A hazai újságírás egyre jobban hasonlít a közétkeztetéshez. A tegnapi hátszínszeletből megmaradt „anyag” holnap pörköltként kerül fel a menüre, aminek maradéka holnapután a rakott kelkáposzta töltelékében kel új életre, hogy aztán a következő napon...

Tegnap a Népszabadságban olvastam egy cikket  Dezső András médiahuncutságairól, ami nem is lett volna nagy baj, ha nem emlékeztem volna Friderikusz néhány nappal ezelőtti műsorára. (Csak azért emlékeztem, mert én is írtam róla pár sort. ) Fridi persze szintén nem az ujjából szopta a dolgot, saját stábja van a témák felhajtásához, akik ha nem is az utcán, de az Indexben találták a sztorit. (Na jó, Friderikusznak van némi jogosultsága a témára, mert az afrikai magyar törzs történetét  korábbanő is simán beszopta...)

Néha az az érzésem, hogy a hazai média legfőbb forrása maga a hazai média. Mivel energiaveszteség nélkül működő örökmozgó még a médiában sem létezik, az önmérgező rendszer csak úgy tud működni, hogy néhány igazi szakember / végletekig elszánt / szerencsétlen balek (nevezze mindenki úgy őket, ahogy akarja) néha új témákat visz a rendszerbe, amire aztán a többiek gyorsan átugranak.

Nem volna takarékosabb megoldás, ha az egész hazai média csak egyetlen szerkesztőséget működtetne?