Szigeti Péter, a Kreatív főszerkesztője meghívott egy szerkesztőségi beszélgetésre, hogy ott „külső szemlélőként” mondjam el véleményemet a két lapról (Kreatív, Intern). Új próbálkozásról van szó, én voltam a harmadik ilyen „vendégolvasó.”

A megtiszteltetésen kívül persze komoly feladat is az ilyesmi. Normál esetbe csak át szoktam lapozni a két magazint, most azonban mindent alaposan végig kellett néznem, jegyzeteket kellett készítenem. (Kézírásos jegyzetek? Úgy hogy később le is tudjam azokat olvasni? Ez mindig komoly kihívást jelent számomra.)

Érdekes, mennyire máshogy néz végig az ember egy lapot akkor, ha tudja, hogy később beszélnie kell róla. (A honlapoknál ez természetes, hiszen 10 éve írok már honlapkritikákat, elemzéseket.) Ennél még jobban meglepett, hogy mennyire webes szemmel vagyok már csak képes egy nyomtatott magazint is nézni. Mi értelme a havonta frissülő híreknek? Miért nincs link a további részletekhez? Miért a print kiadásban jelennek meg azok az információk, amik inkább a webre kívánkoznak?

Persze, a válaszok egy részét magam is tudom. A többi lehetséges válaszról meg jót beszélgettünk. (Most jöttem vissza a szerkesztőségből, még friss az élmény.) Nem tudom a Kreatív csapata mit profitált a beszélgetésből, számomra tanulságos volt félkészülés, érdekes a beszélgetés és örültem, hogy személyesen is találkozhattam a lapból már régóta ismert szerzőkkel.