Rosszul állhat Fodor SZDSZ elnökségért folytatott kampánya. Olyan eszközt kellett bevetnie, amit nem igazán szeret. A tavalyi (országgyűlési) kampány alatt az emdéefes Csapody Miklós és az emeszpés Simon Gábor társaságában ugyan belevágott egy társas blogba, de 3 hónap alatt mindössze 2 semmitmondó bejegyzésre futotta. (Persze, miért is törte volna magát? Egyéni győzelemre csekélyke esélye volt, a pártlistán meg biztos befutó helyen indult.)
Most a Blogteren indtott blogjával próbálja leelőzni Kókát. Az alcím: Liberális webnaplóm. (Kétszeresen hülye alcím: Aki nem tudja Fodorról, hogy liberális, az amúgy sem fogja olvasgatni ezt a blogot, vagyis az alcím első fele felesleges. A webnapló meghatározás talán elmegy valamelyik képes hetilapban, de ebben a közegben már csak az „internetes webnapó” lehetne szerencsétlenebb.)
Címkék: blog, fodor. liberális, program, szdsz Ezektől a kulcsszavaktól legfeljebb Rózsa Misi kerül izgalmi állapotba.
Nem tudom, hogy Fodor Gábor magától, vagy valamelyik tanácsadója biztatására/segítségével vágott-e bele a blogolásba. Nem is tudom, melyik a rosszabb. Pontosan nem is értem, kiknek szól ez a blog. A széles közönségnek? Akkor óriási tévedés azonnal a Cselekvési programmal traktálni a népet. Vagy az SZDSZ aktivistáinak? Akkor miért a Blogteren jelenik meg? Szerintem az átlagember, vagyis annak is az az alfaja, amelyik olvas még újságot, vagy nem akkor megy ki pisálni, amikor a politikai híreket olvassák a tévében azt tudja Fodorról, hogy ő az a túlkoros, vörös hajú kamasz, aki a rendszerváltás körül ott sertepertélt Orbán mellett, később átigazolt az SZDSZ-hez, gyorsan megbukott miniszterként, azóta pedig nem tudni róla semmit. Fodor blogja segítségével megmutathatná, hogy ki is ő valójában. Ha megmarad a pártbrosúrák osztogatásánál, legfeljebb csak saját pártja „netkommandósaira” számíthat olvasóként.
Coach, founded in New York in 1941, was Initially operate by six leather artisans as the family workshop,they committed to pursuit of quality and innovation. Today, as the celebration of the 70th anniversary of the birth of the Coach classic American style, Coach Outlet are pleased to announce the launch of new luxury glassesseries, the series of Coach Outlet Online is made united to the world's leading fashion eyewear maker Luxottica adhering to Coach relentless pursuit of high quality and fashion design, and integration of innovative technology andnew materials, showing the unique shape and salient features of the brand perfectly.Coach Outlet Online Store offer many Coach Sunglasses Outlet .The elegant and innovative design combines the trendy shape such as round, cateye-shaped and oversized shape, the use of tailor-made acetate material, and a better visual effect after the HD processing. Each with a uniquely designed logo to be ornamented, the use of metal inlay, laser engraving technology or unique shape of the hardware device to show the elegant details. For example, the product in the Coach Outlet Store the Kissing C, ouch on the large luxury Natasha sunglasses, other iconic decorations, the gloves specially designed, and the diamond iconic logo engraved on each one. You can find more New arrivals in the product in the Coach Outlet Official Site.
I love this post, thanks for sharing!! In addition, I would like to introduce you to a hairdressing salon tools, I think you will like it.
Cheap Air Max
http://www.buyairmaxnike.com/specials.html
Buy Nike Air Max
http://www.buyairmaxnike.com
hogy válság van. Mintha a boltos azért panaszkodna, hogy nem veszem a mellette lévő parkban szedett füvet
great blog,thanks for your sharing,it is so good for myself.
Nem hogy nem baj, hanme kifejezetten jó, ha egy politikus "alászáll". Nem jó viszont, ha a "néppel" való párbeszéd helyett pártbrossúrákat próbál lenyomni a torkán.
Még mindig nem értem, hogy miért baj az, ha egy politikus "alászáll" a nép közé és kifejti a véleményét olyan kérdésekről, amelyekről bármely művelt vagy kevésbé művelt publicista, mezei internet user is kifejtheti és véleményformálhatja a jó népet?
nemecsek: Nem arról írtam, hogy az újságban az apró betűket is elolvasó, határozott politikai nézetekkel emberek mit gondolnak Fodorról, hanem arról, hogy milyen képük van róla azoknak, akik csak a Tényekből és a Blikkből tájékozódnak.
Egyébként nem Fodorral van bajom, hanme a blogjával. Nagy különbség.
Néhány tény: Fodor Gábor azért hagyta ott a Fideszt, mert az a párt eltávolodótt a liberális, szabadelvű, eszméktől és konzervatív, mára pedig populista és nacionalista irányba fordult. A távozás, ami itt pejoratív értelemben említtetett tehát semmiképp sem Fodor hibája vagy bűne.
Másrészt Fodor nem bukott miniszter, hanem Horn Gyula akarnokságának a következménye, amellyel az első MSZP-SZDSZ kormányt terhelte.
Harmadrészt Fodor Gábort még akkor is érdemes lesz majd meghallgatni - toleráns, józan és kiegyensúlyozott hozzáállása okán - a közélet kérdéseiről, amikor a "percemberkék" és önjelölt szakértő bloggerek nevére már a kiskutyám sem fog emlékezni.
dilike
|
2007. február 19. 14:25
|
tartok tőle, hogy kampányblog lesz ez is....most még nagyon brossúra ízű
amúgy nem csak saját pártja "netkommandósai" olvassák (most még), a hsz-kben bőven akadnak beszólások is, és megy persze a (blogtéren) szokásos vita is
persze, ha marad a kampányosdi, akkor el fognak kopni az olvasók...
pollner
|
2007. február 19. 12:50
|
Jelzők helyett érveket, ha lehet...
(Egyébként pedig ez itt nem politikai blog, Fodor blogja mint kommunikációs képződményt került a képbe.)
Sajnálatos, mert személy szerint értelmes embernek tartom Fodor Gábort, kiegyensúlyozott és talán ő az egyedüli ebben a fostalicska pártban, amelyet képvisel, aki nem személyeskedik. Ugyanakkor a fostalicska párt számomra,amelyet Fodor képvisel, még ha a dilettánsaival egyetemben, a háttérből rátelepedően,megbújva irányítja a nagyobb koalíciós pártot, diktatórikusan, zsarolva gyakorolja is hatalmát, ami lassan lecseng, - nem találom ideálisnak a pénzéhes Kóka megválasztását oly alattomos, aljas módon mint ahogy az tükröződik (itt gondolok a baranyai eseményekre). Az erőszakos csak a semmiről kommunikálni tudó Kókával jól megbukik az szdsz és magával fogja rántani a nagyobb pártot is. Na erre várok, már épp ideje, hogy megszülessen egy ilyen "lekvárnélküli" bukta. De most elfogom olvasni Fodor blogját.