Nekem azt tanították az iskolában, hogy Nagy-Britanniában a legnagyobb taplóságnak számít megkérdezni valakitől, hogy mennyit keres. Szerencsére ez csak a magánjellegű kérdezősködésekre vonatkoznak, szakmai / tudományos felmérések arrafelé is készülnek.

A pfj tanácsadó cég jóvoltából most kicsit belekukkanthatunk a brit újságírók zsebébe. 4299 újságíró adatainak elemzéséből a következők derültek ki:

A fél évnél rövidebb ideje dolgozók átlagosan 17573 fontot, a 10 évnél régebben gályázók 37860 fontot keresnek. (Éves jövedelmekről van szó)

(Forrás: pfj.co.uk)

Az iparágak szerinti bontásból kiderül, hogy a legsanyarúbb a helyi médiánál dolgozók helyzete sok munka, kevés pénz), néhány év alatt viszont a béka segge alól az élre törtek és az üzleti/gazdasági újságírókkal egy kategóriába kerültek az online újságírók. A csúcson álló, tapasztal profi és a   legcsóróbb kezdő és jövedelmi aránya is alig nagyobb, mint 4:1. Sok pályakezdőt vonzanak a színes magazinok, a nagy tülekedés miatt nyomottak a kezdő bérek. Néhány év munka és némiszakosodás után azonban szépen behozzák al lemaradást.

A további tanulságok levonását nem szabad elkapkodni. Semmiképpen sem szabad például egyszerűen beszorozni ezeket az összegeket 364-gyel!

Próbáljunk inkább máshogy arányítani! A hivatalos adatok szerint Nagy-Britanniában az átlagbér 2006-ban 23.244 font volt. A csúcskategóriába tartozó újságírók tehát ennek nagyjából két és félszeresét keresték.  Ha pontosabban be akarod lőni, menyi is érnek az újságírók, érdemes kicsit keresgélni a Jobsite.co.uk, vagy a Monster.co.uk oldalain. Hamar kiderül, hogy a piac egy átlagos  titkárnőt (bocs, asszisztenst) 20.000 font körüli összegre, egy programozót 30.000 körüli összegre, egy vezető gazdasági szakembert 60.000 font körüli összegre áraz be. Egy 10 év tapasztalattal rendelkező újságíró tehát nagyjából olyan egzisztenciával rendelkezik, mint a felső-középosztályba tartozó olvasói, riportalanyai.

Aktuális hazai adatokat sokkal nehezebb találni. A hivatalos átlagjövedelem 176.000 forintot körül van. Az újságírók jövedelmi helyzetével foglalkozó friss hazai felméréssel nem találkoztam, tehát gyakorlati tapasztalataimból merítek: Ismerek olyan diplomás, pályakezdő (de egyáltalán nem mazsola) újságírót, aki havi 100.000 forintot kap munkájáért. Ismerek olyan 10 + éve a szakmában dolgozó, vezető újságírót, aki nem keres többet havi 300.000 forintnál. Tudok olyan 20+ éve a  dolgozó, szalmailag elismert vezető újságíróról, aki nem keres többet 400.000 forintnál. Nem ismerek olyan (nyomtatott lapnál dolgozó) újságírót, aki annyit keresne, mint egy multinacionális vállalat HR  menedzsere, vagy egy közepes bank főosztályvezetője