„[origo] Média és Kommunikációs Zrt. néven önálló kommunikációs és médiacégként működik október elsejétől a T-Online tartalomszolgáltatással foglalkozó üzletága” - írja azt MTI nyomán több hírszolgáltató.  „A folyamatos technológiai fejlődés és innováció, a változó ügyféligények, az iparágak átalakulása, konvergenciája, az éleződő piaci verseny megkövetelik, hogy a korábbi évek technológia-központú szemléletéről az ügyfelek mind jobb és rugalmasabb kiszolgálására, igényeik lehető legteljesebb kielégítésére helyeződjön a hangsúly.” - olvasom még. (Figyelem, a szövegben nem szerepel a „kihívások”.)

Jó ideje sejthető volt már, hogy a „T” csoportnak csinálnia kell valamit az [origo]-val. Megnőtt a gyerek, kinőtte ez eddigi ruháit. Annak idején a Matáv azért (is) szánta el magát saját tartalomszolgáltató építésére, mert azt remélte, hogy ezzel is serkenti a hazai internetezés terjedését.
(Egy reálisabb díjszabás persze erősebb motivációt jelentett volna, ezért komoly küzdelem is folyt, de ez egy másik mese.) Az [origo] szépen megnőtt, megerősödött, a már T-ésített Matáv kissé megöregedett, lelassult.

Az [origo] születésének idején világtendencia volt a technológiai és a tartalomszolgáltató cégek összekapcsolódása. (AOL- Time Warner stb.)  A dotcom válság (2000. közepe) után a technológia cégek egy része kimenekült ezekből a házasságokból, a más részüknek már nem kellett menekülniük, mert addigra padlót fogtak. Nálunk nem volt komoly dotcom láz, alig hallhatót pukkant a lufi, a DataNet és az Elender szép csendben elsorvasztotta másodvonalbeli tartalomszolgáltatását (a DataNet Online történetének én is részese voltam)  Az [origo] talpon maradt.

Az első időben volt némi rivalizálás az Index és az [origo] között. (Miközben az [origo] a látogatók számában elhúzott, az Index a „legolvasottabb portál” címet adományozta önmagának. Persze az [origo]  impozáns számain is lehetett vitatkozni, mert azt igen szépen pörgette a nem sokkal korábban megvásárolt Freemail. (1999. környékén ráadásul újabb vita robbant ki, mikor az auditálást végző független Webauditról kiderült, hogy az Index fejlesztőivel dolgoztat...) Mindezek a viták persze régen elcsitultak. Az Index és az [origo] más-más irányt választva szépen elfoglalták a hazai piac vezető pozícióit.

A hazai tartalomszolgáltatók közül az [origo] került a legközelebb az eredeti portál-koncepcióhoz: Erős kereső, sok szolgáltatás, külső forrásból származó hírek. Mára ez kissé módosult. A „saját” kereső szerepe minimális, a hírszolgáltatás egy része saját szerkesztőséggel történik, de szerepe ennek ellenére is másodlagos, egyre dominánsabbak viszont a szolgáltatások.

Mindez persze idegen egy távközlési cég számára. Nyilván vannak a T vezetősében, akik érzelmileg kötődtek / kötődnek az [origo]-hoz, de ez üzleti érvként nem elég. Három lehetősé marad: az eladás, az önállósítás és a korábbi helyzet variálása. Az első problematikus, mert az árban érvényesíteni kellene azt a rengeteg pénzt, amit a T az elmúlt években  az [origo]-ba betett. (A cég vezetői szerint az [origo]  csak az elmúlt időkben vált nyereségessé, vagyis képes bevételeiből fedezni működési költségeit. Erről Apuka apanázsai nélkül évekig álmodni sem lehetett volna.) Ilyen naygvonalú kérő nyilván nem volt a láthatáron. Én az eddig a állapot  variálására (az [origo]  T csoporton belüli helyének átminősítésére stb.)  tippeltem – szerencsére tévedtem.

Az új cég zárt részvénytársaság. Nem tudni, mekkora stafírungot kapott a most útjára engedett [origo], nem tudni, mekkora tulajdoni részt tartott meg a T és kik a többi tulajdonosok. A sok ismeretlen ellenére is el tudom képzelni, hogy az  új, önálló [origo] a korábbinál rugalmasabb, dinamikusabb szereplőként jelenik meg a hazai online médiapiacon.

Lesz egy kis felbolydulás, vagy régen le van zsírozva minden?

Adalék:

Itt a T-Online sajtóközleményének teljes szövege. Úgy látom, az online hírszolgáltatók nem strapálták túlzottan magukat, hogy a szöveg mögé nézzenek...