Az online lapok szerkesztőinek örök  dilemmája, hogy hagyják az oldalakról „lelógni" a hosszabb cikkeket , vagy bontsák oldalakra azokat.

Talán éppen az oldalbontás az egyetlen olyan téma, ahol a usability-fundamentalisták és a dizájn-hívők is ugyanazt hirdetik: A másfél képernyőnél hosszabb, görgetendő szöveg az olvasók elleni egyik legsúlyosabb merénylet.

Mike Davidson (aki mellesleg a Newsvine alapító-ügyvezetője) jó kis cikket (nevezd blogbejegyzésnek, ha jobban tetszik) hozott össze oldalbontás-ügyben. Szerinte csak a rettenetesen hosszú cikkeket érdemes darabokra bontani, illetve olyan anyagokat, ahol eleve adódik a „felvonásokra" való felosztás.

Sok honlap szerkesztői persze nem holmi tartalmi, vagy használhatósági szempont szerint döntenek az oldalakra bontásról. A sok külön oldal (elvileg) sok kattintást szül, vagyis szépen pörgeti a látogatottsági adatokat.  Meglehetősen primitív és nem is elég hatékony gyakorlat. Az olyan cikkek, ahol néhány sor után máris kattintani kell irritálja, rossz esetben akár végleg el is riasztja az olvasókat

Az elmúlt években több online kiadvány is szerkesztettem. Davidson határozott véleményével szemben azt tapasztaltan, hogy az értelmes oldalbontás segíti a hosszú anyagokban való eligazodást és ha gyorsan letöltődnek az oldalak, akkor különösebb sokkot sem okoz az olvasóknak. Ugyanakkor a forgalomelemzésekből általában valami olyasmi derül ki , hogy az oldalakra bontott cikkeknél kb. az első oldal látogatóinak 40 százaléka jut el a második oldalra, aztán pedig még tovább olvad a közönség. Elég pocsék adatok ahhoz, hogy meggyőzzenek valakit az oldalbontás ártalmasságáról. Mielőtt azonban elkezdenél rettenetes hosszúságú cikkeket egyetlen oldalba begyömöszölni, nézd meg milyen adataid vannak arról, hogy az olvasók hány százaléka jut el egy 10.000 karakteres cikk a háromezredeik, a hétezredik, vagy a tízezredik karakterig. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy itt sem jobb az arány, mint az oldalakra bontott cikkek esetében.

Nem hiszek az egyedül üdvözítő megoldásokban. Minden tiszteletem Davidsoné, de téved, mikor az oldalbontás ellen lázít. Ha a fordított piramis séma szerint építed fel a cikkedet, akkor nagyon is jó, ha az információk minden rétege külön oldalra kerül. Akkor is hasznos az oldalbontás, ha a cikk egyes részei önállóan megélnek, kerek egységet képeznek. Ilyenkor egyszerűbb a külön oldalakra hivatkozni, vagy azokat könyvjelzőbe eltenni. Ha az oldalakra való bontás mellett döntesz is, mindenképpen gondosodod kell az egyetlen adagban nyomtatható változatról. (Iszonyú idegesítő, ha egy cikk csak darabokban nyomtatható ki.) Ez alternatívát jelenthet a lapozástól idegenkedők számára is.

Ha mégis az egyetlen oldalon való elhelyezést választod, akkor nagyon fontos a közcímek alkalmazása. Segít benne, hogy az olvasó ne tévedjen el a hosszú görgetés közben, ráadásul a Google is szereti. (Főképp akkor, ha értelmes, kifejező közcímeket találsz ki.)

Viszonylag kevés olyan blogbejegyzés születik, ahol a hossz indokolná az oldalbontást. Itt általában az motiválja a bloggereket, hogy a lehető legtöbb bejegyzés jelenjen meg a blog nyitóoldalán. A gazdagabb tartalommal elvileg jobban megragadható az olvasók figyelme, viszont az egész az ellenkezőjére fordul akkor, ha a nyitó oldalon a semmitmondó címen nincs semmi és kattintani kell ahhoz is hogy megtudd, hogy érdekel-e téged egyáltalán a bejegyzés.

Mérlegelni kell tehát, hogy megéri-e a „marketing-tördeléssel” kicsit megpörgetni a látogatók számát, vagy többet ér a kevesebb, de az oldalakon több időt eltöltő olvasó..