Frissítés a bejegyzés végén

A szervezők  - Dobó Matyi (Doransky) közvetítésével – meghívtak, hogy blogoljak a holnap kezdődő, kétnapos IMA-interaktív marketing konferenciáról

Magamtól talán nem mentem volna el - az üzleti konferenciákkal kapcsolatos fenntartásaim továbbra is érvényesek - , viszont érdekel, hogy ezúttal sikerül-e összehoznunk egy élő, színvonalas, használható konferenciablogot.

Tudomásom szerint a 2005-ös Internet Hungary blogja volt az első hazai konferenciablog. Azt hiszem, ez leginkább számunkra, a helyszínen blogolók számára volt a ltanulságos: Kiderült, hogy 1) egyes bloggereknek időre van szüksége ahhoz, hogy megírjanak egy bejegyzést, nem mindenki képes „élőben” tudósítani 2) Négy ember nem elég egy nagy, két teremben zajló esemény „lefedéséhez” 3) a közönség egy része „élő” közvetítés helyett inkább színvonalas összefoglalókra vágyik

Azóta több konferenciablog is készült. Számomra a legérdekesebb a Planet-IH volt, ami a különböző blogokból automatikusan gyűjtötte össze a témával foglalkozó bejegyzéseket. (Tóth Benedek és Szedlák Ádám munkája).

Most tehát úja nekiveselkedünk. A „hivatalos” blogdelegáció tagjai: Berényi Konrád, Hargita Nándor (dartwalk) Ihász Ingrid (Rabbit), Petényi Márk, Tóth Benedek, Szedlák Ádám (kelt) + én.

Nem tudom, milyen volt az a konferencia, amiről ez az összefoglaló készült, de aki ezt a "videót" megnézi, átélheti a rendezvény hangulatát. (Persze, egy ilyen anyag alapja egy tehetséges fotós sok munkája.)