Ami félreérthető, azt félre is értik. Talán ezzel a Murhy-parafrázissal fogalmazhatom meg a  legjobban, hogyan is estem saját csapdámba „Egy beszélgetősebb blogoszféra keresése” című bejegyzésemmel.

A kihagyhatatlan Amy Gahran linkajánlata nyomán bukkantam az általam eddig nem ismert Kent Newsome bejegyzésére. Találtam benne néhány ismerős és néhány új gondolatot, de leginkább a szöveg indulati töltése ragadott meg. A Médiablogban általában a „hagyományos média” válságáról és a „média 2.0-val” beköszöntő szebb jövőről szóló írásokat ismertetek. Úgy gondoltam, nem árt néha tudatosítani, hogy Amerikában sem csak „A-listás” bloggerek és a hálózatos újságírás elkötelezett hívei ontják az intelligensebbnél intelligensebb bejegyzéseket, cikkeket. Az 50 millió blog ki tudja mennyi bejegyzésének többsége érdektelen.

Azért is jött kapóra Newsome bejegyzése, mert úgy éreztem, vannak benne számunkra, a hazai blog-homokozó résztvevői számára is tanulságos áthallások. Nem is történt volna semmi rendkívüli, ha csak lefordítom, idézőjelek közé téve közreadom, esetleg a végén pár mondattal kommentálom Newsome véleményét. Én azonban azt játszottam, hogy elhagytam az idézőjelet és csak a bejegyzés végén említettem meg, hogy mindezt Kent Newsome írta. A játék túl jól sikerült, többen úgy olvasták ezt a bejegyzést, mintha ez az én véleményem lenne, mintha kiábrándultam volna a blogoszférából, csalódott lennék.

NEM, SZÓ SINCS ERRŐL!

Akkor hát vegyük sorra:

"Egyszerűen nem érdekelnek azok a dolgok, amik az RSS olvasómban bukkannak fel”

Igaz, engem sem érdekel az RSS olvasómban talált információk 90 százaléka, de a maradék 10 olyan sok értékes tudnivalót, gondolatot, intellektuális élményt  nyújt, ami bőven kárpótol a szelektálással elvesztegetett időért. (Ráadásul hiába határozom el, hogy nem veszek fel újabb blogokat, hírportálokat az RSS-listámra, minden héten akad néhány „kihagyhatatlan ajánlat”.) Nyilván vannak olyan RSS értesítők, amikben idővel csalódik az ember - meg kell tanulni tisztogatni az RSS olvasót.

"Fáraszt, hogy körkörösen ugyanazok a dolgok ismétlődnek újra és újra.”

Niylván mindenlkinek megvannak a maga veszőparipái. Néha én is félek, hogy bejegyzéseimmel  ugyanazokat a köröket járom be újra is újra, közben azért reménykedem  benne, hogy sikerül folyamatosan tágítani a kört. (És persze az újonnan érkezők kedvéért időnként frissíteni kell a körvonalakat is.)

„Létezik még szerénység a blogoszférában, vagy az egész már csak egy hatalmas, önreklámozó faliújság?”

Ez inkább az amerikai blogoszféra üzleti részét érinti. (Egy egoblog esetében midez nehezen értelmezhető.). A mondat fontos kétségeket fogalmazott meg: Mi lesz, ha túlságosan rátelepszik a blogoszférára biznisz világa?

„Valóban „cool”, ha úgy gondolod, hogy a következő „social bookmarking” szolgáltatás megváltja a világot, csak unom már ezt hallgatni.”

Ez csak egy kis üzenetecske volt egyes „web2.0 evangelizátorok” felé, de meglepő módon nem reagáltak (még) rá.

„Elegem van azokból az emberekből, akik mindent megtesznek azért, hogy pörögjön a nevük a blogoszférában, aztán nagy pofával hirdetik, hogy őket nem érdeklik a látogatottsági adatok”

Na, ezért aztán kár megsértődni! Valamennyien ebben a cipőben járunk, akik nem szűk baráti körüknek, családjuknak írunk egoblogot. Konferenciákon, bejegyzésekben, cikkekben hirdetjük, hogy nem a látogatottság, hanem a kifejtett hatás, befolyás (influence) a lényeg, közben izgatottan figyeljük a Google Analytics (Statgép, Alexa, Satatcounter, AWStat, ad libitum...) számait. Igen, be kell ismerni, hogy az „influence” mérése igen bonyolult. A látogatottsági adatok ugyan nem adják meg pontosan a világban elfoglalt helyünket, kis ügyességgel azonban kiolvasható belőlük ez-az.

„Beszélgettünk már a blogoszférában megjelenő, könnyen beazonosítható érdekkonfliktusairól, közben egyre nőnek az igazán nagy, de kevésbé nyilvánvaló feszültségek”

Talán ez a legfontosabb téma. A „szeressük egymást gyerekek” időszak elmúltával idehaza is  egyre jobban a felszínre kerülnek ezek a konfliktusok. Komolyabb elemzésüknek még nyomát sem láttam. (A Blogter közösségén belül kialakult, bőségesen megszellőztetett konfliktusok például kellő alapanyagot szolgáltatnának egy ilyen dolgozathoz, a téma alapos feldolgozása azonban olyan eltávolodást, pártatlanságot igényelne, ami egy olyan szűk közegben, mint a hazai blogoszféra szinte megoldhatatlan.)

Nagyjából ezt szerettem volna tegnap elmondani. Sajnálom, ha nem jött át. (Nyilván az én hibám.)

A hosszú bejegyzés végén  szeretném még egyszer leszögezni: Nem hogy nemábrándultam ki a blogoszférából, a média 2.0-ból, hanem egyre lelkesebb vagyok:-) Ahogy itthon is egyre nő a bloggerek száma, kialakul majd egy krém, akiknek a bejegyzéseit érdemes lesz figyelni. Már most jó lesz egy alapos selejtezéssel helyet csinálni nekik az RSS olvasóban!