Két friss felfedezésem is van: A napilapipari tanácsadó John Duncan The Inksniffer blogja  illetve az Economist hangos kiadása.  A kettő persze összefügg – az utóbbiról az előbbiben olvastam.

Duncan őszintén lelkesedik a hangos Economoistért. Naponta négy órát tölt kocsiban, ami eddig nagyjából elvesztegetett idő volt. A kereskedelmi rádiók célja nem az informálás, hanem az hogy a hallgatók figyelmét magukra vonják, ezért egyre hangosabbak és egyre gyorsabban váltogatják a témákat. Huzamosabb hallgatásuk maradandó károsodást okozhat.

A hangos Economist valóban nem más, mint egy felolvasott újság. Lehet persze benne cikkről cikkre ugrálni, vagyis nem kell végighallgatni az egészet, de ebben ki is merül az interaktivitás (ami vezetés mellett ideális.) Duncan, aki ezer éve a nyomtatott előfizetője megdöbbenve konstatálta, hogy eddig legfeljebb 15-20 percet áldozott a magazinra, a kocsiban viszont szinte az összes cikket „elolvasta”.

Duncan érdekes következtetésre jutott: A figyelemért folytatott nyomatott sajtó – internet verseny 0 összegű játszma. Az internet használatára nem szabadul fel új idő, az olvasásra szánt, egyre csökkenő időből próbál egy részt kihasítani. A „hangos újság” azért óriási dolog, mert a jórészt kihasználatlan, utazással töltött időre alapozza sikerét. (A könyvkiadók erre már régen rájöttek, a rendkívül sikeres hangoskönyveket is többnyire a sokat utazók vásárolják.)

Tulajdonképpen én is hasonló -  fából vaskarika -  úti médiafogyasztási szokásokat alakítottam ki: Az érdekesebbnek tűnő „találmányokat” (hosszabb cikkeket, tanulmányokat) kinyomtatom és utazás közben olvasom el őket.

Léynegében az egész Médiablognak az az alapja, hogy  messze lakom.