Steve Rubel The Attention Crash című bejegyzésében kifejti, hogy szerinte téves a Docom – Web 2.0 párhuzam, szó sincs arról, hogy akkora pénzeket ölnének mostanában üzletileg kétes kimenetelű vállalkozásokba, mint 1998-2000. tájékán. (Azért persze szép számmal akadnak induló  cégek, amiknek üzleti modellje kizárólag a Nagyok (Google, Yahoo stb.) étvágyára épül.)

Rubel szerint mégis lehet összeomlásra számítani. Ez azonban nem pénzügyi, hanem személyes, emberi. A webkettes termékek, szolgáltatások fogyasztóinak befogadóképessége véges, további terhelésük az ő összeomlásukhoz vezethet.

Évekkel ezelőtt egy amerikai producer győzködött arról, mennyire veszélyes az új, számítógépes hangvágás. A korábbi szintén digitális, de valódi magnetofonokat vezérlő Sony készülék néhány másodpercnyi időt hagyott a kezelőnek füle pihentetésére és döntései megemésztésére. Az számítógép azonnal végrehajtja az utasításokat, ezért a kezelő sokkal több lehetőséget kipróbál, többet terheli a fülét, agyát. Akkor kicsit hülyének néztem emberemet, később beláttam, hogy igaza van.

Az elmúlt évben rengeteg web 2.0-ás eszközzel fegyverkeztünk fel, hogy ezáltal hatékonyabbá tegyünk a munkánkat. Később olyan eszközöket szereztünk be, amik képesek ellenőrizni és összehangolni  többi webkettes holminkat. Be kell látni azonban, hogy az eredmény felemás.

Egyre több embertől hallom, hogy csak a legfontosabb leveleit nyitja ki, válaszolja meg. A többit egy darabig tartogatja, majd rossz lelkiismerettel kitörli. Másokat az elolvasatlan RSS érteítők frusztrálják, ezért olvasás nélkül olvasottnak jelölik be őket...

A webkettes eszközökre eddig is fogékony közönség nem terhelhető tovább. A „webkettes ipar” csak úgy növekedhet tovább, ha sikerül jelenősen kitágítaniuk a felhasználói kört.