Tegnap egy olyan témáról vezettem „kerekasztal” beszélgetést, ami tulajdonképpen nincs is.
Nem a média átalakulását és az online média ebben betöltött szerepét vitatom, hiszen erről szól ez az egész blog.  A média átalakulása azonban nem olyan, mint egy szoftverfrissítés (upgrade). Nem úgy működik, hogy egyik napról a másikra lecseréljük az elavult, divatjamúlt média 1.0-t a modernebb, szebb média 2.0-ra.

A média átalakulása  - elsősorban a hírmédiára gondolok – számos, egymással párhuzamosan zajló részfolyamatból áll össze. Ezek között sok olyan ötlet, megoldás bukkan fel, ami egyáltalán nem új (pl. blog, hozzászólás a cikkekhez, közösségi szerkesztés), csak a körülmények sajátos alakulása miatt most jutottak nagyobb nyilvánossághoz, kezdtek szélesebb körben elterjedni. Mások (elsősorban a hihetetlen sebességgel terjedő videós tartalommegosztás) olyan gyorsan bukkantak fel és terjedtek el, hogy azok erősen sokkolják hagyományos médiát.

Az átalakuló új média különböző rétegei más fázisban vannak. Valójában megtévesztő tehát az új média valamilyen egységes, új fejlődési szakaszáról beszélni. Könnyebben megérthető, ha külön külön beszélünk a szerkesztett (profi) és a civil (amatőr) tartalom viszonyáról, a tartalom és a tartalomhordozó szétválásáról (hírgyűjtés, közösségi hírszerkesztés, RSS stb.) a terjesztés átalakulásáról (közösségi megosztás, ajánló rendszerek stb.), a mikrotartalmak növekvő szerepéről (az „előrecsomagolt” tartalom koncepciójának a válságáról) és így tovább.Szerintem a  tegnapi beszélgetés legfontosabb tanulsága is az volt, hogy ugyan az átalakulás a hazai médiában óvatos, tétova, de a változtatási szándék/kényszer világosan érzékelhető.

  • A legnagyobb ellenállás egyértelműen a profi-amatőr együttműködés területén látszik.
  • A legnagyobb nyitás a tartalmak „elengedésében” tapasztalható. (Érdemes visszakeresni weben, mekkora hiszti tört ki a   tartalomszolgáltatók között alig néhány éve a Hírkereső tevékenysége matt.)
  • A legnagyobb tanácstalanság a videómegosztók körül alakult ki (Mit is kezdjünk velük? Hogyan profitálhatok belőle úgy, hogy ne blamáljam magam az ottani, gyakran kínos, ízléstelen anyagokkal? Hogyan jelentethetem meg ott a tartalmaimat úgy, hogy közben a kontroll is megmaradjon.)

Adalékok:

Néhány blogbejegyzés a Web 2.2. Symposium első napjáról

Shadowrider 
Sebestyén Anna
http://web2symp.blog.hu/
http://web22symposium.blogter.hu/