Ma kora reggel Neumann Gáborral a Weblog Awards idei díjazottjairól kellett volna beszélgetnem. Persze nem magánbeszélgetésben, hanem a Reggeli Gyors (Klubrádió) adásában. Bevallom nekem egészen tegnap délutánig – ekkor telefonált a műsor szerkesztője -  fogalmam sem volt, hogy éppen most volt valami eredményhirdetés. A verseny végül is jó ürügy volt ahhoz, hogy ezredszerre is megpróbálkozzak a bogok körüli félreértések eloszlatásával. (Persze tisztában vagyok vele, hogy mire eloszlanak a félreértések, a blogok annyira beépülnek az online tartalomfogyasztásba, hogy teljesen értelmetlenné válik bármiféle definiálásuk.)

Mostanában olvasgatom Chris Anderson Hosszú Farok című könyvét, aminek egyik legfontosabb gondolata, éppen az, hogy ma már a rádiók, tévék, újságok által összeállított sikerlisták határozzák meg, mit fogyasszon a „nép”. Szakosodott, kifinomult „szűrők” és ajánlórendszerek gondoskodnak arról, hogy az emberek akár a legszűkebb területen is megtalálják azt, ami a számukra fontos. Van-e értelme egy ilyen helyzetben  egy blogversenynek?

Először is tisztázni kellene, mi is az a blog? (Természetesen ezt a témát a rádióban sem sikerült elkerülni.) Szerintem nem több, mint egy egyszerű, rendszeresen frissülő internetes felület, ahova könnyű tartalmat feltölteni. Maga a „blogság” tehát kevés ahhoz, hogy nagyon sokféle internetes tartalmat egyetlen lineáris skála segítségével méricskélhessünk.

Lehet persze skatulyázni, vagyis kategóriákba sorolni a blogokat. A Weblog Awards idén 49 kategóriát állított fel, ami első pillantásra (és a sokkal szerényebb Golden Blog 11 kategóriájához képes)t bőségesnek tűnik, valójában azonban ez sem képes lefedni a blogok sokféleségét. Ennek megfelelően tehát össze nem mérhető blogok összeméréséből születtek meg a győztesek.

Nézzük például a politikai blogok listájára. Az első helyezett a RealClearPolitics ett. A szavazatok több mint felét besöprő „blog” lényegében nem más, mint egy nagyon jól szerkesztett linkgyűjtemény. (A „hozzáadott érték” nem valamilyen saját anyag, hanem a szűrés.)

Ezzel versenyzett például Ben Smith blogja - ez a Politico portálon jelenik meg, (Itt tehát egy profi újságíró politikai széljegyzeteiről van szó.) Összemérhető a kettő? Aligha.

A tanulság ismét az, hogy az efféle versenyek valódi rangsor felállítására nem alkalmasak. Leginkább arra jók, hogy a verseny körül felhajtással egy kis nyilvánosságot biztosítsanak az „ügynek” – és magunknak a szervezőknek. (Nekem meg egy újabb lehetőséget arra, hogy elmondhassam, hogy a blog NEM NAPLÓ és NEM MŰFAJ!)