Az elmúlt napok hazai áldozatai közé kell sorolnunk a
YouTube Video
Identification premierjét is.
Lehet, hogy most mással voltál elfoglalva, de kedvenc videóid eltűnésekor és az
első letiltott feltöltési kísérletnél tapasztalhatod majd, hogy valami
megváltozott. Ez persze még nem holnap lesz.
A YouTube még kísérleti stádiumban működő rendszerének lényege, hogy az
adatbázisában szereplő (a jogtulajdonosoktól származó) referenciaanyagokat
összehasonlítja a feltölteni szándékozott videóval. Amennyiben hasonlóságot
talál, akcióba lép a jogtulajdonos választotta következő fokozat. Ez lehet a
teljes tiltás, lehet promóciós felhasználás (meghatározott hossz)
engedélyezése, vagy a bevétel megosztása mellett engedélyezett feltöltés. A
letiltott feltöltés esetén a felhasználó tiltakozhat - amivel rövid úton
elérheti, hogy mailcíme a szerzői jogi szervezetek kezébe kerüljön.
A YouTube rendszere természetesen csak a tartalomtulajdonosok együttműködésével
épülhet ki. Minden esély megvan rá, hogy lesznek, akik egy másik (harmadik,
negyedik...) tartalomellenőrző rendszer mellett sorakoznak majd fel. Az is
lehet, hogy a filmstúdiók egyszerre több rendszer ellátásával, kezelésével
lesznek majd kénytelenek foglalkozni. (Új igazgatóságok, sok jól fizető
pozícióval. Hurrá!)
A legnagyobb jogtulajdonosok egyébként éppen a napokban fogadtak el egy
Principles for User Generated Content Services dokumentumot, ami címének megfelelően a
felhasználói tartalmakkal üzemelő szolgáltatások regulázásának módjait
ismerteti. Szép jogi szöveg, meglehetősen egyoldalú és fenyegető. A
legszebb része szerint attól, hogy a szolgáltató a jogtulajdonos
figyelmeztetésének hatására leveszi a kifogásolt tartalmat, egyáltalán nem
biztos, hogy elkerüli a további jogi lépéseket.
Még nem lehet tudni, menyire lesz hatásos a YouTube rendszere, mennyire kapják
össze magukat az UGC szolgáltatók, de az egyértelműen látszik, hogy háború lesz.
A filmstúdiók pénzt akarnak, a felhasználók szabad tartalmat. Sajátos helyzetbe
kerülnek a hagyományos tartalmat felhasználóktól származó (UGC) anyagokkal
dúsító tartalomszolgáltatók. Képesek lesznek ellenőrizni az oldalaikra felkerülő
anyagok eredetét? Hoznak annyi bevételt ezek az anyagok, amik kitermelik az
esetleges büntetések költségeit? Azt hiszem, nagyon hamar eljön az az idő,
amikor már néhány "figyelmeztető" sor nem védi kellőképpen a
tartalomszolgáltatókat.
Mi lesz? Kiürülnek a tartalomszolgáltatók? Vagy éppen most jön csak el az
amatőrök ideje?
hogy válság van. Mintha a boltos azért panaszkodna, hogy nem veszem a mellette lévő parkban szedett füvet
good blog,thanks for your sharing,it is so good for me,if you can sharing more and more blog to others,we will love you forever.
zsoltu
|
2007. október 26. 09:46
|
Hát, hogy mi lesz, az persze a szereplőkön is múlik, de egy biztos: a hagyományos kiadóknak ideje múlóban van. Ahogy Madonna is azt választotta, hogy felmondott a kiadójának, mert neki nem kiadóra van szüksége, hanem egy menedzserre, vagy ahogy ha jól tudom a Radiohead ingyen teszi elérhetővé a zenéit.
Persze más ez a dolog a film és a zene esetében, zenénél jobban lehet látni a jövőt. A cédé nem más, mint mörcsendájz, ajándék a zenekartól, mondjuk gyűjtőknek, és nem bevételi forrás. A bevétel a koncert lehet, az előadás, ahol élőben nézed meg azt, ami így nem is másolható helyzet, épp azért, mert élő.
Filmél azt lehet látni, hogy a mozi az, ami kifelé megy a divatból, és hát mondok valamit: Szőke Andrással beszélgettünk a dolgokról, és azt mondta, hogy más megoldást fog keresni, nem a mozit - majd figyelmezzétek az Estiskolát, mert dolgozunk az új megfejtésen. :)
Lehet, hogy a legelsőre asszociált gondolatok túl egyszerűek, nekem mindenesetre azonnal a már milliószor látott példa jutott az eszembe, leghíresebb példa a mára már kb. elfeledett Napster.
Egy honlap/netes alkalmazás mutat valami nagyon jót, ami ráadásul nagyon userbarát. Egyre többen használják, aztán elképzelhetetlenül sokan. A userbarástág (ami net esetében 90%-ban párosul valami jogszerűtlenséggel) szorozva a felhasználók száma = növekszik miatt elkezdenek érdeklődni a "netes erőszakszervezetek", majdkis idő múlva a netes alkalmazás, bumm, összeroppan, eltűnik, megszűnik (ebbe a stádiumba sorolnám azt is, hogy mittudomén, pénzes lesz, ilyenek).
Ez után a stádium után jön az áldás: a net fejlődik, létrejön az alkalmazás megannyi klónja, amelyik többet tud nyújtani az előzőnél, növekedni kezd, és......
nalim
|
2007. október 25. 13:42
|
azért vannak okos megoldások.
http://www.youtube.com/user/showtime
edem
|
2007. október 25. 13:30
|
Új igagatóságok?