Nekem egyáltalán nem lesz vicces kedvem, ha valamiért a postára kell mennem. Szerencsére ritkán kerül erre sor, de ilyenkor már előre elfog a hivatali idegesség. Hosszú sor, hosszú töketlenkedés, szolgáltatás helyett kiszolgáltatottság… (Bankba járni sem sokkal nagyobb élvezet, de a banki ügyek többsége már jó ideje elvégezhető az interneten keresztül, ráadásul az e-banki szolgáltatásokban az evolúció halvány nyoma is felfedezhető.)
Egy ideje a postára is betört az „üzleti szemlélet”: Az ablak mögött ülő alkalmazottak mindenkit megpróbálnak rábeszélni valamilyen „értéknövelt szolgáltatásra” (leginkább az úgynevezett elsőbbségi kézbesítésre.)
A Levél üzletág szolgáltatásainak népszerűsítésére most új honlapot is készíttetett. A Postalevel.hu webhely annyira szánalmas, hogy nem tudom, sírjak-e vagy nevessek? A koncepció lényege, hogy egyszerű, néhány szóban leírható dolgokat hosszadalmas, viccesnek szánt, de leginkább görcsösnek mondható videókban adnak elő. Alternatív, videómentes változat nincs. Akad néhány kisgyereken és unatkozó nyugdíjason kívül valaki, aki ilyesmivel akarja múlatni az időt? Ők a célcsoport? (Igaz, effajta habosítás mellett mit lehet elmondani a néhány levélfajtáról?)
A Posta illetékesei, akik megrendelték és átvették ezt a munkát most nyilván büszkék rá, haladnak a korral. De miért keveredik ilyesmire a Kirowski? (A „premier” alkalmából kiadott sajtóközlemény szerint a honlap koncepcióját ők agyalták ki.). Tényleg azt gondolják hogy ez a korszerű online üzleti kommunikáció?
hogy válság van. Mintha a boltos azért panaszkodna, hogy nem veszem a mellette lévő parkban szedett füvet
chimie
|
2007. július 19. 14:26
|
Azzal egyetértek, hogy a posta problémáira nem egy site (bármilyen is legyen az) a megoldás. Ezért viszont azt itt nem is kérném számon - a kérdés az kellene h. legyen, hogy a kitűzött célnak megfelel-e.
Ez olyan kérdés, hogy Te hogyan rúgnál egy tizenegyest, amit más már mellé rúgott nagyon.
Amúgy eleve hülye elképzelésnek tartom, hogy a posta majd a neten nyeri vissza a népszerűségét, pláne ilyen félamatőr prezentációs anyaggal.
De nem vagyok a téma hivatalos szakértője ..., privát vélemény.
chimie
|
2007. július 18. 12:28
|
Longhand, te hogy csináltad volna? Végülis egy szolgáltatás bemutató oldalnál fel lehet tételezni, hogy az nézi meg, aki nem ismeri az adott cuccot... amúgy meg a videók helyett lehet nyomulni a szöveges linkekkel is a száraz posta.hu oldalra. Ami úgy tűnik mindenkinek jobban bejön :-)
kelenfold: A probléma fontos, de nem ide való. A bejegyzés az urbainzációs problémákkal, hanem a digitális kultúrával foglalkoott.
A postai szolgáltatások piacát szerintem nagyon körültekintően kell megnyitni. Másképp kéne, mint pl. az élelmiszerellátást. Mert arról cikkeznek ugyan, hogy a Rákóczi út és a nagykörút kiürült és lehuzott redőnyök vannak boltok helyett, mert a városvezetés nem vot elég körültekintő plazaügyben, de arról kevés szó esik, hogy a falvakban is megszűntek a boltok, igen megnehezitve az idősek és autónélküliek életét. Az állami posta se viszi ki már a nyugdijakat a falukba, bankautomata sincs ám ott, szóval minden hónapban külön tortura, hogy a nehezen mozgó idősek hozzájuthassanak a nyugdijukhoz, meg a leveleikhez. Nincs olyan futárszolgálat, ami egy kis faluba hajlandó lenne bármit, akár drágán is, kivinni. A HajtásPaJtás is csak Bp-en üzemel... Ha a megnyitást rosszul szabályozzák, akkor még Bp. külvárosai is hátrányba kerülhetnek. Pl. most itt, a kelenfödi lakótelepen 2 db kicsike posta van. Itt is félórat kell villamosozni a postáig, és sorban állni, mert nem elég gazdag a környék, nem éri meg több postát fenntartani. Miközben minden Fehérvári uti irodaházban van külön postahivatal, ahova persze egy panelproli a lábát se teheti be.
Őszintén szólva engem ebben a történetben nem a Magyar Posta, hanem a Kirowski lepett meg. Ha ilyesmire képes a hazai webfejlesztés élcsapara, mi várható a többiektől?
Az utolsó szocialista nagyvállalatok egyike. Miért is nem nyitják itt meg a piacot?
A kelenfödi vasutállomás szinte permanensen fulladásig zsufolt icipici postahivatalában nemrég sorszám-gépet vezettek be. A gépnek nem az a célja, hogy sorbarendezze a gyakran veszekedő-tolakodó ügyfeleket, hanem az, hogy megszámolja őket. Állitólag azért, hogy a posta el tudja dönteni, kellőképpen ki van-e használva a hivatal, vagy inkább megszüntesse. Most tehát először sorba kell állni az ügyfeleket megszámoló gép előtt, 40 fokban, az utcán!!!, ami csigalassusággal kinyomtat egy sorszámot a bejárati ajtónál, aztán ehet csak beállni a sorba újra a két kisablak valamelyikénél, ahol a kiadott kis sorszámcetliket összegyűjtik. Namármost ehhez az idiotizmushoz képest az emlitett weboldal a high-tech csucsa!
Xnews
|
2007. július 16. 12:03
|
Nem érzem problémásnak - aki már dolgozott a Postának, az tudja mennyire bonyolultak a rendszereik. Legalább kezelhető formában próbálják a sok szakmai izét átadni.
Jó kezdeményezés - érdemes rajta kicsit simítgatni az biztos, de jó az irány!
CSODÁS!!! A Postalevel.hu-ból értesülhettem, hogy egy 30 g-os levél
kézbesítési ára akár 1176 Ft is lehet
A webhely tényleg siralmas.
Igen, olyan keretek között van előadva a szolgáltatás, mintha vadonatúj eddig teljesen ismeretlen, most bevezetésre kerülő dologról lenne szó. Vicces :)
Meg elég szerencsétlen a videos tartalom is.
Nembaj, lehet még javítgatni rajta. :)