Konrádnál  olvastam, hogy „megújult a Terminál informatikai portál. Megnéztem, rettenetes.
A Terminál korábban kicsit jellegtelen, enyhén idejét múlt, de legalább használható volt. A mostani megjelenés, elrendezés teljes tévedés.

A világban létezik néhány jól működő informatikai portál. Nyilván a Terminál (illetve a portál mögött álló Hírek Média) számára is a legegyszerűbb lett volna felkérni valamelyik, ezek tervezésében résztvevő sztár-dizájnert. Tartok tőle azonban, hogy egy ilyen szakember honoráriumát még a Terminálnál lényegesebb nagyobb forgalmú portálok sem tudnák kitermelni.

Már megint helyben vagyunk. Piac – pénz – korlátok. A Terminál 32 – 34ezer napi látogatással a hazai informatikai portálok másodvonalában játszik. Pozíciója megtartásáért keményen hajtania kell, különben lecsúszik, mint a szebb napokat látott Prím Online.

Nálunk ritka esemény valamelyik online újság tatarozása. Hirtelen csak a Világgazdaság Online egy évvel ezelőtti radikális átalakítása jut az eszembe. Több portálon történnek apróbb farigcsálások, nagyobb átalakításba senki nem vág bele. Nem éri meg. Nincs igazi verseny. Nem kényszeríti a portálokat hatékonyabb működésre a piac.