„Pártoktól független, de nem semleges lesz a régi-új Esti Hírlap” – nyilatkozta a sokadszorra újrainduló lap főszerkesztője. „A lap a szó klasszikus értelmében a polgári értékekre helyezi a hangsúlyt, politikai irányultság nélkül” – olvasom tovább és nagyot ásítok.
Kit érdekel ma Magyarországon egy olyan „politikai irányultság nélküli lap”, amiben sem zaftos bulvárpletykák, sem meztelen csajok nincsenek? (Vagy ezek esetleg szerepelnek a „klasszikus polgári értékek” között?) Nem értem, hogy komoly emberek hogyan gondolják, hogy felébreszthető az Esti Hírlap? Olyan jó lett volna az a lap? Frászt. Gyengécske félig-meddig bulvár újságocska volt. Annyira erős lenne a márka? Dehogy. A 45 évesnél fiatalabbaknak legfeljebb csak valamilyen homályos emlékeik lehetnek róla. „Sikerét” annak köszönhette, hogy nem volt más. A rendszerváltás óta t többször próbálták már feléleszteni – valamennyien gyorsan és biztosan belebuktak.. Az Esti Hírlap sikeres kiadására csak akkor lenne esély, ha előtte feltámadna az egész Kádár-rendszert.
hogy válság van. Mintha a boltos azért panaszkodna, hogy nem veszem a mellette lévő parkban szedett füvet
pollner
|
2007. október 10. 08:49
|
@tsikorgo: Igazad van. Rosszul fejeztem ki magam.
Ez a blog elsősorban média most zajló átalakulásával foglalkozik, ahol egyes jelenségek, folyamatok megértésében sok segítséget kaphatunk, ha kicsit visszafele (is) nézünk.
pollner, érdekes a megjegyzésed, h. téged a média jövője érdekel, nem a múltja. Jónéhányszor van olyan érzése az embernek (aki pénzt kap azért, hogy régi dolgokat olvasson - mint én, tehát az objektivitás kedvéért: némileg érdekelt is vagyok a dologban), hogy a színpadon ismerősek a szereplők, a dramaturgia is hasonló. Magyarul, volt már mediális váltás, mediális "forradalom", a hatalmi-üzleti-kulturális játszmák lejátszására viszonylag kevés séma létezik. Ma is.
Rooza
|
2007. október 3. 18:33
|
A vezetéknév megkevert.
[...]a Lantos Magazin „magát az anyagot fogja szolgáltatni: az élet anyagát és az irodalom anyagát."
Literatura keretei immár túlságosan szűkek: szétfeszítik azokat ... olvasóink felfokozott és jogos kultúrigényei” – közli Supka, hogy a lap beleolvad a Lantos Magazinba, egyúttal elvállalja annak szerkesztését – addig Lantos Kálmán szerkesztette.[....]
a magazin 1929-ben indult. Egy példányom van valahol...
http://href.hu/x/3myx
Rooza
|
2007. október 3. 17:35
|
Pocakos! Úgy feltételezem, hogy Lantos már jóval korábban ott volt! És maradt.
De még utánanézek. Tényleg a kezdetekről akartam írni, vagyis hogy ment át, és milyen örökség. Azért csodálkoztam kicsit, hogy miért a 60-as éveket emlegeted. De lehet, hogy ökörséget kombináltam:)
Visszamegyek a wikire..
@ pocakos: Ha én valóban esti lapot akarnék indítani, nem egy a Kádár rendszerhez kötődő, azóta 3x feltámasztott, majd gyorsan bebukó lap címével próbálkoznék. Aki ezzel a névvel próbálozik, azt elsősorban nem a délutáni lapok piacán tátongó piaci rés hozza izgalomban.
pollner: az újraolvasást és is csak ajánlani tudom. Én a 60-as évekről (Kelen) irtam, Rooza pedig már a 80-asokról (Lantos). Legelső hozzászólásom, pedig kimondottan "szakmai" volt: a du., esti újságok megjelenéséhez NEM kell a Kádár-korszaknak feltámadnia......
@ Pocakos: Olvasd el újra a bejegyzést és a hozzászólásokat is! A normális sajtó felől nézve az Esti ugyanolyan sz** lap volt, mint a többi. Ha viszont az akkori sajtóviszonyok szerint vizsgáljuk, akkor igenis viszonylag könnyedebb volt. Rövidebb cikkek voltak benne, több volt s színes hír. "Természetesen" az Esti élén is "megbízható elvtárs" állt, de nem ő irányította alapkészítést, hanem csak az "irnyvonal" helyességét felügyelte.
(Hja, "irányvonal" - ezeknek a szép, veretes kifejezéseknek is elkelne egy múzeum...)
Rooza
|
2007. október 3. 08:28
|
Pocakos, most az előző lapok örökségéről hoztam adalékot, mint mezei juzer, és nem a politikát nézem. Összességében meg semmi sem romantikus sajnos :)Karinthy említett életrajza sem romantikus korszakról árulkodik.
Mindentől függetlenül, a régebbi lapok tartalmasabbak voltak szerintem.
Én nem találom/találtam annyira romantikusnak, mint Rooza. Kelen Béla volt a főszerk., és a 60-as években egyátalán nem éreztem olyan "könnyednek" a lapot, mint pollner. Igaz, én akkoriban nem írtam, hanem árultam. ;-) 80 fillér volt, a legtöbben 1.- Ft-tal fizettek, és nem kértek vissza.....
http://hu.wikipedia.org/wiki/Esti_H%C3%ADrlap
*Kelen Béla (1920–1994), politikus. A MADISZ budapesti titkára, sportfunkcionárius. 1956–1962 között az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára, 1962–1983 között az Esti Hírlap főszerkesztője.
http://comrade.uw.hu/menu_oldalak/politika/kommunizmus/kadar.html
Rooza
|
2007. október 2. 22:10
|
az Esti Hírlap kulturális rovatáról:
http://www.budapestfolyoirat.hu/archiv/2004/karikatura.php
nekem érdekes :)
Lantos László volt egy időben a főszerkesztő, és nekem van egy régi Lantos magazinom.., most kapcsolom össze a dolgokat. Úgy gondolom, hogy az irodalom, tudomány mindenképpen helyet kapott benne, hiszen akkoriban ezekre nagy gondot fordítottak.Azt a hagyományt, hogy pl. gyerekeknek is legyen benne valami, mindenképpen folytatták. A régi gárda miatt tudott Szűr-Szabó bekéredzkedni "az Esti Hírlap kulturális rovatába, egy ideig még ott dolgozott Nóti Ilona, akivel annak idején egy szobában ült az Esti Budapestnél. Nótiból olvasószerkesztő lett, más szobába költözött..."
Rooza
|
2007. október 2. 21:44
|
"Az Est" nevű újság pl.
Karinthy Frigyest utaztatta a Zeppelinen, 1931. március 29.-én, Friedrichshafenból Budapestre.
Az újságíró igazolványa:
http://www.ikep.hu/media/148/2660/112340.jpg
kicsit bővebben:
http://kulturlog.blogter.hu/?post_id=181088
Szóval nem Győzikét .
@Rooza: Nagyon megtisztelő a "felkérés", de engem inkább a média jövője, mint a múltja érdekel. (Egyébként engem az érdekelne az Esti Hírlappal kapcsolatban, hogy az '50-es években indult lap mennyit vett át háború előtti esli lapok örökségéből.)
Rooza
|
2007. október 2. 19:27
|
Érdekes lenne, ha kielemeznél a régi Esti hírlapot! :)
...ja, és a "gyors tömegközlekedés" nyilván azt jelenti, hogy miközben nálunk extrém dolognak számít 1-2 órát utazni a munkába (+ ugyanennyit vissza), illetve fél óránál többet eltölteni egyazon járművön, egyes országokban ez teljesen normális, hétköznapi dolog.
@gool: Ebben nincs igazad. Egyrészt nincs minden napszakban, minden "viszonylaton" tömeg és akkor sem olvasnak az emberek. Másrészt aki profi, tudja úgy hajtogatni az újságot, hogy a legnagyobb tömegben is tudjon olvasni:)
gool
|
2007. október 2. 17:34
|
Off. Uff... A honi tömegközlekedést gyorsnak kizárólag olyan ember itéli, aki még sose ült buszra, metróra, villamosra, hanem a saját autójával "gyorsul" a dugókban... Bocsi.
A villamoson azért nem lehet ujságot olvasni, mert tömeg van. Nem azért, mert gyors.
Nem hinném, hogy ez tényleg a nagy név feltámasztásáról, vagy bármilyen hiány áthidalásáról szólna. Valaki ebből pénzt remél. Ha már többen belebuktak, akkor nyilván nem a lap kiadásából, hanem ahhoz kapcsolódó támogatásokból, előre lekötött reklámokból vagy egyéb úton való "finanszírozásból". Lehet, hogy a háttérben ugyanazok akarják most újraindítani, akik korábban már ötször beleálltak vele a földbe. Viszont ideiglenesen az induló pénzekből, tőkéből jól meg tudják szedni magukat, sokadszorra is.
Mindig elfelejtitek, hogy Magyarországon vagyunk... :-)
Rooza
|
2007. október 1. 21:07
|
Én örültem a hírnek, és arra gondoltam, hogy jó ötlet egy esti kiadás, mert a reggeli nem tud olyan friss lenni az előző napi hírekkel.
Azért gondold át, hogy Mo-n hány százalék használ internetet. Én használom, de mégis szivesen olvasom a papírra írt szöveget. Vihetem magammal a lakáson belül is. Nem fájdul meg a szemem, meg a hátam.. :)Remélhetőleg nem lesz nagyon drága. Mivel a net-előfizetés is elég borsos, ezért mondtam le az addigi előfizetésemet, mondván, hogy majd a neten .. de hiányzik! Ha lesz, remélhetőleg nem bulvár lesz, és tényleg részrehajlás nélkül fog írni. Más. Manapság nehéz olvasni a közlekedési eszközökön, még a marslakóknak is, több szempontból. (az első az, hogy a hóna alatt szorongatja a táskáját, nehogy illetéktelen kezek nyúlkáljanak bele)
Emlékszel még az IPM-re?
Mostanában olvasgatom a régi számokat :)
Az egy jó lap volt...
bulbul: Teljesen egyetértek azzal, amit leírtál + kiegészíteném saját tapasztalataimmal (Évek óta u.n. tömegközlekedéssel járok be az egzotikus Dél-Budáról a "városba"): Az általad említett normális városokkal szemben Budpesten az is autóval jár, akinek nem telik rá. A tömegközlekedést csak a még jogisítvánnyal és járgánnyal nem rendelkező fiatalok, az időséek és más leszakadt rétegek veszik igénybe (+ néhány hozzám hasonló marslakó.). Nagyon kevesen olvasnak (ha összehasonlítjuk pl. egy londoni metróval, döbbenetesen kevesen.) Nem hiszem, hogy ilyen igényszint mellett képesek lenének eltartani egy "fizetős" lapot.
bulbul
|
2007. október 1. 18:39
|
Bocsánat, hogy kissé okoskodó módon szólok hozzá, de az esti (délutáni) lapoknak meglehetősen nagy a reneszánszuk a fejlett világban. Nyugat Európában az elmúlt 3-4 évben szinte csak ilyenek indultak sikerrel ld Züric, Genf, Párizs fejlesztéseit.
Persze mind ingyenes termék és mind olyan településen, ahol a tömegközlekedéssel töltött idő meglehetősen hosszú (40-80 perc), így van arra idő, hogy az olvasó ezt az időt kihasználja.
Nálunk inkább lesz gond, hogy a tömegközlekedés csekély és aránylag gyors valamint hogy a tervek szerint ez fizetős lap lesz, így az értékesítési potenciálja elég alacsonnyá válik.
Az Esti nem egyszerűen egy délutáni lap volt, hanem az egyetlen a szocialista Mo. egyetlen olyan lapja, aminek valamivel könnyedebb volt a hangvétele, mint egy párbizottsági határozaté és amibe belefértek a kicsit bulvárosabb télmák is. Most, a 24 órás hírszolgáltatás idején a délutáni lapoknak már nincs túl sok értelme, a búlvárból meg már így is jelentős a túltermelés.
Az ez a "Kádár-rendszer feltámadás" nem vall valami nagy sajtó (történeti) ismeretre. Hiszen, - Kádártól és rendszerétől függetlenül - mint a címe is mutatja, ez egy *esti újság* (volt). Azaz "áthidalta" (volna) a lapzártát, ill. a reggeli újságok közti 24 órás "űr"-t. A világon (majdnem) mindenütt vannak ilyen "estilapok". Melbourneben pl. háromszor (14:00, 16:00 és 19:00) jelenik meg. Aztán mire hazaérsz a munkából, megnézheted élőben a tv-ben. ;-) Én itt inkább a (nyomdai) kapacitásról beszélnék. Vajon, van-e realitása Mo.-on egy ilyen többször megjelenő újságra - amely a valóban pótolná a két reggel közt eltelt időben történtek közlését?
Egyre érdekesebb ez az új Esti Hírlap. Úgy tűnik, hogy eddig még csak a névhasználati jog és az elszántság van meg: az újságírókat most toborozzák - az iWiWen:)
Dani
|
2007. október 1. 10:13
|
bulvár + csajok, ez mindenkinek kella neten! A www.klikkhir.hu is valami ilyennel akar próbálkozni, a kreativon olvastam.