A hétvégén jöttem rá, hogy a szerkesztőségek "belső életébe" bepillantást engedő (kukkolós) videókat bemutató bejegyzésekből kimaradt a legnagyobb, legismertebb, a PublicEye
Különleges képződmény, ami azzal a céllal jött létre hogy átláthatóvá tegye a CBS News és a CBSNews.com működését. Innen, a keletközép végekről nézve elég hihetetlen egy ilyen vállalkozás, hiszen errefelé inkább az átláthatatlanná tételen szokás ügyködni. (Erről persze eszembe jutott Majtényi László tündöklése és bukása a valamikori a Magyar Hírlapnál.)
A Public Eye nagyon ügyes valami (mondjuk blogféleség, de becsszó, nem akarom újra kezdeni a vitát a blogk mibenlétéről), aminek persze nem az a célja, hogy leleplezze a CBS News manipulációit, hanem hogy erősítse a „cég” hitelességét, illetve kielégítse a kulisszák mögötti történések iránt érdeklődők igényeit. Szerintem mindkét célt sikerül is elérniük.
Találni itt „élő” felvételt az esti híradó vezérlőjéből, de megnézheted az egyik reggeli napindító értekezletet is. Komoly vezető szakemberek a filmekből is ismert kék ingben (nyakkendősen, de zakó nélkül – magunk között vagyunk ugye), gondterhelt arccal, de minig magabiztosan végzik a dolgukat. (Biztos az én hibám, de nekem a régi híradók „spontán” termelési tudósításai jutnak az eszembe.)
A kivitel persze irgylére méltó módon profi, de mégsem tudja elfeledtetni, hogy erősen hiányos ez a nagy „transparency”.
Minden munkahelynek, így egy szerkesztőségnek is vannak olyan belső információi, amik nem szolgáltathatók ki a külvilágnak. Az újságírók rengeteg olyan „off record” információval dolgoznak, amik fontosak, megbeszélendők egy belső értekezleten, de közvetlenül nem kerülhetnek be a hírekbe. A „kukkoló” érdeklődők nem lehetnek tanúi az ilyen információk mérlegelésének, nem tanulmányozhatják a szerkesztőség működésének belső folyamatait. Akkor meg mi szükség a teljes átláthatóság imitálására? Az ilyen, gondosan megrendezett kitárulkozás sokkal őszintétlenebb tud lenni, mint a csendes zárkózottság.
RSS 