Régóta frusztrál, hogy miközben naprakészen tudom, mi történik az amerikai, vagy a brit online médiában, fogalmam sincs arról, mi zajlik a szomszédban.Most úgy adódott, hogy „keleti” kapcsolatok után kutatva elvetődtem a media café polska blogra, ami elképesztő információbányának biznyult. Egy bejegyzésbne itt akadtam a Salon24 nyomára is.

A Salon24 olyan blogmédia-felület, amilyennek én fogantatásakor a Blogtert is elképzeltem. (Mire megszületett, nagyon más lett a kicsike, mára meg már gyakorlatilag kiesett a látókörömből.) A Salon24-nek nincsenek látványos, személyre szabható felületei, különleges szolgáltatásai, van viszont 3000 aktív blogger és 100.000 regisztrált felhasználó. (Persze lehet hozzászólásokat írni, mindekiről minden pillanatban lehet tudni hány bejegyzéssel és mennyi hozzászólással hitelesítette nevét, van címkfelhő, RSS stb.)

 A napokban első születésnapját ünneplő (és  már egy komoly kiadó díjat is beseprő) szolgáltatás alapítója Igor Janke, a konzervatív Rzeczpospolita (Köztársaság) napilap újságírója, de sok más ismert újságíró is fellép itt. (Nem igaz tehát, hogy a konzervatívok eleve be vannak oltva a blogolás ellen.) A Salon24 ugyanis olyan  politikai-közéleti csatatér, ahol illik jelen lenni. (A viharos lengyel belpolitikának  köszönhetően téma van mindig bőven.) Az újságírók persze nem hülyék, nem bújnak álnév mögé, hanem saját nevükön írnak. Az „amatőrök” egy része is vállalja nevét, de természetesen lehet nicket is használni.

A Salon24 oldalain csak Google (AdSense) hirdetések futnak, a bevétel az üzemeltetőé, a bloggereknek marad a hírnév...

Képtelen vagyok megérteni, hogy miért tud Lengyelországban működni egy ilyen „újság” és miért nem tud nálunk. Miért halt el még a  Blogteren belül létező, méreteiben és hatásában a Salon24-hez alíg mérhető, Nagypolitika "melléklet" is.   Az, hogy nagyobb azország, nagyobb a potenciális olvasóközönség nem hiszem, hogy kielégítő válasz lenne. Lengyelországban persze a mienknél sokkal komolyabb hagyományai vannak a minőségi újságírásnak. Még a '70-es években, a legsúlyosabb válságban is kiadtak olvasható lapokat (a Polytika című hetilap csak pult alól volt kapható), de a napilapokban is mindig akadtak olvasható cikkek. Esetleg, ha összehasonlítjuk a legnagyobb példányszámú lengyel politikai napilap, a  Gazeta Wyborcza  és a Népszabadság tartalmát, minőségét (a nyomtatott és az online lapot is) talán megsejtünk valamit..

A lengyel forrásokat böngészve egyébkén az a benyomásom, hogy a lengyel politikusok többsége is digitális analfabéta. Azért persze születnek „remekművek.” Az alábbi kampányfilm lengyel nyelvtudás nélkül is megérthető.