Nem terveztem, hogy részletesen írok a Kreatív szerkesztőségében folytatott beszélgetésről, de végül a tömeges (3) hozzászólások hatására úgy döntöttem, áthozok ide néhány ott felmerült problémát. Érdemes azonban kicsit elszakadni a Kreatívtól, hiszen a kérdések többsége érvényes más szakmai magazinokra is.

1. Mennyire kell teret biztosítani az önfényezésnek?

A szakmai (B2B) lapokban be kell mutatni a szakma szereplőit, írni kell termékeikről, munkáikról, de nehéz ezt úgy megtenni, hogy ne váljék a kiadvány reklámújsággá. Gyakori probléma, hogy a szakemberek, mint az iparág sikeres robotjai tűnnek fel, akik cégről cégre másznak fel a ranglétrán, jutnak fel a a szakma csúcsaira. Ha az újságíró csak bólogat, alákérdez, akkor még az a cikk is „pr-interjúnak” tűnik, ami valójában nem is az.

A munkák (kampányok, reklámok, projektek stb.) bemutatásakor a készítők szépen elmondják mi is volt a kitűzött cél, hogyan sikerült megvalósítani, de mindez egyoldalú marad, ha a valaki kívülről nem mondja el, szerinte sikerült ez, vagy nem. (A hozzám hasonló webhezragadtak persze legszívesebben  azonnal kattintanának, hogy megnézhessék az éppen bemutatott reklámfilmet, plakátot, bármit. Amíg ez közvetlenül – e-papír – nem lehetséges, jó lenne legalább egy linket kapni. Néha előfordul.)

2. Kifilézett interjúk

Az interjúalanyon kívül senki sem olvas szívesen egy olyan interjút, amiben minden nagyon sima, az újságíró csak végszavakat ad a jól fésült mondatokhoz. A kívülállók csak azt érzékelik, hogy már megint egy érdektelen „beszélgetést” akarnak eladni nekik, a bennfentesek viszont tudják, hogy nagyon nehéz ez a terep. Az elfogadott  gyakorlat szerint az interjúalany visszakapja a kész szöveget. Elvileg csak betekintésre, a gyakorlatban szerkesztésre. A legtöbb meginterjúvoltból saját szövegével szembesülve kitör a szerkesztő. Betold, átír, új kérdéseket tesz fel, másokat töröl. Mivel az interjúalany ritkán jó újságíró, az eredmény általában katasztrofális. A profi (és elismert) újságíró ilyenkor esetleg  még képes kompromisszumot kialkudni, a gyengébb pozícióban lévő kolléga feladja. Lehetséges út még az interjú meg nem jelentetése, de ez komolyabb sértődés nélkül ritkán úszható meg, Megoldást csak a média, illetve a kimondott (magnóra vett) szó tekintélyének a növekedése hozhat. (Köztes megoldás az „amerikai interjú”, amikor a kérdés-felelet helyett az újságíró saját szövegébe tűzdel bele idézeteket.)

3. Vélemény és ellenvélemény

A Kreatív májusi számában Bede kolléga fogalmazott meg egy tőle megszokottan szélsőséges véleményt – ezúttal az UPC – Mezzo – kultúrafogyasztó kisebbség (u.n. értelmiség) ürügyén. (Idővel majd online is olvasható lesz.) Nincs vele semmi baj, de ha valaki nem ismerné Bede munkáságát (van ilyen?), abban maradandó károsodást okozhat egy ilyen iromány. Valakinek rögtön reagálnia kellett volna rá, mert így nagyon féloldalassá vált a lap. Ha valaki a publicisztikát olvasva válaszra  szánja el magát, akkor az (jó esetben) a júniusi számban jelenhet meg a válasz. Semmi értelme.

Ez itt nem egy magazinoldal, hanem egy blog. Ki fog ennyi szöveget elolvasni? Gyorsan abba is hagyom.