaléka énblog, a maradék 5 százalékon osztozik az összes többi (tematikus, szakmai, hír stb.) blog. Tapasztalatom szerint egy tematikus / szakmai blog önerőből csak nagyon nehezen tud eljutni közönségéhez, szüksége van a hagymányos média támogatására.
az hogy "vigyázó szemünket kire vessük ?" nincs vita, nyilvánvaló az irány.
Én arra gondolok inkább, hogy mik és hol lehetnek az eltérések ?
Pl. a gsm-ben nálunk jóval fejlettebbeket köröztünk le - no nem a fejlettségre való fogékonyságunkkal - hanem egyszerűen azért, mert nem volt (nem lehetett) telefonjuk az embereknek (nem véletlen, hogy ma már cca. 10,4 millió regisztrációnál tartunk).
szóval az lehet érdekes, hogy mik lehetnek az eltérések az internet, web 2 használatában ? bármennyire is kicsi a hazai piac, az itteni szereplőknek itt kell megmutatnia, mit tudnak nyújtani.
A blogok nagyrésze - feltételezem - énblog és nagyon-nagyon kevés pl. az olyan blog, ami széles körben ismert és amelyet sokan tartanak mértékadónak, véleményformálónak. Szinte alig van un. kritikai blog , amelyik szakszerüen vizsgál dolgokat és mond véleményt termékről, szolgáltatásról...stb.
én azt gondolom, hogy a blognak - legalábbis nálunk - még bőven lehet kifutása ....
pollner
|
2007. szeptember 14. 20:04
|
Koós Miklós: Igazad van, nagyon óvatosan kell kezelni az amerikai adatokat, trendeket, hiszen nagyon különbözik a piacok mérete, fejlettsége, a kulturális háttér stb. (Nagy Britannia ugyn földrajzilag közelebb van, de az ottani viszonyok is mások.)Ennek ellenére őket kell figyelnünk, mert a dolgok általában arrafelé történnek. Ami a web 2.0 hazai elterjedtségét illeti az a véleményem, hogy itt sem az elnevezés a fontos, hanem hogy használják-e az emberek. Az iWiW-et pl. rengetegen használják, ami azt bizonyítja, hogy a fanatikus internetezőkön kívül is van igény bizonyos internetes szolgáltatásokra. Az online média is akkor lesz nálunk igazán sikeres, ha olyasmit tud nyújtani, amire szüksége van az embereknek és máshol nem kapnak meg.
"Meggyőződésem, hogy a „blog” hamarosan ugyanolyan elavult, régimódi kifejezéssé válik, mint a „portál”. "
nem vagyok médiaguru, csak mezei felhasználó (ha eddig még nem derült volna ki:-), de nekem az az érzésem, hogy mi állandóan olyan országokkal hasonlitgatjuk össze magunkat, ahol nemcsak az internet elterjedettsége sokkal nagyobb, hanem az értelmes felhasználása is.
(pl. az internetbankolás elterjedettsége is most kezd megugrani).
azt hiszem hajlamosak vagyunk azt gondolni - egy jó kis szélessáv és napi több óra interneten eltöltött óra után -, hogy ezzel mások is igy vannak. 2-4-6-8-10 évvel ezelőtt is csak egy szűk réteg használta az AKKORI újdonságokat. A többséget kb. akkor lehetett meggyőzni valamilyen értelmes újdonság használatáról, amikor azt kiszoritotta valami újabb.
nem ismerem az idevágó hazai felméréseket (ha egyáltalán volt ilyen), de azt hiszem, hogy az internetezők táborában a többség számára pl. a web2.0 és annak használata nem sokat mond.
mindez persze csak egy laikus megérzései.
Rooza
|
2007. szeptember 14. 12:54
|
Köszönöm, inkább hazaira gondoltam. Akkor mégis maradok a protopage kezdeményemnél, és azt fejlesztem.
Publikus szelete a nevem alatt :)
pollner
|
2007. szeptember 14. 10:52
|
Rooza: Digg.com, Google News, számodra hiteles emberek "napi linkajánlatai"
Rooza
|
2007. szeptember 14. 10:27
|
Azt írod "Szűrés, gyűjtögetés, ajánlás – erre az előre!"
Kire gondolsz? Bloggerre, a blogszolgáltatókra, új szolgáltatásra, az olvasóra?
/Koós Miklós: szívesen látlak a blogomban, ahol a megjelenésről is lehet bővebben beszélgetni.Főleg, ha firefoxot használsz.. Link a név alatt, ez nem a popsikra mutat :)/
pollner
|
2007. szeptember 14. 09:59
|
Ne má'! Nem kell itt elnézést kéregetni, csak javasoltam, hogy kanyarodjunk vissza az eredeti témához:)
elnézést kérek pollnertől és a töbiektől, én kanyarodtam el az eredeti témától
Rooza
|
2007. szeptember 14. 09:49
|
Köszönöm!
Engesztelésül itt van nektek egy meglepetés a honlap-likem alatt :)
pollner
|
2007. szeptember 14. 09:20
|
Rooza: Semmi tragédia, csak jeleztem, hogy nem ez a főtéma.
Rooza
|
2007. szeptember 13. 23:40
|
Sajnálom, ha félrevittem a témát. Erről az oldalról nézve benne van a blogvilágról szóló témában, de ezek szerint tévedek.
Sértődés nélkül javasolom, hogy vedd ki az off-os hozzászólásaimat.
Talán tartasz annyira tárgyilagosnak, hogy ezt a cél érdekében (maradjon sínen a témád) mondom.
pollner
|
2007. szeptember 13. 21:20
|
Nagyon félrement ez a "beszélgetés". Én arról írtam, hogy lecsengett a blogok körüli "hype", a blogok egy része beépült az online médiába, másik részük magánügy maradt. Ti itt egész másról, a blogszolgáltatók szűrő-válogató szerepéről, ennek mozgatórugóiról vitatkoztok. Koós Miklós meg egy harmadik témát hozott be, a szakmai-üzleti blogolást, ami szintén fontos téma, de kívül esik az általános (nem szakmai) médián.
Rooza
|
2007. szeptember 13. 18:01
|
Erre most az építészfórum jön be először, másodszor, és utána a saját honlapod! :)
Valamivel hátrébb a blogter (AC-oldal)
Nem olyan egyszerű ez.., de érdemi hozzászólást mégis a szakmai lapon kaptál, a honlapodon meg nem lehet, ha jól láttam.
Rooza
|
2007. szeptember 13. 17:51
|
Koós Miklós:
Még azt érdemes megnézni, hogy az egyes blogoknál mennyi hozzászólás volt. Az az érzésem, hogy a hozzászólások besegítenek a találatok szaporításába. Ebben a Blogter óriási fölényben van a többi szolgáltatóhoz képest.
inkább a kiváncsiság hajtott, mintsem az alaposság, ezért irtam, hogy érdemes lenne megismételni szélesebb körben.
Az origon nem volt kint, ott nem regisztráltam még blogot, a blog.hu-sat pedig közben töröltem.
szóval már nem reprudukálható teljes körüen. a hívószó egy nálunk eléggé ismeretlen szó és téma volt "tree house"
azt hiszem sokkal szélesebb körben meg fogom ismételni (csak utálok ennyi helyen regisztrálni)
Rooza: Igen, és? :))
Ők adják a technikai cuccot, hogy te közreadd az értékes tartalmat.
Mi a probléma? :)
Rooza
|
2007. szeptember 13. 15:41
|
http://help.blogter.hu/blogterhelp/?q=node/122
Rooza: Üzleti döntés?
Nézd a Blogter egy üzleti vállalkozás. És joga van eldönteni milyen tartalommal hirdeti magát a különböző helyeken. Másoknak pedig ehhez semmi közük. Így a bloggereknek sem.
Ennyi. Ez teljesen egyértelmű szerintem.
Mégis milyen linket kérsz erről?! :)
Rooza
|
2007. szeptember 13. 15:10
|
hehe, majd Pollner kikéri magának, hogy kineveztél második Pollnernek :)
1. erről az üzleti döntésről nem olvastam. kérek egy linket. kontra http://doransky.hu/?p=744
vagy szerinted ez a civil média?
2. a sírás nem egyenlő a vélemény közlésével.
A második Pollner természetesen Rooza. :)
Bocsánat.
Pollner: Lehet, hogy igazad van. Abban mindenképp, hogy egy most vagy később induló blognak szinte lehetetlen az Index, Origó, stb. segítsége nélkül különösebb ismertséget szerezni.
Pollner: Abban igazatok van, hogy a Blogter a bulvárral és az értéktelennel reklámozza magát. Abban pedig nincs, hogy emiatt állandóan sírtok. Ez a szolgáltató üzleti döntése és kész.
Elképesztően túlértékelik a szerepüket és jelentőségüket azon Blogteresek akik állandóan saját és általában a bloggerek fontosságáról értekeznek a Blogter kapcsán. Ez egy vicc.
Noha provokáció gyanánt egyre ritkábban elkezdem fényezni magam, ilyesmi eszembe sem jutott.
A Blogteres blogok nívótlanságáról, az ottani blogolók (bloggerek és olvasóik) sötétségéről, ami kb. az Ufi blog szinvonala, bizony nem a szolgáltató tehet.
Rooza
|
2007. szeptember 13. 14:04
|
Koós Miklós: Kint volt az Origo-címlapon? Mi volt a keresőszó?
pollner írja: "Érdemes viszont tudomásul venni, hogy a harc végső soron a Nagy Médiába (Index, Origo, Hírkereső) való feljutásról szól."
próbaképpen, a saját blogomon kivül egy időben, ugyanazon szöveggel megjelentettem ua-t a bejegyzést (cím, cimkék mind ua. voltak) a blog.hu, blogger és blogtér blogszolgáltatásán keresztül illetve egy szakmai oldalon.
ezt megismételtm még 2x, aztán megnéztem a google-ban illetve a saját blogom google analytic összesítőjében:
az eredmény:
1. blogtér
2. szakmai portál
3. blog.hu (igencsak a sokadik találatként)
4. blogger
ez nyilván nem reprezentatív felmérés, csak azt akarom mondani, amit pollner is, hogy az ismertté váláshoz be kell jutni olyan helyekre, ahonnan nagyobb számban el tudják érni az adott blogot, ebben a minifelmérésben nálam a blogtér nyert.
talán érdemes volna sokkal szélesebb körben is kipróbálni, bár ez inkább már a keresés optimalizáláshoz van közelebb...
/off
nem teljesen ideillő, de jobb helyet nem találtam neki (lehet pollner is megemlíti majd): holnaptól vasárnapig médiával is foglalkozó fesztivál a Millenárison, online jelentkezve ingyenesen. Részletek itt:
http://www.csatorna.media.hu
Van néhány program amely kapcsolódhat a médiablog korábbi témáihoz is.
/on
Rooza
|
2007. szeptember 13. 13:11
|
Értékelni próbáltam, nem szapulni! Választ keresni a címben leírt kérdésre: ki olvas manapság blogokat?
, és továbbgondolni: ha nem, akkor miért nem?
"Szűrés, gyűjtögetés, ajánlás – erre az előre!"
és erre reagáltam. Ez az egyetlen út a nagy médiába? Akkor az a kérdés, hogy milyen az a nagy média? Maradjon költői...
dtp
|
2007. szeptember 13. 13:00
|
Cserépfalun kivillant a skót bíró bugyija!
bocs
pollner
|
2007. szeptember 13. 12:49
|
Szerintem teljesen felesleges itt belemenni a blogszolgáltatók címlapstratégiájának a szapulásába. Érdemes viszont tudomásul venni, hogy a harc végső soron a Nagy Médiába (Index, Origo, Hírkereső) való feljutásról szól.
Bakura: Az internetezők számának robbanásszerű növekedése itthon már nem várható. Az új belépők között nem lesz sok blogger, egyébként is már telített ez a pálya is. (Csak a Hosszú Farok végén van hely, a kezdőket a csúcsra juttató "serpa rendszer" a gyakorlatban nem működik.)
Rooza
|
2007. szeptember 13. 11:51
|
Bakura: nem értem pontosan. Szerinted jogos az észrevétel a címlapi ajánlásokkal kapcsolatban, vagy sem?
A szolgáltató hibája, mert az ilyen kiajánlásokkal olyan bloggereket vonz, akiknek ez a témakörük, és nívójuk. A kiajánlás egy "hívószó"! (étlap)Nagyon sok nívós blogger hagyta el a teret. Sajnos.
Ez bizony a szolgáltató tükre.
Ahhoz, hogy valaki blogolni tudjon, internetre is szükség van. Ennek pedig még mindig nem elég magas a lefedettsége nálunk. Én még mindig reménykedem, hogy az új netezők új bloggereket is hoznak.
Ugyanakkor én is úgy tapasztalom, mintha jelentősen lelassult volna a növekedése a blogok számának.
És igen, blogszolgáltatókból is van bőven.
"Ahhoz persze, hogy ezt a döntést meghozhassam, előbb tudomás kell szereznem létezésről."
Végre valaki más is leírta ugyanezt! Erről sajnos szinte mindenki elfelejtkezik.
Rooza: Leginkább te és még egy-két ember panaszkodik állandóan az Origós hírdetés miatt. (Ami persze lehet jogos.)
A Blogter nagyon sötét hely lett. És ez bizony nem a szolgáltató hibája, hanem a bloggereké.
Rooza
|
2007. szeptember 13. 11:27
|
Most kikerült az origora a parlamenti körözött c. bejegyzés. Tegnap már sejtettem, hogy így lesz, ezért a süsside blogomban jeleztem a helyesírási hibákat. Ilyesmiért sokszor letolást kapok..
Az egy dolog, ha a szerző hibákat ejt(nem elütés!), de ha kiajánlom, előtte elolvasnám, és megkérném a szerzőt, hogy helyesbítse, az egyéb nyelvhelyességi értelemzavaró hibákkal együtt. Nem hiszem, hogy csak nekem csípi a szememet. Vagy igen??? A blogter mint az egyik meghatározó hírszolgáltató? (mint olvastam). És ami fontos: nem a szerzővel van bajom, hanem ezzel az írással.
A blog.hus könyvesblog, az nagyon jó!
Hogyan lehetne alapítani egy "igényes blogszemle" helyet?
Rooza
|
2007. szeptember 13. 10:55
|
A blogsearch.hu egy katalógus, nem ajánló.
Mit ajánlasz? :)
Rooza
|
2007. szeptember 13. 10:37
|
A blogteret jobban ismerem, NEM ez a fősodor. Egyáltalán nem. Néha szót emel egy-egy blogger, hogy mit mutatnak fel a blogteres blogokból, aztán a nagy válasz-csönd miatt kihal a téma. A szavazás is értelmetlenné vált.
Pedig nagyon jó is lehetne, a lehetőség benne van! Még a vállunkat is megveregettük.. :(
pollner
|
2007. szeptember 13. 10:30
|
Rooza: Ez is egyfajta szűrés. Ezek a tartalomszolgáltatók hozott (átlagszínvonalát tekintve elég gyenge) anyagból dolgoznak és nyilván egy olyan közönséget céloznak meg, amelyiknek ez kell. Aki nem tartozik ebbe a közönségbe, nem megy oda. Vannak más szűrők-gyűjtők-ajánlók is.
Rooza
|
2007. szeptember 13. 10:21
|
Ez pedig a blog.hu-nak?
Most az Indexen:
-Könyvesblog : Roald Dahl lenyomta J. K. Rowlingot
Van igazság az irodalomban!
-Labdarugdosgató :Allah nagy és nagyon szemét
A meccset természetesen mi nyertük meg Gera 11-es góljával 1:0-ra. Videóbírót!
-Habituális Mixtúra :A nagy Dougal-sejtés
-Surfin' Blog :A legrosszabb skót vicc
A kedves bíró némileg közösüljön nemileg a nem jó illatú, ősi foglalkozást űző skót női feljebbmenőivel.
-Egyesített Hatalom :Keresőkifejezések
Vezet a Magyar Gárda és a faszverés. Akár kombinálva is.
-Techline :Sutyagin felhőkarcolója
A világ legmagasabb faháza 13 emeletes és 44 méter magas.
-Magyar Mandarin: A magyar nyelv szépségei
7 perc nettó káromkodás Mucsi Zoltánnal. Videó.
-Subba: Írja Mancika, diktálom
-Autótörténelem: Gátzurbinás autót a népnek!
Itt a címek nem oly kifejezőek, mint az Origo címlapján, cserébe viszont ott van a felvezető szövegben az ajánlott téma.
Erről szól a két nagy hazai blogszféra?
(Már csak mellékesen, némi nemi diszkriminációt is látok, mert csak a pasik érdeklődési körét célozzák:)
Összességében siralmasnak látom.
Rooza
|
2007. szeptember 13. 10:10
|
Ez a lényege a Blogternek?
mai ajánlás:
BLOGTER
* Mariah Carey vadító fehér ruhában
* Angelina Jolie vizes úszóruciban
* Forró koncert - Kylie Minogue kivillanó bugyija
Rooza
|
2007. szeptember 13. 10:04
|
A szűrés, gyűjtögetés, ajánlás: ez már formailag működik a blog.hu-nál és a blogter.hu-nál is.
A nagy kérdés az, hogy mi a tartalmi/minőségi szempont, és ezt valahol lefektették-e?
Mert ami az Origo-n és az Index-en látszik (kiajánlott bejegyzések), enyhén szólva nem nagyon érthetők.