Mifelénk  - egy szűk "beavatott" kört leszámítva– a címkézés valami negatív dolgot jelent. Azt, amikor a politikusok (vagy a média) erőszakkal egy céljaiknak megfelelő skatulyába próbálnak begyömöszölni valakit-valamit. (Nácikommunistafasisztaávóscigányrasszistatolvajsöpredék….)

Az online média iránt elkötelezettek számára a címkézés (tagging) egészen mást jelent: A tartalmat leíró kulcsszavak rendelését a szövegek, hangfelvételek, képek, videók mellé.

Jeff Jarvis nemrég kiszúrta, a Guardian  hirdetését, amiben címkeszerkesztőt keresnek. Olyan valakit, aki egyaránt jártas az informatikában, az archívumi munkában (könyvtártudományban) és kellő affinitással rendelkezik a szerkesztői munka iránt is.

A Times of London nemrég kereső-szerkesztőt vett fel. Feladata, hogy támogassa a szerkesztőség munkatársait az anyagok hatékonyabb felkutatásában, illetve hogy  keresőbaráttá tegye a lap anyagait.

Egyre több online lap foglalkoztat közösségi tartalommal foglalkozó, illetve a köüzösséget szervező szerkesztőt (community editor). Ma már messze nem csak „cenzori” feladatok ellátása a dolguk…

A linkszerkesztőket talán megemlíteni is felesleges. Ez sok helyen szinte már hagyományos munkakörnek nevezhető.

A Biving Reportot olvasva azért kiderül, hogy ezek a munkakörök az amerikai online szerkesztőségekben sem nevezhetők általánosan elterjedtnek.  Egy korábbi felmérésük szerint például a 100 legnagyobb forgalmú lap közül csak egyetlen használta a címkézést.