Egyes tudósok szerint a világegyetem tágulása nem végtelen folyamat, a táguló szakaszt egy szűkülő periódus követi majd. Ebből is levezethető, hogy a blogok száma David Sifry jóslatai ellenére sem növekszik majd gyorsuló tempóban az örökkévalóságig. Ráadásul a blogok számának növekedése egyáltalán nem azonos a bejegyzések számának a növekedésével. (Az elmúlt hetekben Doransky többször is megerősítette azt a sejtésemet, hogy az aktív blogok száma nagyságrendekkel kisebb, mint az a szép, sokjegyű szám, amit egyesek olyan szívesen emlegetnek.
Hazai adataim nincsenek, de a külföldi hadijelentések arról tudósítanak, hogy jelentősen lassul a blogoszféra növekedése, vagyis az új blogok és a az új blogbejegyzések keletkezéének az üteme.
Lehet, hogy ez rossz hír Sifrynek és mindazoknak, akik a Végtelen Növekedésre alapozták üzletüket, viszont egyáltalán nem érinti a lényeget, a média és a közönség viszonyának az átalakulását.
Teljesen mindegy, mekkora is pontosan a blogoszféra, a lényeg az, hogy a hagyományos média nem működhet többé úgy, mint 5 évvel ezelőtt. A felhasználók gyártotta tartalom „beengedése”, vagy a „külső” tartalommal való együttműködés ma már nem csak néhány vezető online tartalomszolgáltató stratégiájának a része. A blogoszféra méricskélése jó játék, de közvetlen jelentősége egyre kisebb.
Frissítés:
Legnagyobb bosszúságomra eddig sehogy sem találtam azt a cikket, amiből ez a bejegyzés kiindult. Ahogy lenni szokott, most, teljesen véleztlenül ráakadtam.
Coach, founded in New York in 1941, was Initially operate by six leather artisans as the family workshop,they committed to pursuit of quality and innovation. Today, as the celebration of the 70th anniversary of the birth of the Coach classic American style, Coach Outlet are pleased to announce the launch of new luxury glassesseries, the series of Coach Outlet Online is made united to the world's leading fashion eyewear maker Luxottica adhering to Coach relentless pursuit of high quality and fashion design, and integration of innovative technology andnew materials, showing the unique shape and salient features of the brand perfectly.Coach Outlet Online Store offer many Coach Sunglasses Outlet .The elegant and innovative design combines the trendy shape such as round, cateye-shaped and oversized shape, the use of tailor-made acetate material, and a better visual effect after the HD processing. Each with a uniquely designed logo to be ornamented, the use of metal inlay, laser engraving technology or unique shape of the hardware device to show the elegant details. For example, the product in the Coach Outlet Store the Kissing C, ouch on the large luxury Natasha sunglasses, other iconic decorations, the gloves specially designed, and the diamond iconic logo engraved on each one. You can find more New arrivals in the product in the Coach Outlet Official Site.
I love this post, thanks for sharing!! In addition, I would like to introduce you to a hairdressing salon tools, I think you will like it.
Cheap Air Max
http://www.buyairmaxnike.com/specials.html
Buy Nike Air Max
http://www.buyairmaxnike.com
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com Tiger Shoes
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com asics nimbus 12
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com asics gel cumulus
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com onitsuka tiger by asics
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com asics gt2150
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com asics onitsuka tiger
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com Onitsuka tiger 66
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com onitsuka tiger shoes
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com Asics Shop
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com/onitsuka-tiger-mexico-66-c-8.html Onitsuka Tiger 66
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com/asics-gel-cumulus-c-25.html Asics Gel Cumulus
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com/asics-gel-nimbus-12-c-26.html Asics Gel Nimbus 12
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com/asics-whizzer-lo-c-20.html Womens Asics Running Shoes
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com/onitsuka-tiger-mini-cooper-c-11.html Onitsuka Tiger Mini Cooper
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com/asics-gel-nimbus-shoes-c-27.html Asics Gel Nimbus Shoes
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com/asics-gt2150-c-28.html Asics GT 2150
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com/asics-gt-2140-whitenew-navyblush-p-267.html Asics GT 2140
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com/onitsuka-tiger-mexico-66-c-8.html Onitsuka Tiger Mexico 66
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com/onitsuka-tiger-mini-cooper-c-11.html Onitsuka Tiger Mini Cooper
http://www.onitsukatigershoesbyasics.com/asics-california-78-c-24.html Asics California 78
hogy válság van. Mintha a boltos azért panaszkodna, hogy nem veszem a mellette lévő parkban szedett füvet
great blog,thanks for your sharing,it is so good for myself.
thanks for your sharing,it's good for our life.
Természetes, hogy nem növekedhet a végtelenségig- kicsit ez a .com lufira emlékeztet: nem tud a blogszféra akkora értéket koncentrálni, mint amekkorát tulajdínatanak neki. Ezért kipukkad. De nem lehet mindenki újságíró...
Rooza
|
2007. május 2. 17:24
|
Frissítéshez: csak ajánlani tudom a Trailfire kiegészítőt :)
elnézést az off-ért.
Blogokhoz, mint felhasználó:
Valahol bekövetkezik a csalódás, gyérülnek a bejegyzéseim. A csalódás részben abból fakad, hogy bizonyos tartalmak népszerűbbek, mint amit pl. én értéknek tartok, vagyis ezért érdektelennek minősül, pedig nem. A google-val elég sokan megtaláltak. Közben megkísérlem a sablonomat egyedivé tenni, és ezzel nagyon sok idő elmegy. Aztán belefárad az ember, mire megtanulja, hogy a különböző böngészőkben is normálisan jelenjen meg az oldala. Vagy sikerül, vagy nem.
Tudunk adatokat a következőkről:
néhány vezető kiadvány webhelyének napi forgalma, ezen belül külön az olvasók által generált tartalmat hasznosító oldalak forgalma, illetve a megtermelt jövedelem hasonló bontásban - lehetőleg független forrásból?